Oláh Ibolya és Fiala János is marad Afrikában
2008.11.18. 22:21 - moana
A sztárok a fejükre estek című műsor megmaradt résztvevői közül ezúttal Oláh Ibolya és Fiala János párbajozott. A két hírességnek 15 perc alatt kellett tüzet gyújtani úgy, ahogy korábban a busmanok megmutatták nekik, és társaik szóban segíthettek. Míg az énekesnő szorgalmasan próbálkozott, a többiek által közutálatnak örvendő műsorvezető porckorongsérvére hivatkozva eleinte csak békésen szemlélődött, majd miután talált magának egy ülőalkalmatosságot, ő is nekifogott a feladatnak. Mivel egyiküknek sem sikerült tüzet gyújtania, így mindketten maradhattak, pénteken viszont két ember esik ki a nézők szavazatai alapján. Fiala János a megmérettetés után kifejtette, a melegnél sokkal jobban zavarja a társaság és nem ad esélyt a többieknek, hogy kibéküljenek vele. A csapat többi tagja természetesen nem örült annak, hogy a műsorvezető a nyakukon maradt.
A párbajt megelőzően értesülhettünk arról is, hogy a tábortűznél Fiala János és Kozsó csúnyán összekapott. Az Ámokfutók egykori énekesének és Fekete Lászlónak a beszámolója szerint Fiala János minősíthetetlen stílusban emlegette Kozsó édesanyját és egy hajszálnyira volt attól, hogy megüsse őt. Fiala elmondta, valójában nem veszekedtek, csupán hangosan beszélgettek, és azok a szavak, amiket a többiek a szemére vetettek, soha nem hangzottak el. A másik konfliktus Voksán Virág és Bódi Margó között alakult ki. A playmate azt nehezményezte, hogy Bódi Guszti neje soha nem engedi segíteni, és nem bánik vele igazságosan. Végül megegyeztek abban, hogy másnap Voksán Virág főz majd. Lakatos Márk ismételten elmondta, a fokozódó konfliktusok miatt egyre jobban örül annak, hogy még időben hazajött. Hozzátette, elképzelhetetlennek tartja, hogy Fiala János valakire is kezet emelne. A stylist szerint, akinek egyébként a múlt pénteki szavazásnál beteljesedett a jóslata, úgy véli, hogy ezúttal Voksán Virág és az elesettnek már csöppet sem mondható Oláh Ibolya kapja a legkevesebb voksot. Vagyis belőlük már nem lesz Fair Trade nagykövet, amely posztra ő Kucsera Gábort tartja esélyesnek, mivel a sportoló egyelőre nem igazán keveredett vitába senkivel.

Kommentek
2008.11.18 23:03:25főpocok
Busmanok, halálra röhögték magukat, hogyan tökölnek a civilizált emberek.A természeti népek most legalább kiélik a tényleg a fejükre estek , embereken.:-D
2008.11.19 00:48:16karcinoidka
Kritikán aluli a Fiala viselkedése, ilyen morózus és utálatos embernek, igazán nem kellett volna vállalnia ezt a kollektív utazást! Sajnos -sok szimpatikus ember már kiesett, akik igazán képviselhettek volna bennünket: gondolok itt főleg az Ágnesra és Bogira. Mindkét hölgy inteligens és nyelveket beszél, őket illette volna ez a tisztség!
A bent lévők között is vannak még normálisak,de azokat egy kezünkön -könnyen meg lehet számolni! Én drukkolok O. Ibolyának és Kucserának, esetleg Virágnak, ők igyekeznek helytállni. Egy biztos: a nézők, így én sem -nem az idegesítő veszekedésekre, áskálódásokra és a rosszindulat megnyílvánulásaira - volnánk kíváncsiak!Olyan szép és érdekes Afrika, inkább az ottani csodákra kellene mindenkinek figyelni.Kalandokat és egyéb érdekes emlékeket kellene gyűjteni, és látványosabbá tenni a műsort! Mert vitázni, bunkón viselkedni - sajnos -itthon is lehet, és teszik ezt sokan -amúgy is!
