Még Rippel Ferenc is elsírta magát
2008.11.05. 21:32 - marzso
A Celeb vagyok, ments ki innen! című műsor szerda esti adása enyhén szólva csöpögősre sikeredett. Mielőtt kiderült volna, hogy Zimány Linda sem lesz a dzsungel királynője, könnyekben dús képeket nézhettünk végig. Nem csak a megszokott emberek – Tóth Gabi, Zimány Linda – pityeregtek, az arcoskodásáról híres Rippel Ferenc, Steiner Kristóf és Janics Natasa is elsírta magát. Persze nem ok nélkül, hiszen mindenki egy számára nagyon fontos embertől kapott levelet. Ekkor a tábor parancsnoka Delhusa Gjon volt, aki ki is használta hatalmát, hiszen kiskirályként viselkedett. Kinter Oszkár szerint Delhusa félőrült arcot vett fel.
Először küldték Rippel Ferencet bátorságpróbára, akinek sikerült mind a tíz csillagot megszerezni. Az esti tábortűz beszélgetésnél azt fejtegették celebjeink, hogy ki, mikor veszítette el a szüzességét. Azt is megtudhattuk, hogy Rippel Ferenc már kiskorában megmutatta a kukiját egy kislánynak. Szőke András pedig 23 évesen veszítette el szüzességét, és szerinte még soha nem volt szerelmes. Az este vége felé előkerültek a boros üvegek is. Fekete Pákó ugyan csak egy-két pohárkával ivott, de Kinter Oszkár szerint annyira berúgott a didikirály, hogy az már vállalhatatlan.

Kommentek
2008.11.05 21:44:07tour_guider
Kérem, itt is mondjatok róla véleményt! Ez az mo.-s kiadás.... Terjesszétek ha tetszik :D:D:D
szabox.uw.hu/szegenyvagyokmentskiinnen_mo.jpg
szabox.uw.hu/szegenyvagyokmentskiinnen_mo.jpg
Plz, ne moderálj ki.. :) Köszi!
2008.11.05 21:57:29főpocok
Arról nem szól a fáma, didi király mikor engedte ki először a lőcsöt!Szűz Mária édesanyám, akibe azt betolta....annak be szarás lett a vége!
2008.11.05 22:48:23Rumpelstiltskin
Idén az Antarktika feletti ózonlyuk az 5. legnagyobb.
2008.11.05 22:56:18Thrasher
Rumpelstiltskin:
Biztos azér, mer beledugta a Pákó.
2008.11.05 23:04:56geeeeza
fopocokehoz potlas... mint apam szuretkor a szoloben, bepityokazva rossz lukba dugta.... volt is szaras ))))))
2008.11.05 23:11:59tour_guider
Terjesszétek ha tetszik :D:D:D
szabox.uw.hu/szegenyvagyokmentskiinnen_mo.jpg
szabox.uw.hu/szegenyvagyokmentskiinnen_mo.jpg
2008.11.05 23:35:16Senta
bocs, de megagagyi... akárhogy is nézzük...
2008.11.05 23:52:54vényesssy
Bocsánat tour! Te most erre büszke vagy, vagy csak poénkodsz? Mert elég poén ezzel büszkélkedni...
2008.11.06 00:01:17Senta
saskabaré alá
2008.11.06 06:59:49bierkamp
Nah, a médiaribanc hazahúzta a bélését, most ezután mehet majd a parasztképű ronda Tóth Gabi!
2008.11.06 07:15:32pszichoapu
nem néztem csak kénytelen voltam hallgatni mert az asszony nézte és kicsi a lakás......
borzasztóan gagyi, undorítóan nyál-takony hüppögés volt az egész mintha óvodásoknak mutatták volna meg a Fűrész-t. Csupa érzelmileg visszamaradt, narcisztikus, egomán majom akiket jól kiraknak a kirakatba.
2008.11.06 07:16:54pszichoapu
tour guider, ez jó.....
