George Bush a korábbi elnökökhöz hasonlóan amnesztiát adott néhány bebörtönzöttnek, köztük John Forténak is, a Grammy-díjas rappernek is, akit 2000-ben ítéltek el kokainbirtoklás miatt 14 évre - írja a Times Online. Fortét a New York melletti Newark reptéren kapták el, amint 1,4 millió dollár értékben próbált meg az Egyesült Államokba csempészni folyékony kokaint. Forté a tárgyalás alatt végig ártatlannak vallotta magát, és az ügyvédei a tárgyalás után felülvizsgálatot követeltek, mert szerintük nem volt szabályos a tárgyalás, aminek a végén a maximálisan kiszabható 14 évet kapta a zenész, ráadásul egy közismerten rosszhírű börtönbe került. Forté a The Fugees nevű zenekar The Score című lemezén szerzett két dalt, valamint producerkedett is a zenekarnak. A hamarosan leköszönő elnök feleannyi embernek adott kegyelmet, mint az elnöki pozíciót szintén kétszer betöltő Bill Clinton vagy Ronald Reagan.