2008.11.19 03:37:24elnézéstkérek
mennyit fizetnek neked ezért karcionoidka?
fogadjunk anyád orosz/ukrán bevándorló
2008.11.19 04:53:36Körticsek
karcinoidka, ha Afrikára vagy kíváncsi, inkább valamelyik IQ-csatornát nézd, ne ezt az agyatlan vackot.
2008.11.19 05:22:17Parasite
annyira tipikusan magyar ez is. ott a sok paraszt afrikában és egymással foglalkoznak :D zárj össze 6-8 magyart egy cellába, garantálom pár hónapon belül kinyírják egymást :D ha nem lennék itthon, most köpnék is egyet :D
2008.11.19 05:22:46Parasite
hónap legyen hét és még akkor is igazam van :D
2008.11.19 07:26:42Hipósgriff
Hát, Carcinoma, ha neked Hordágy Ági szimpatikus, legyen a tiéd örökre. Én egészségügyi vagyok, H.Á. nem tud olyat csinálni, ami feledtetné áldásos munkáját. Sejtettem, hogy még az oroszlánoknak sem lesz gusztusuk hozzá...
2008.11.19 07:30:07gagama
Hát ezekből ott ne nagyon legyen semmilyen nagykövet, mert az szörnyű lenne. Nem csípem Fiolát, de a Bódi Margó sem akárki azzal az örökös kavarásával. Sose gondoltam volna, hogy valaha azt fogom mondani, hogy Kucsera, Virág és Kozsó a legnormálisabb emberek. De most így van.
2008.11.19 07:30:34gagama
Hát ezekből ott ne nagyon legyen semmilyen nagykövet, mert az szörnyű lenne. Nem csípem Fiolát, de a Bódi Margó sem akárki azzal az örökös kavarásával. Sose gondoltam volna, hogy valaha azt fogom mondani, hogy Kucsera, Virág és Kozsó a legnormálisabb emberek. De most így van.
2008.11.19 07:40:09szamarhegy
Hipósgriff, Egészségügy ?! Nem Arikában túrázgatnak?
2008.11.19 07:46:48szamarhegy
Szeretem Fiala rádióműsorát, sokat hallgatom, de attól még egy igazi gyökér egoista baromnak tartom a műsor alapján. Az már aztán végképp betett nekem, hogy Fiala ahelyett, hogy egy történelem előtt népcsoportra rácsodálkozna, leülne csöndben, élvezni a társaságukat, ehelyett WC papír és az esti vízellátás ügyén gondolkodik. Ez volt részemről a mélypont ami Fialát illeti.
2008.11.19 08:07:28Azize
Ugye örökre maradnak.......
2008.11.19 08:17:00PropaneB
Sziasztok!
Nem szabad elfelejteni, hogy ami az esti műsorban lemegy, az egy nagyon erősen vágott anyag. Egyértelmű, hogy a lényeget egyátalán nem látjuk, tehát csak óvatosan nyilatkoznék! Nem értem, hogy Fiala János mit keres ott. Nem tesz neki jót ez az egész, ha haza akar jönni, miért ne tehetné meg, egyáltalán nem lehet egy lapon említeni egyik ott lévő emberrel sem. Nem egy egyszerű ember, ezt Ő is bevallja, de bármennyire viszolyogtam korábban a stílusától, mára rá kellett jönnöm, nagyon sokszor igaza van, ha mégsem, akkor nem rest elnézést kérni a tévedéséért. Minden reggel hallgatom a műsorát, immár 7 éve, eleinte csak azért, mert azt hittem egy igazi tahó és tetszett, hogy teljesen eltérő stílusban vezet műsort, mint mások. Egyébként rendkívül jószívű, segítőkész ember, amit sokszor bebizonyított és szerintem nála jobb riporter manapság nemigen látható, hallható. Persze sokszor olyan, mint egy pokróc, de, ha jól magunkba nézünk mi is szoktunk ilyenek lenni, és én is néha legszívesebben elküldeném az alakoskodó idiótákat valahová, amit ő meg is tesz. Szerintem a legtöbb ott lévő "sztár" csak a promóció miatt van ott (Lehet, hogy Fiala is), szerepet játszanak, kétszínűek, (akár csak a testvérműsorban: Celeb vagyok...). Megint csalódtam Frei Tamásban és csapatában!