2008.11.06 08:03:54execute
Közben Fekete Pákót nem találja a magyar bíróság!!! Két hete lett volna tárgyalása Tomcattel, aki beperelte őt rágalmazás miatt. -de nem jelent meg. (ugye a Hitleres sztori, amikor Pákó kifejtette Tomcat adásában, hogy szereti Hitlert, mert az afrikai hazáját tönkretették a zsidók... És azért isa mert utálja a cigányokat. Miután az adás lement, Pákó kitalálta, hogy Tomcat erőszakkal kényszerítette ki ezeket a nagy igazságokat... A "magyar" média pusztán egy hónapig pihentette a kis nácit.
2008.11.06 08:17:53ex-Zep
leszarom
2008.11.06 08:20:35bierkamp
Zimány Linda foglalkozása = Zimány Linda- szép mi, A parasztképű Tóth Gabi foglalkozása = Tóth Vera huga.
2008.11.06 08:21:05pocogteto
én pedig meg sem lepődöm rajta, hogy vannak emberek akik még bekapocslják a tv-t
2008.11.06 08:28:00csarlee
Nivotlan szarsagokat nem nezek... Ezert kar TV-t venni!
2008.11.06 09:01:19Attilajukkaja
En sem nezem a TV-ben, de ezt a videot most vegigneztem. Rohogjetek ki, kovezzetek meg, de en bizony elbogtem magam a levelolvasasnal. Lehet, hogy csak megjatszotta magat nemely szereplo, de engem meghatott.
Ja, es orulok, hogy minden beiro olyan baromi bolcs es csak magasroptu dolgokkal foglalkozik. De akkor mi a francnak irkal be ide?
2008.11.06 09:09:00pocogteto
csarlee: pedig most fog zuhanni a "lapos tévé" ára! :)
Attilajukkaja: valahol ki kell élni magunkat, ha már a játszótérre nem mehetünk le..
2008.11.06 09:10:35DEKI
nagyon durva volt a tegnapi adás!!! Komolyan mondom, ennyi nyálas, giccses undorító jelenetet egymás után már régen láttam. Kész röhej az egész!!!!
2008.11.06 09:13:46Attilajukkaja
Pocogteto
Erre nem gondoltam... :o)
DEKI
Ez a musor szerintem errol szol. Es ez nem a szereplok hibaja.
2008.11.06 09:20:37kutyaház
Jaaaaj, hát én tegnap annyit, de annyit röhögtem ezeken a majmokon. Ha tehetem, minden este nézem az adást,mert ennyit még életemben nem nevettem, mint ezeken. Nagyon szánalmasak...tegnap főleg Steiner cica a lefelé görbülős sírós pittyes (szerintem) szájával vitte a prímet.
2008.11.06 09:31:16garcia
Mi van ha ezek nyaralni mennek? 7. napon megy a "hazaakarokmenni" brühühü???
Az idegileg labilis, "vagány(!)" Tóth "Gáborka" már a második napon haza akart menni, sirva- ríva.
JA és Ne felejtsük el hogy mindegyik gázsit kap ezért. még a meztelencsiga Steiner is.
2008.11.06 09:35:37Attilajukkaja
Szokenek leteleme a nevettetes es a bolgar kagyloeves sztorijat is tobbszor hallotam mar. De hogy o is ennyire elerzekenyult a Badar leveletol,...hat nem tudom.
Tenyleg ENNYIRE szornyu tavol lenni egy hetig a megszokott kozegtol?
2008.11.06 09:45:59trabant 601
A következőt kellett volna csinálni ebben a műsorban:
1. mikor Vadon egyedül ment a táborba valakinek meg kellett volna kérdezni tőle, hogy: Szia öcskös! A szüleidet keresed?
2. mikor pákó beköltözött valakinek oda kellett volna menni hozzá, hogy: Szevasz Balázs! Öcsém te jól lebarnultál!
2008.11.06 09:47:09Stipistopi
"Kinter Oszkár szerint Delhusa félőrült arcot vett fel."
Ez kéééész :-DDDDD
2008.11.06 09:53:09pitipat
kinter oszkárnak akkora arca van, hogy arra nem fér fel semmi... mondjuk nem véletlen, hogy 2,5 millióért ő is bevállalta a "celebséget", bár, ő minden fórumon azt hangoztatja, hogy áá, é nem vagyok sztár, nem vagyok celeb. egyébként, lehet. hogy dzsoni "bunkó", és megjátszós, de nehogymá' tótgabika degradáljon. tisztelet, vagy valami, nem? ha meg nincs benne, akkor ne pofázzon bunkóságról. pff!!
