Személyesen kereste fel a Napi Ász a megasztáros Tóth Lüszi iskoláját Kaposváron. Míg az intézmény igazgatója közölte, hogy nincs mit mondania a kislányról, addig az udvaron levegőző osztálytársak szívesen beszéltek a kislányról.  

A lap szerint a diákok abban reménykednek, hogy Lüszi a több hónapos távollét után jó értelemben változik meg. „Mindig is beképzelt volt, és szépnek képzelte magát. A fiúk és a lányok többsége nem kedveli” – mesélte az egyik lány. "Az iskolai rendezvényeken rendszeresen szerepel, ezért ő a tanárok egyik kedvence. Mi strébernek tartjuk. Ráadásul a frizurája is évek óta olyan idétlen, mint az anyukájáé, sőt az orra alatti bőrfelület is sötéten pihédzik. Ezért neveztük el bajszos póninak. Amikor így szólítjuk, néha elsírja magát vagy meghúzza a hajunkat. Azt hiszi, mindent megtehet.”

Állítólag a gyerekek minden szombaton a tévé előtt ülnek és aki csak teheti, szavazatokat küld, de azt is csak azért, mert rájöttek, hogy minél tovább marad a versenyben, annál később tér vissza az iskolába.