2008.11.19 08:21:11TV2_FAKE_US
Emberek!
Gondolkodjatok, és ezután ez alapján szemléljétek a dolgok állását.
Nem kell ahhoz Afrika kutatónak lenni, hogy rájöjjünk arra, hogy aki a "hazudott" körülmények között, akár 2-3 napot is eltölt afrikában, annak :
-koszos, és gyűrött a ruhája
-koszos a bőre, ápolatlan a haja
-a férfiaknak kinő a szakálla, (a nők alul bundát eresztenek :-))
-a kevés folyadék miatt száraz beesett lesz az arc.
-a szokatlan fizikai igénybevétel miatt fáradtak lesznek, izomlázuk, és vízhólyaguk lesz.
stb....
Ezzel szemben mit látunk:
Kozsó frissen vasalt narancssárga ingben, belőtt séróval.
Voksán Virág minden nap új sminkkel, kipúderezett cicikkel
Fekete lászló tegnap előtt fodrásznál volt, frissen nyírt kefefrizura.
Minden férfi frissenborotvált.
Minden ember tiszta, minden ruha tiszta, minden frizura tuti, minden arc sima.
Ha szagos tv-nk lenne éreznénk a frissen mosott fogtól a mentolos leheletet a parfüm szagát, stb.
Ezek után elhisszük, hogy probléma lehet a :
-wc papír
-a víz
-az étel
a versenyzőknek, hisz a műsorvezetőknek sem az, és van velük fodrász, sminkes, bogár, és rágcsálóirtó szakember is.
Kedves TV2:
Hagyjátok a versenyzőket:
-összekoszolódni
-szomjazni
-éhezni
-vízhólyagot kapni
hogy legalább egy ici-picit hitelesek maradhassatok.
(bár ehhez valószínűleg szerződést kellene módosítanotok, amibe nem mennéne bele)
Üdvözlettel:
tv2_don't fake us
2008.11.19 08:29:33crazydaisy
Szegény Afrika, nincs elég baja a mi hírességeink nélkül is? A Frei meg inkább költené értelmesebb dolgokra a sok-sok pénzét /meg a csatornáét/. A kávéüzlettel is nagyot csapott a levegőbe. Suszter=kaptafa. A busmanok legalább kicsit még jobb kedvre derülhetnek.
2008.11.19 08:32:15borivoje
"Nem szabad elfelejteni, hogy ami az esti műsorban lemegy, az egy nagyon erősen vágott anyag. Egyértelmű, hogy a lényeget egyátalán nem látjuk, tehát csak óvatosan nyilatkoznék!"
Tök jó, hogy ezt megosztottad velünk! Mindig abban a hitben vagyok, hogy a legunalmasabb pillanatokat vágják össze, és nem a szenzációhajhászás és a konfliktusok generálása, ezáltal a nézettség növelése a cél! Köszi!
2008.11.19 08:36:05PropaneB
Nincs mit Kedves Surda!
Csak arra szerettem volna rávilágítani, hogy hiteles véleményt így nem lehet alkotni!
2008.11.19 08:51:15borivoje
Akkor hogy lehet? És egyáltalán, mi mozgatja azt az embert, aki egy ilyen show szereplőiről hiteles véleményt akar alkotni?
2008.11.19 08:52:14TV2_FAKE_US
(egy angol ember pl. Londonban ápolatlanabb, mint egy magyar celeb hetek után Afrikában)
Celeb = ember akiről örökké hallunk, olvasunk,látjuk, ott van minden hullámhosszon, de igazából fel nem foghatjuk, hogy miért, mert komoly dolgot nem tett le az asztalra.