2008.11.06 09:57:28pitipat
azt meg nem értem (azaz értem), hogy minek kell "hiányzol, szeretlek, mikor jössz, gyere már" levelet küldeni? tudom, tudom, a rinya miatt! ez is kell, mert ettől lesznek a szavazó mamiknak szimpik a "játékokosok".
2008.11.06 09:58:08bierkamp
Érdekes módon a Dzsoni dalaival tudtak hangulatot csinálni ( Táncolj még....amit sokan nem tudnak Pl. hogy ő írt a Szűcs Juditnak 25 éve:)
Parasztképű ronda Tóth Gabi örüljön, hogy egy társaságban lehet olompiai bajnokkal és ilyen szerzővel akinek a dalait 25 éve örökzöldként énekli(k).
2008.11.06 09:59:58Elle Woods
Sziasztok,
Előszőr csak kiváncsiságból néztem meg, de aztán annyit röhögtem rajta, hogy azóta esténként tanulás közben ez megy a háttérben. (épp egy nagyon dúrva utolsó matekvizsgára készülök) Szóval jólesik felnézve ilyen gagyiságot hallgatni. Ami meg kifejezetten meglepett, hogy bár ki nem állhatom Balázst, az ö poénjai a legjobbak. (El sem hiszem, hogy ezt nézem, dehát ez van...)
2008.11.06 10:03:20tour_guider
Mondjatok véleményt :) :D :D Akinek nem tetszik ne nézze meg! D::D:D:D:D:
szabox.uw.hu/szegenyvagyokmentskiinnen_mo.jpg
szabox.uw.hu/szegenyvagyokmentskiinnen_mo.jpg
2008.11.06 10:06:24főpocok
Az akkor volt, s csak azok emlékeznek rá a dalaira, akiknek már nem kopog a tojáshéj a seggén!
2008.11.06 10:10:26Cucli
én csak azon gondolkodtam tegnap,hogy ugye gabika meg linduska voltak auzstráliában x hetet...
akkor elég vidámnak tűntek, nem hiányzott anyuci???
amúgy kövezzetek, de én bírom oszit...kimondja,amit gondol,nem kétszínüsködik,mint sokan mások...
djoni meg egy beképzelt öntelt fasz!
2008.11.06 10:11:35Gladia Delmarre
Attilajukkaja, nem a megszokott közegtől nehéz távol lenni, hanem a szeretteink nélkül. Amikor először voltam hosszabb időt a gyerekeim nélkül (10 nap nyaralás a párommal), hát már a 3. napon attól is elbőgtem magam, mert olyan zenét hallottam egy étteremben (konkrétan Elvis-től a my boy-t... jöttek a pincérek is, h tán nem a kaja ártott meg:DDD), ami rájuk emlékeztetett. Pedig nagyon vártam a nyaralást... és mégis:) Így van ez.
2008.11.06 10:15:16Gladia Delmarre
OFF
TG, én nem vagyok szegény, nem kell kimenteni:) De ha úgy érzed, te az vagy, próbálj szerencsét máshol, majd meglátod, h ott sem jobb. Nem csak az anyagiakra gondolok, bár az sem mellékes.
2008.11.06 10:16:24pitipat
persze, dzsoni is beképzelt, mint ott mindeni. ahogy oszkár is. de oszkár is más háta mögött kibeszélős. mert fikázni tudta pákót pl. hogy milyen köcsög, meg paraszt, de nem ment oda, hogy figyelj, kiscsíra, utállak, mint a szart és semmire se tartalak. bár, azt nem tudom, hogy bárki is mikor volt kétszínű, és persze milyen helyzetben... (mellesleg emlékszem egy olyan nyilatkozatára, hogy rohadtul utálja a melegeket, mert neki ők se emberek - ellenben nem ment még oda mauglihoz, hogy utállak, sőt pedig ő a szókimondás, egyenes beszéd, és a korrektség bajnoka. akkor kérdem én, ki a képmutató) bocs, ha belegázoltam volna bárki oszkár-fan érzéseibe!
