horoszkóp

Nyugdíjba megy Vitéz László apja

2008.10.19. 08:37

Vasárnap áll utoljára közönség elé Kemény Henrik. A híres vásári mutatványos utolsó Vitéz László előadását nézhetik meg kicsik és nagyok a Bárka Színházban - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Brávácz Alexandra, az intézmény sajtóreferense.

Kemény Henrik 1931 óta játszik bábszínpadon. Ahogyan 75 éve mindig, előadását ezúttal is a Két kicsi néger táncával kezdi majd. A két kesztyűsbáb figura etűdje után a minden helyzetben verhetetlen és furfangosan eszes Vitéz László lép a gyerekek elé. A piros ruhás, hegyes sapkás vidám bábhős semmit sem változott az évtizedek során. Nemcsak kívül maradt változatlan a 75 éves örökifjú, hanem humorában is, nevetve kerekedik felül még a halálon is.

A Füttyös ördög című játékban a népi bábhős magát Lucifert győzi le. A Vitéz László és a krokodil című történetben sem hősünk az, aki pórul jár. Szintén ördögök a szereplői a Vitéz László és a csodaláda című előadásnak. És csodák csodájára ott is László győzedelmeskedik.

A Kemény-család 25 Vitéz László játékából hármat láthat a közönség vasárnap délután három órakor a Bárka Színházban.