Jelenléte jól mutatja az értéktelen felértékelődésének egyre gyorsuló folyamatát.
Magát a jelenlétet emelik produkció szintre.
2008.11.19 08:56:49crazydaisy
Egyszer volt szerencsém egy utazáson neves zenészünkkel és családjával együttlenni, nevet most nem mondanék, szerény volt ő is és a felesége is, barátságos, mindenben résztvettek, ámde a fiacskája, kezdő zenészként úgy viselkedett, hogy végül saját apja állította le, fiam, most azért legyél szerény, mert még szart sem csináltál, ha meg elérsz valamit, akkor meg azért.
2008.11.19 09:02:46joskafiser
mi a baj a fialaval? miert utaljak? beszolt valakinek?
2008.11.19 09:11:30Koti72
Engem az zavar ebben az egészben, hogy a játék "díja" a nagykövetség. Ki lenne erre alkalmas a jelenlegi csapatból? Talán egyedül Kucsera. Az egyetlen aki azért vállalta a játékot, hogy elnyerje ezt a címet Csősz Bogi volt, de ő is kiesett. Gyakorlatilag az első 3 kieső mind alkalmasabb lett volna a címre, mint a bentmaradtak bármelyike. Szégyen!
2008.11.19 09:17:06jstr
Én is bírom a Fialat, mindig hallgatom a műsorát. Persze nagyon nehéz ember és sokszor nyers a stílusa, de őszinte, és pont emiatt az őszintesége miatt utálják sokan. Továbbá nagyon jó riporter, sose nyal a riport-alanyoknak, egyszerűen kisajtolja belőlük a riportot. Szerintem aki nem rendszeres hallgatója, félreértékelheti a szereplését. Hozzáteszem teljesen inkompetens vagyok a témában, mert 100%-ig TV-mentes életet élek, de nagyjából el tudom képzelni hogy mit művel egy ilyen közegben Jánosunk. :)
2008.11.19 09:21:13Koti72
Undoritó, hogy ezek a beképzelt, öntelt emberek saját maguk fontosságát hangsúlyozva marakodnak. Ingyen utaztak, élményeket kapnak, és értéket kellene adniuk. Biztos, hogy semmit nem fog változtatni rajtuk Afrika. Nagykövetnek Ibolykát, Bódiékat, Erős Lászlót, Fiala mérges pulykát, Tiszta vagyok Kozsót? Na, nem. Bogi, aki pedig készült az útra, komolyan vette a dolgokat, és kiállt a csapat érdekeiért, és még szerette volna is a nagyköveti címet, a többiek szemében szálka volt. Amúgy tényleg túl jól néz ki mindenki ahhoz képest, hogy Afrikában vannak. Mióta Bogi kiesett, nem is nézem. Esetleg Áron lehetne még a nagykövet.
2008.11.19 09:21:28crazydaisy
Semmi baj a Fialával, okos, intelligens ember, csak nem tud közösségben viselkedni, nem is értem, mit keres ott? Persze a többieket se nagyon értem. Az viszont bosszant, hogy ilyenekről ítélik meg az országot.
2008.11.19 09:52:21szamarhegy
jstr, Hidd el minden képzeletet alulmúl… Persze nem a riporterről van szó, akit én is elismerek és vagy 10 éve hallgatok, hanem egy emberről, aki láthatóan nincs szocializálva, nincs emberekhez szokva, olyan mint akit életében először vettek ki az akváriumból és fogalma sincs, hogy most mi van.
Azon kívül, hogy időnként, a semmiből előjőve, semmihez sem csatlakozva sarkos, fekete-fehér kijelentéseket tesz a többiekre, azon kívül semmi figyelmesség, érdeklődés, együttműködés, semmi, egy durcás magába fordult kisgyerek, akinek nincs ott az anyukája, hogy megsimogassa a fejét és hazakísérje.
