Mundruczó Kornél, a Lux-díj döntőjébe jutott magyar film, a Delta rendezője és Tóth Orsi, a film főszereplője is ott lesz szerdán az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén, ahol átadják a parlament idei filmdíját - értesült az MTI. A másik két döntős film alkotói szintén jelen lesznek az elzászi városban. Az EP idén második alkalommal ítéli oda filmdíját. A három döntőbe jutott film a Delta (Mundruczó Kornél rendezésében, magyar-német koprodukcióban), a Lorna csendje (Jean-Pierre és Luc Dardenne rendezésében, belga-angol-francia-olasz koprodukcióban), valamint a cseh Havel, a polgár (Miroslav Janek és Pavel Koutecky rendezésében). 
A három filmet tíz közül választotta ki egy 17 tagú, producereket, filmforgalmazókat, fesztiváligazgatókat, illetve kritikusokat tömörítő független zsűri. A versenyben olyan alkotások vehettek részt, amelyek az európai értékek egyetemességét, az európai kultúra sokszínűségét jelenítik meg, illetve betekintést nyújtanak Európa építésének folyamatába.
A Lux-díj célja az európai filmkészítés támogatása, az európai filmek forgalmazásának megkönnyítése, a nyelvi korlátok leküzdése. E korlátok gyakran megakadályozzák, hogy az európai filmek széles körben eljussanak a nézőkhöz. A nyertes filmet ezért az EU mind a 23 hivatalos nyelvén feliratozzák majd a mintegy 87 ezer euró értékű első díj részeként.
Tavaly Fatih Akin, a török származású, Németországban élő rendező alkotása, A másik oldalon című film nyerte el a Lux-díjat.