Az ügyész és a védő is fellebbezett a dubai szex-perben, amelynek fellebbviteli eljárása november 18-án kezdődik - jelentette hétfőn a védelem. Egy brit párt másfél hete ítéltek három hónapos börtönbüntetésre, mert Dubai tengerpartján estek egymásnak. A 37 éves Michelle Palmer és párja a 34 éves Vince Acors egy átbulizott éjszaka után a dubai tengerpart fövenyén estek egymásnak még júliusban, amit négy helyi lakos is végignézett. 

A konzervatív muszlim országban ezzel azonban többszörösen is törvényt sértettek - tilos ugyanis az alkohol fogyasztása, és a nyilvános szex is. Miután lebuktak, letartóztatták, majd bíróság elé állították őket. Tárgyalásuk augusztusi kezdetekor a nő cáfolta, hogy szexelt volna partnerével, szerinte csak ölelkeztek és csókolóztak a parton. Az ügyész ugyanakkor azt állította, hogy elfogásuk utáni vallomásukban már elismerték tettüket. A vádlottak védője szerint a párt néhány órával később még orvosi vizsgálat alá is vetették, hogy megállapítsák, valóban megtörtént-e a szexuális aktus - a nő esetében nem volt nyoma az aktusnak, míg a férfi esetében eredménytelen volt a vizsgálat - írja a Független Hírügynökség. Az első fokú ítélet szerint a brit állampolgárok fejenként három hónapos börtönbüntetést, és 1000 dirham (kb. 60 ezer forint) bírságot kaptak. Az ítéletet után az ügyvéd enyhítésért, az ügyész pedig súlyosbításért fellebbezett, így a per november 18-án folytatódik.