Jellemző kép volt, hogy kb. 2 perccel a busmanokhoz történő megérkezés után, a többiek teljesen átadva magukat egy ilyen ősi törzzsel való találkozásnak, tágra nyílt szemmel csodálkoznak rá a busmanokra és keresik a lehetőséget, hogy valahogy kommunikáljanak velük, addig János egy ki tudja hány nappal korábbi vélt sérelem miatt duzzogva bolyong 25-30 méterre tőlük (busmanok persze nagyívben ……), majd odamegy hozzájuk és számon kéri/felhívja a figyelmüket, hogy vajon gondoltak e már arra, hogy mi lesz esti WC papírral. Számomra nem lesz könnyű függetleníteni magam ezektől a benyomásoktól, ami a rádióműsor későbbi hallgatását illeti…
2008.11.19 10:13:02jstr
Mondjuk kb így is képzeltem el. De pont azért választották így össze az embereket, hogy legyen látványosság. Csak a "szenzáció"-ról szól ez a műsor nem másról, és berakni egy totálisan antiszociális és arrogáns embert egy közösségbe, ráadásul kamerák elé, mi ha nem szenzáció.. Egyébként egy darabig csodálkoztam, hogy miért szerepel ennyit mostanság a tv-ben, aztán azért eszembe jutott, hogy a rádiós szereplése túl sokat nem hozhat neki a konyhára, abból kiindulva, látszólag jelentős pénzügyi problémákkal küzd a pontfm. A pénz meg ugye beszél.. főleg... na ezt nem fejezem be :)
2008.11.19 10:18:53Stipistopi
Fiala miért nem jön haza? Egyszerű! Mert akkor nem kapja meg a lóvét!
2008.11.19 10:29:35crazydaisy
Ha másra nem is, de arra jó lesz ez a hacacáré, hogy a Bódi Margó rabszolgai státuszból, a többiek noszogatására bokorugró menyecskévé növi ki magát. Lehet, következő műsor a Bódi valósághow lesz, mikor Margóci ül a trónján és a Gusztikát ugráltatja. Persze jó pénzért.
2008.11.19 10:39:09toxikus
bódimargónak fantasztikus kijelentése volt egy lukra mutatva,h anakonda ásta és lakik benne:)
amúgy fiala meg kucsera szimpatikus.
bódiék egy szarkeverő síkbuta banda
2008.11.19 10:52:19szamarhegy
Kozsó se volt pite, "Én is ilyen önzetlen, őszinte ember vagyok, ezért egyből otthon éreztem magam a busmanok között."
2008.11.19 10:53:02Zaturek Manfred
Fiala nem nyal? Hehehe... Hát az egyszeri, beosztás nélküli riportalanyoknak tényleg nem. de olyan szépen tud bokázni politikusoknak és vezérigazgatóknak, hogy ihaj.
Egyébként meg nyilvánvalóan sérült, rövid távon is kezelhetetlen alak, és épp ezért volt jó választás a műsorba. Minden, ami vagy aki konfliktust és érzelmet generál a nézőkből, az érdekessé teszi az adást, ha másért nem, mert vagy utálkoznak rajta, vagy odavannak érte.
2008.11.19 10:57:15sawyer85
Bódiék tényleg ilyen szarkeverőek lennének? én leginkább Fekete Lászlóban csalódtam...szerintem messze alúl múlja magát és egy normális megnyilvánulása nincsen..azonkivül meg beszari. ugylátszik a háj nem párosul bátorsággal.
2008.11.19 11:00:46crazydaisy
Nekem Oláh Ibolyka őszinte rácsodálkozása tetszett, ahogy a helyieket nézegette tátva maradt szájjal, még talán a nyál is folydogált belőle. Biztos eszébe jutottak a "hazai Ízek".
2008.11.19 11:03:28crazydaisy
Azért Feketének volt egy jó mondása, én ha hazatelefonálnék, nem mondanék nekik ilyen szépeket, mert nálunk keménység van otthon. Hát, lacimaci azt biztos otthonhagytad, a bátorsággal együtt.
