Egy forró csésze kávéval a kezünkben pozitívabban ítéljük meg a többi embert. A coloradói egyetem kutatója, Lawrence Williams és a Yale Egyetemen dolgozó kollégája, John Bargh kísérleti alanyaik egy részének kezébe egy csésze forró, a többiek kezébe pedig egy pohár jeges kávét nyomtak, majd arra kérték őket, hogy egy kérdőív segítségével ítéljenek meg egy személyt. Kiderült, hogy azok, akik forró kávét tartottak kezeik között, "melegebben" - gondoskodóbbnak és nagyvonalúbbnak - ítélték meg ugyanazt a személyt, mint azok, akik jeges kávét szorongattak előtte. Ezek után a résztvevők választhattak egy kis ajándékot - maguknak vagy egy barátjuknak. E feladat megoldása előtt egy meleg, illetve egy hideg zselépárnát kellett tartaniuk, és a hőmérséklet ismét befolyásolta az embereket: azoknak, akik meleg párnát fogtak, több mint a fele egy barátjának választott ajándékot. A hideg párnát tartóknak csupán egy negyede volt ilyen önzetlen, írja az MTI.

"Mindent egybevéve tehát a hőmérséklet fizikai érzete befolyásolja a másokról alkotott benyomásainkat és a velük szembeni viselkedésünket, méghozzá anélkül, hogy ennek tudatában lennénk", foglalják össze a kutatók eredményeiket. Williams és Bargh szerint nem véletlenül beszélünk "melegségről" a bizalom és a barátság kapcsán. Ennek oka a kisgyermekkorban, a szüleinkkel kapcsolatos első tapasztalatainkban keresendő, akik "melegséget, védelmet, biztonságot és élelmet" adnak, vélik a kutatók. Ezeknek a tapasztalatoknak köszönhető, hogy szoros kapcsolat alakul ki a fizikai és pszichikai melegség eltérő fogalma között. A melegség és a védelem tehát ősi szükségletek, és kapcsolatuk örökre bevésődik. Lawrence Williams szerint meg kellene tanulnunk, hogyan lehet felhasználni ezt, hagyni kellene, hogy a fizikai melegség érintések és gesztusok által belopja magát társaséletünkbe. "Ez megkönnyítené, hogy másokban és magunkban is több melegséget fedezzünk fel" - véli a kutató.