2008.11.06 10:18:36ritena
guider!!
naagyon jó!! én kimentenélek , de hova????
2008.11.06 10:27:55Cucli
pitipat,
nem vagyok oszkár fan:) beképzelt köcsög ő is, de ha gond van,akkor kiáll magáért...
amúgy szted, ha odamegy a pákóhoz,hogy figy nem tetszel,megérti??
mert egy szellemi fogyatékos(ez most nem vicc, sztem tényleg komolyan az) úgysem érti meg, és ilyen emberrel nem lehet vitázni...
2008.11.06 10:30:43tour_guider
Gladia Delmarre : :))) Örülök neki, hogy nem vagy szegény... Én próbálnék máshol szerencsét, csak hát ugye nincs kraft :D
ritena: ments ki, mindegy :))) csak vigyél el :D:D:D
szabox.uw.hu/szegenyvagyokmentskiinnen_mo.jpg
szabox.uw.hu/szegenyvagyokmentskiinnen_mo.jpg
2008.11.06 10:38:00ritena
tour!!
helyzet az hogy én is menekülök most erről a süllyedő hajóról
ha gondolod usszunk együtt-)))
2008.11.06 10:49:17pitipat
cucli: kiáll, persze, ahogy más is. se linduska, se maugli nem hagyta szó nélkül ha nem tetszett neki valami, ahogy a többiek sem. nem csak pákóra gondolok, a személyes vélemény közlése kapcsán. eddig senkinek se mondta bele az arcába. de nem is kell. neki ilyen a "stílusa", vagy mije. nincs ezzel semmi gond. de ha valakinek ez nem tetszik, akkor azt kikérheti magának, nem? ahogy ő is ezt teszi vice versa. nekem csak az zavaró, hogy a "bor iszom, és vizet prédikálok" közhely legnagyobb ellen harcosa pont ugyanazt csinálja, mint mások. de biztos így van jól. itt szimpátia alapján "ítélünk", és erre megy ki a játék. tuti, hogy egy 16 éves nem dzsonit kedveli, ahogy egy 50 éves sem tótgabikát favorizálja (és persze lehet ez fordítva) ó, anyám, de bölcs vagyok ma, szőke létemre:))) muhahaaa!
2008.11.06 10:56:12Cucli
igazad van, én csak azt úgy gondolom, hogy ha választani kéne, nem djonit választanám, mert iszonyatosan irritál, és legszívesebben fejbe rugdosnám úgy,hogy a szemüvege beépüljön a fejébe...
ellenben oszkár nme vált ki nálam ilyesfajta agressziót...
2008.11.06 11:01:20Stipistopi
"2008.11.06 10:03:20 tour_guider
Mondjatok véleményt :) :D :D Akinek nem tetszik ne nézze meg! D::D:D:D:D:"
Hagyd már abba, légy szíves!
2008.11.06 11:04:20pitipat
világos! én pont oszkárral vagyok így - ha választani kellene (bár, nincs szemüvege, de mást beépítenék a fejébe) és dzsoni nem vált ki belőlem semmilyen agressziót. remélem, nincs harag?:)
2008.11.06 11:11:09Lasombra
ez szerintem nagyon gáz volt ez a bőgős rész.
az egy dolog, hogy valaki szeret vkit, de attól még miért kell totálhülyét csinálnunk magunkból?? (bár ezt spec nem ezzel érték el, csak megerősítették) nem hiszem el, hogy felnőtt emberek így kell, hogy reagáljanak. egy-kettő esetleg. de mindenki???
- mióta vannak kint? 10-11 napja?? van, aki hónapokig nem látja a szeretteit! úgy, hogy akár lövése sincs, hogy mikor látja őket legközelebb. az akkor egésznap bőg? ráadásul celebjeink egészen pontosan tudják max meddig lesznek távol. itt zéró a bizonytalanság. hülye csírák.
- nem a háborúba mentek, hanem kb egy nyaralásra. oké, esik az eső, meg nem esznek sokat, de azért nincs benne sokkal több kockázat, mint lemenni az utcára. van aki, konkrétan így él.