2008.11.19 11:40:36Macko
Fekete Lacinak annyi esze van mint egy traktorbelsőnek, de legalább egy jóndulatú barom
2008.11.19 11:40:59Macko
jóindulatú
2008.11.19 11:43:29NEC
nagyon keves jon at Fiala konfliktusaibol, es egyoldaluan.... ha majd hazajon es megnezi, hogy mit vagtak ossze belole, lehet bepereli a TV2-t... nem hiszem, hogy erre szamitott
2008.11.19 12:05:25kispestipeti
itt aztán elhangzanak a bűvös szavak, mind! őszinte, önmagát adja, kétszínű, intelligens, nyelveket beszél, közösség, stb. milyen műsorról beszéltek, hol fedezhető fel mindez? Van x számú (a műsorvezetőket is beleértve) ismert ember naponta este főműsoridőben az egyik országos tv cdsatornán. miért kapcsoljuk be a tv-t? hogy szórakozzunk, ne tagadja ezt le senki! nem lenne szégyen, hiszen sok-sok ember szorgosan működik(közre, hogy ezt tegye velünk, és elhitesse a sok pénzes erre költeni szándékozóval, hogy jót csinál.
Szereplők, Műsorkészítők!
Kellene tartani egy kb. egyhónapos (adás)szünetet, mialatt mindenki alaposan magába nézve megpróbálja megismerni elsősorban önmagát. Talán akadna néhány celeb, sztár, személiségnek hívott élőlény, aki kellő önkritikát gyakorolva soha többé nem bátorkodna közszereplésre adni a fejét. Biztos maradna szépszámmal olyan hibás értékítélettel bíró szerencsétlen,aki továbbra is azt gondolná, hogy van ember a hazájában (sőt azon túl is) aki kíváncsi rá. Na ezeket pedig a műsorkészítők mellőzhetnék, ha van bemnnük elég bátorság. de hát ez csak egy szép idilli álom lehet, hiszen mindenki görcsösen keresi a módját, hogy megvalósítsa önmagát és hát melléktermékként egy kis pénzt is keressen. Csak így tovább, a pénzkeresés már egész jól megy! Csak mi szegény műsorfogyasztók szenvedünk, de nagyon! Tegye fel a keszét, akinek többségében tetszik ez a műsor, és ezekkel az emberekkel akarja tartósan tölteni az estéit?
Ezt a kézerdőt kellene megszámolnia a szponzoroknak, akkor talán a helyére kerülnének részlegesen a dolgok.
2008.11.19 15:08:52PI
TV2_FAKE_US
igazad lehet, nálad a pont.
2008.11.19 15:43:24csitapityu
egyik se érdekel, de csak ez a kettő adja a valódi arcát a műsorban. a többiről megaz a véleményem, mint ami Zep-nek szokott: leszarom!
pláne azt a fekete boszorkány műguinőt akitől a hányinger keringet!
2008.11.19 18:45:23karcinoidka
"elnezéstkéreknek": Képzeld - színtiszta magyar vagyok -semmi külföldi eredet, és nem fizet senki azért, mert elmodtam a gondolataimat!
"körticsek"-nek:nyugodj meg -nézek egyéb más csatornákat, ahol vetítenek sok jó utifilmet a világ minden tájáról. Mivel elutazni nem tudnék Afrikába, így minden róla szóló filmet és adást megnézek, így a Frei műsort is.
"parasite": Hasonló véleményen vagyunk, de ahogy a napi adásokat nézem: nem kell a magyart cellába zárni, így kint a félsivatagban is -képes egymás torkának esni!
Ez a vegyes társaság, hűen tükrözi a mai magyar valóságot! Főként azt, hogy mi magyarok nem vagyunk képesek "egyetakarni, közös erővel", és nem hajlandóak -egységes csapatot alkotni, pedig - együtt - könnyebb lenne! Sajnos -ennyire széthúzóak vagyunk, ami egyáltalán nem vezet jó irányba -sehol és semmiben sem!
