Személyes tárgyakat és két nagy emberi csontot is találtak a 2007-ben eltűnt Steve Fossett után kutatók, mindezt kb. 600 méterre attól a helytől, ahol Fossett repülőgépének roncsát megtalálták. Előkerült többek között egy teniszcipő, és a milliomos nevére kiállított vezetői engedély is – írja a Dailymail. John Anderson, a kaliforniai Madera megye seriffje elmondta, hogy a cipőkön és az okiratokon is harapásnyomokat fedeztek fel, ez pedig megerősíti azt az elméletet, miszerint a férfi holttestét állatok vonszolták el a tragédia helyszínéről. A talált maradványokat egy laboratóriumba küldték DNS-vizsgálatra, így jövő hétre kiderül, hogy valóban Fossett-et találták-e meg.

Steve Fossettet utoljára 2007. szeptember 3-án látták, amikor egymotoros gépével felszállt egy nevadai farmról, hogy megfelelő helyszínt keressen egy autós sebességi rekordkísérlethez. A 63 éves kalandvágyó milliomost felesége kérésére idén februárban hivatalosan is halottnak nyilvánították.