Delhusa Gjon Bródy Jánoshoz hasonlítja magát
2008.11.18. 09:36 - Freyja
Miután vége lett a Celeb vagyok, ments ki innen! második szériájának lassan kiderül, hogy semmi sem az volt, aminek látszott. Keleti Andrea szerint Szőke András mogorva és magának való, és a Borsból úgy tűnik, ezzel Steiner Kristóf és Rippel Ferenc is egyetért. Eközben Szőke kijelentette, hogy nem érezte jól magát a dzsungelben, mert nem volt jó a társaság, Delhusa Gjon pedig a Reggeli című műsorban panaszkodott a vágók munkájára. Delhusa szerint egyszerűen nem volt annyi feszültség, mint ami a megvágott anyagból átsütött, ő maga pedig korántsem ilyen rikácsolós fazon. Ráadásul olyan kedves részek maradtak ki a műsorból, mint amikor kimosta Tóth Gabi pólóját. Delhusa egyébként belátta, hogy biztos ő is hibázott, de a felmerülő konfliktusokért leginkább a generációs különbségeket okolta, és kijelentette, hogy járt volna neki annyi tisztelet, amennyit ő adott volna huszonévesen Szörényinek vagy Bródy-nak.

Kommentek
2008.11.18 09:45:40Georg49
Egy kicsit durva dolog Szörényihez,és Bródyhoz hasonlítani magát.Az ilyen nagyképű unalmas egyén a Bródyék táskáját sem vihette volna.Sajnálom,hogy valaki ennyi idős korára szellemileg teljesen leépüljön.Gondolom Pest körül van valami továbbképző intézet és beutalót kell neki adni.
2008.11.18 09:51:56Audreyka
hát pofája van, az biztos.meg elég vastag a bőr is rajta...
2008.11.18 09:56:16Zorba a .....
Ez már haladás! A táborban Michelangelóhoz hasonlitotta magát. Adja ő még lejjebb is. Egyébbként télleg hasonlít Bródyékhoz... Van két lába, keze, füle,...stb. Ja hogy nem irt annyi slágert? Nem lehet mindenki tökéletes...
2008.11.18 10:17:09Johnny Favorite
Georg49-nél a pont
Szerintem egy olyan álomvilágban él ez a szerencsétlen....amit már teljesen el is hisz...,hogy Ő mekkora kincs a magyar könnyű zenében...érdemes rákeresni a neten...már nem tudom hol de van egy jelenete metál zöld alufóliába csavarva """"énekel"""..amikor megláttam és meghallottam 3 percig nem tudtam becsukni a pofámat a röhögéstől..
szerintem tényleg leépülőben van a csóka!!
2008.11.18 10:20:36Macaroon
és hangja sincs
2008.11.18 10:25:22sleepingbeauty
Hát én nem hiszem el hogy kimosta volna a Gabi pólóját, nem arról volt hires hogy kedves hanem arról hogy tuskó!
Amug meg elég messze van Bródytól sztem...
2008.11.18 10:33:56Azize
A Bródy poros nyomába nem léphet, egyszerűen egy arrogáns f*sz.
2008.11.18 11:00:28dj don
Azon gondolkodom hogy ez a szerencsétlen f...risznya millen kábitószerre van rákattanva hogy ilyen hüleségeket beszél!!
Vagy lehet hogy az aggkori elmebaj tört ki rajta?
2008.11.18 11:04:43gézengúz
vki korábban írta, h a nike se .. izén kívül mekkora slágere volt még a mindenem a farmerem. nem ismertem, meghallgattam. hááááát... az tényleg sláger volt? lehet csak nekem nincs ízlésem, de nem egy nagy szám. ahogy az előadója sem...
2008.11.18 11:17:45Johnny Favorite
Nah!! Brutál...az utána következő "művész"....meg lehet, hogy a Szörényi :DD
www.indavideo.hu/video/Gjon_a_multbol
2008.11.18 11:22:04tribeca
Jaj dzsoni fogd már be!!!!!!!!!!!! A kutya sem emlékszik már rád, nem is beszélve a zenédről. Ezt a műsort is csak azért vállaltad, (a pénz mellett) hogy újra beszéljenek rólad, de attól te még ugyanolyan senki maradsz.
2008.11.18 12:35:35sawyer85
olyanok vagytok,nem emlékszetek mikor a Zalatnai Cininket segitette annak idején és együtt énekeltek mikor a börtönbe vitte Cinikét... nem volt megható :P?
2008.11.18 12:43:45jewel
Valami remlik :)
2008.11.18 12:52:16gézengúz
ja! már akkor is ellenszenves volt.
2008.11.18 13:01:09boyocska
Niká se perimeno, Mindenem a farmerem... oszt kifujt. Kurva nagy életművét megkoronázta ezzel a szerepléssel. Ja pár héttel előtte láttam vmelyik téében, akkor "pizsamában", buddhista szerzetesként jelent meg, és közölte, hogy egvilágosodott, vagy mi...
2008.11.18 13:26:17zolcsi69
Szoval a Gjon életrajzban ugye ez szerepel:
2005. március 15.-én a Magyar Köztársaság Aranyérdemkereszt Kitüntetettje lett, ami azért egyedülálló, mert Magyarországon a könnyűzenei életben elsőként vehette át.
Szerényen jelezném ,hogy Dés László előtte 9 évvel a magyar köztársaságtól magasabb rendű kitüntetést kapott. Vajom miért van az hogy a Dés nem hencegett még ezzel sehol sem?
NOCAK NOCAK NOCAK vannak még meglepetések
a magyar zenei életben a Magyar Köztársaság Aranyérdemkeresztjét 2001-ben Koltay Lajos vehettte át elsőként és mégsem Gjon
HOGYIS VAN EZ AKKOR MOST?
2008.11.18 15:23:52ULTRAF*CK
Gjon egy idegbeteg seggfej! Ja persze a vágások miatt amúgy nem
2008.11.18 15:25:32ULTRAF*CK
Johnny ez mekkora! DDR 1976 :D Jó a szerkója
2008.11.18 15:37:38jewel
en birom a mindenem a farmerem :D
2008.11.18 15:38:14ULTRAF*CK
Bébi menj már :)
2008.11.18 15:42:17jewel
de most mit csinaljak birom es kesz:)
2008.11.18 15:48:13ULTRAF*CK
Jogod van hozzá, de nem kéne mindenkinek tudnia :) Tudod ez tök gáz :)
De mindettől függetlenül IMÁDLAK
2008.11.18 15:51:24jewel
Tegnap ejjel volt egy latomasom
Hogy atmentel egy valtozason :D :D
2008.11.18 15:54:34jewel
Ja DETTO :)
2008.12.29 19:12:06Gjoni a legszebbhangú énekes
A legszebb hangú magyar énekes! Aki ért a zenéhez és a széphez, az imádja Gjonit, aki meg lúzer, az menjen oda...
2009.02.06 20:40:54Enik86
Nem is hasonlitotta osze magat vele...ti tudtok is olvasni vagy csak szemmel gondolkoztok?
Kedves szerkeszto ur! Tanuljon meg ertelmezni egy kijelentest
2009.02.06 20:42:00Enik86
Amugy meg van akinek a Delhusa barkinel jobb
Pl nekem.. Es ezzel nemvagyok egyedul,akar tetszik nektek akar nem