"hypósgriff"-nek:Nem hinném, hogy Ágnes asszony - egyedül találta ki mindazt, amit végrehajtattak vele! Az ő működése előtt sem volt minden rózsás az eü-ben, nem kell csak rajta elverni a port! Ezért a véleményemért sem fizet senki -én így látom!
Az egyes orvosok és ápolószemélyzet emberi hozzá állását a napi teendőkhöz és a betegekhez -nem az eü.miniszter adja ukászba! A segítőkészségük vagy éppen a nemtörődésük a betegekkel - teljesen az egyéni döntésükön és gondolkodásukon, vagy az emberségükön múlik!
Változatlanúl az a véleményem, hogy nem a kintlévők többségével, pl.a Bódiékkal, vagy a F.Lacikával és Fiala úrral kellene hírünket öregbíteni a világban! Ha annyira jófej a Fiala, miért nem tud alkalmazkodni a csoporthoz? Vagy megkérdőjelezem azt is, hogy ő valóban jó riporter-e, ha a busmanokkal való találkozáskor pl. -nem őket figyelte vagy csodálta. Eszébe sem jutott, hogy alapossan megismreje őket. Egy jó riporter - igyekezett volna kontaktust teremteni velük és ismerkedni stb. azokkal az emberekkel, akik egyedüli genetikai hordozói azoknak az ősöknek, akiktől minden ember származik!Ezt már tudósok bizonyították. Már az is csoda, hogy ennyi évezreden keresztül ők fennmaradtak, és ma is úgy élnek, mint őseik. Ezt inkább tisztelni és csodálni kellene, nem pedig viszolyogni azért, hogy közöttük kell lenni, és urambocsá - az általuk zseniálisan megépített kunyhóban aludni!
Azt hiszem, hogy nekünk "nagyon modern és kultúrált embereknek" -lenne mit tanulnunk ezektől az ősi népektől!
Ha nem is tetszik minden szereplő viselkedése, azért az ötlet jó volt Freitől, mert megint érdekes műsort készített!
2008.11.24 21:37:24Hipósgriff
Karci! Lesz@rom a magyarázatokat, én nem adtam volna a nevem és a munkám ehhez a romboláshoz. Én is tudok demagóg lenni: aki az eü.-ben dolgozik, a közértben nem kap kenyeret meg parizert az emberségéért, segítőkészségéért, hanem pénzért, mint mindenki más. Főiskolai végzettséggel 378 forint a nettó órabérem ügyeletekkel. A 30. óra után már nem mindig őszinte a mosolyom, próbáld ki te is.
2008.11.24 21:55:08Heatherette
Nekem nagyon tetszik ez a műsor, most néztem először teljesen végig, de szimpatikusak a szereplők (kivéve Ibolya). Leszarom, hogy mi mennyire megrendezett, jól töltöttem el a képernyő előtt ezt az 1 órát, amit rászántam, ez a lényeg.
2008.11.25 17:26:50karcinoidka
Hipósgriffnek: Nem kellett volna eü-s pályát választanod, ha nincs benned elegendő emberség! Sajánolom a betegeket, akik hozzád kerülnek, gondolom olyan vagy hozzájuk, mint a pokróc! Diplomás létedre -elég vulgáris vagy, lenne még mit tanulnod az inteligens viselkedéshez! A közértben valóban nem adnak semmit a mosolyért, de érdemes - embernek - jónak és segítőkésznek maradni,minden körülményben, csak úgy -ÖNMAGAD MEGNYUGTATÁSÁRA!
Ha elfogy a nyugdíjam - a 39 év becsülettel ledolgozott év után sincs nincs annyi, mint a te fizud lehet-nem is megyek vásárolni, mert nincs miből! De próbáltam én is mosolyogni és udvariasan viselkedni a mu.helyemen, mert én is olyan helyen dolgoztam, ahol ez elvárás volt!