- kapnak egy zsák pénzt!!! miért sírnak? miért panaszkodnak? lóf*szért megkeresnek annyi zsetont két hét alatt, mint más ember két év alatt. mit sajnáltatják magukat? tudták mi lesz, látták, aláírták, megfizetik. hol a gond?
jaajj, jaaajj, úgy hiányzik a párom (akit amúgy 3 hónapja ismersz), már olyan rég nem láttam (két hete max), vajon mi lehet vele (mégis mi lenne? elvitték az UFO-k, mert nem voltál ott, hogy megmentsd. hülye.), ez most akkora erőt adott (mihez is? úgyis bőgsz egésznap, te hulladék) stb. stb.
Ebben vmi susmust sejtek. ezek szerintem nem normális reakciók. forgatókönyvet ide!
amikor meg Steiner levelét olvasták, nemkicsit lettem rosszul. hiányzik az érintésed, a csókod... hányok.
2008.11.06 11:12:50Cucli
pitipat,
dehogy van harag:)))
itt a lényeg a vélemény leírása, ami nálunk nem egyezik, nincs ezzel probléma, mások vagyunk;))
2008.11.06 11:20:20Attilajukkaja
Lasombra
Nekem is gyanus a dolog (ahogy azt mar fentebb irtam). Meg hogy a Szoke elsirja magat a Badar leveletol! Ugyan mar!
2008.11.06 11:22:46gagama
Bierkamp! Azt irod Tóth Gabinak, hogy örüljön, hogy olimpiai bajnokkal lehet. Biztosan örölne is neki, hogyha olimpiai bajnokként, vagányként viselkedne. De csak egy irritáló, rinyáló tyúk sajnos. Versenyein eddig drukkoltam neki, de már leírta magát nálam, és még nagyon sok embernél.
2008.11.06 11:23:40OmegA404
Ókádtam... csöpögős fos.
Lindát megkurhatták volna az esőerdőben.
2008.11.06 11:30:08gitáros
tour_guider:
ha hétévesnél több vagy, akkor vedd már észre, mennyire primkó! Ja, és talán szpemmelni se kéne...
2008.11.06 11:44:03Cucli
gagama
lehet,hogy ő is rinyál, de ha jól emlékszem összeszedte az összes csillagot...
2008.11.06 11:51:41Macaroon
marzso: ne haragudj de szörnyű stílusban próbálsz írni, rövid befejeztennek tűnő tőmondatok összekötések nélkül, remélem nem iskolában tanultad.
2008.11.06 11:56:12pitipat
hű, az milyen igzi lenne, ha mindenki toleráns, okos, intelligens, szép, magas, erős, határozott, kedves, jó hangú, önfeláldozó, ezermester lenne! akkor miért menne a bruszt? óó, haragszom xy-ra, mert nem akarta megenni az én adagomat, pedig én jó szívvel adtam! óó, nem engedte, hogy elmosogassak helyette! óó, csak 5 csillagot hozott, biztos nem szeret minket! na, ez lenne igazán hiperizgalmas:)))
2008.11.06 12:12:00jewel
sajnos egyetertek Macaroonnal.
2008.11.06 12:24:33adat
ugye sokan csak azért nézik, h legyen mit fikázni!?
ha undoritó, szar, szánalmas meg minden más, akkor mi a francnak nézitek? elveszett a távirányitótok? ennyi fikázóbajnokot, ah!
attól leszel-e bőlcsebb, ha szépen ócsárolsz valamit? NE NÉZD, és megkíméled pár neuronodat...
akinek nem inge ne vegyen pulóvert :)
2008.11.06 12:29:58Attilajukkaja
Adat
Bemasolom neked Pocogteto erre a kerdesre fentebb adott valaszat (2008.11.06 08:21:05):
"...valahol ki kell élni magunkat, ha már a játszótérre nem mehetünk le.."
2008.11.06 12:33:07adat
Attilajukkaja: okéoké :)
nem csak ennél a posztnál, de sok helyen lehet olvasni a kommentekben, h mennyire szenvedett amikor nézte, stb.
könyörgöm, akkor minek nézi? mazohist-e mindenki?!
a TAVIRÁNYÍTÓ a kulcs...
na mind1... :D
2008.11.06 13:14:46Attilajukkaja
Adat
Igen, sokan szeretunk szenvedni :o)
De foleg kritizalni!!! Szerintem az nem neuronolo szenvedely, hanem inkabb megnyugtato.
2008.11.06 13:38:01joskafiser
tegnapelott lattam 1 adas, volt egy csavo aki a pocseig letolva hordta a gatyajat. onmagaban is tok undorito volt. most meg megtudom ,h kozben buzi is. ehhh. most azt gondolja, h ez jopofa, v mi?
es ez megy fomusoridoben.
2008.11.06 13:41:34Attilajukkaja
Joskafiser
Ez! Es neked az volt a fo problemad a musorral, hogy Kristof hogyan hordja a gatyajat?
2008.11.06 14:16:51Szanaszét Szolizott Szilikonos Szőke
Brühühühühü, annyira sajnálom ezeket a köcsögöket, hogy ott szivornyáznak, meg azért is sajnálom őket, hogy kényszerítették őket erre, pisztolyt fogva a fejükhöz.
Szánalmas.
2008.11.06 16:07:55bierkamp
2008.11.06 14:16:51 Szanaszét szolizott szilikonos szőke/Hadronfan
Brühühühühü, annyira sajnálom ezeket a köcsögöket, hogy ott szivornyáznak, meg azért is sajnálom őket, hogy kényszerítették őket erre, pisztolyt fogva a fejükhöz. 2.5 MILLÓ FORINTÉRT!!!!!!!-ezt is tedd hozzá
2008.11.06 19:36:23Lasombra
A "Miért nézed, ha nem tetszik" kommentelőknek:
miért ne nézhetném attól hogy nem tetszik? a nem tetszés azért közel sem egyenlő a szenvedéssel. a két műsorvezető pl oké. csak néhány rész nem tetszik. (pl ez a bőgés) kapcsolgassak oda-vissza? meg ha már itt tartunk, a te analógiáddal élve, miért olvasol olyan kommenteket, ami neked nem tetszik? aztán te is csak itt sírsz... :) tökugyanaz. jó reggelt.
egy szar műsor fikázásánál már csak az szánalmasabb, ha a fikázókat fikázza valaki, aki saját bevallása szerint nem is nézi a műsort (mert ő annál intelligencsebb!), szal még azt se tudja miről van szó.
ezt csak úgy zárójelben.
kérem, folytassák
2008.11.06 21:32:56joskafiser
Attilajukkaja
igen, mivel kb 5 percet lattam belole eddig osszvissz. abban meg az egvilagon semmi nem tortent. mindneki lofralt osszevissza (ill djon es totgabi enekelt v parbajozott v vmi hasonlot csinalt). es ege, abban a kb 5 percben ez volt a verundorito ahogy az a csavo hordta a gatyajat. tovabbra sem ertem h mi volt a motivacioja ezzel.
juteszembe, itt egy ujsagban van egy olyan tv scrshot, h a hatterben ott egy clearwater automata. most ezek eheznek, szomjaznak papiron es ez kamu v inni adnak nekik?
2008.11.06 23:48:05főpocok
Annyira bőgök, hogy a környéken lévő erdőben a hím szarvasok azonnal válaszoltak s meg beszéltük a mai napot, bőgéssel !
2008.11.07 00:17:44Attilajukkaja
Joskafiser
Ez az egesz egy nagy kamu show, megrendezett konfliktusokkal, konnyekkel, beszolasokkal. Ha ezek az ismert emberek ugy viselkednenek a musorban, ahogy valojaban tennek, a kutya nem nezne oket. Ezert kell a sok veszekedes, marakodas, siras-rivas, lecsuszott gatya, stb. Ha valaki nezi a musort, akkor szerintem ezzel a tudattal kell neznie es akkor nagyon jol szorakozhat rajta. A musort amugy en sem nezem, csak a mai videot lattam. De ugyanez megy a Hal a Tortan, a Gyozike showban es az osszes tobbi ilyen reality musorban. Az igazan zavaro a musorban nem a csipon hordott gatyesz, hanem hogy a TV nezok fo musoridoben ezt kapjak. Azt szoktak mondani, hogy azert, mert erre van igeny. Szerintem, meg foleg nem erre lenne, de ezt nyomjak le a torkunkon. Mar aki engedi! Engem foleg ez irrital.