Betiltották a Guns N’ Roses új albumát Kínában

2008.11.28. 19:51 - moana

Az új Guns N’ Roses album állítólag olyan sértő Kínára nézve, hogy az illetékes hatóságok már be is tiltották. Ha pedig Axl Rose hosszasan érlelt műve mégiscsak megjelenne a kínai üzletekben, az album címadó dala, a Chinese Democracy biztosan hiányozni fog róla annak kényes szövege miatt. A tilalmat a Kínai Kommunista Párt lapjában a Global Times internetes kiadásában hétfőn megjelent kritika ihlette, amely szerint az új album igazi sértés Kínára nézve.
A kínai hatóságok hivatalosan mind a mai napig nem közölték, hogy az albumot betiltották volna, jóllehet a chinesedemocracy.com oldal Kínából valóban nem érhető el. Csin Kang (Qin Gang) külügyi szóvivő a BBC riporterének kérdésére is csak annyit válaszolt, hogy tudomása szerint az ilyen zenét nagyon sok ember nem szereti, mert túl zajos. Az albumon állítólag Mao Ce-tung kis vörös könyvecskéjéből is vannak idézetek, amelyek a számok visszafelé játszásakor hallhatók. A Reuters riportja szerint a Chinese Democracy azért sem jelenhet meg a világ legnépesebb országában, mert egy Kínában betiltott vallási mozgalmat is megemlít, és mert a kínaiakat vasököllel irányított szerencsétleneknek nevezi.
Az új album egyébként az interneten még Pekingből is elérhető, a számok néhány kattintással letölthetők. A kínai hatóságok szerint káros és éppen ezért betiltott felvételek gyakran még a kalózkiadványokat árusító boltokban és utcai árusoknál is beszerezhetők.(MTI)

Kommentek

  • 2008.11.28 21:14:45rest69

    imádom hogy ez a visszafelé lejátszós dolog még a 3. évezredben is divat :D

    emlékezzünk Ákos Ikon c. számára, amiben a Sátán, Hatszázhatvanhat, az Öld meg a gyereket! valamint a Szeretkezz az anyáddal! sátánista felhívások voltak hallhatók visszafelé lejátszva.

    Vagyis nem, csak kaumu volt az egész hogy átverjenek valakiket.. ehh vicces! :D

  • 2008.11.29 00:15:04rekettye

    "We're sorry, this video is no longer available." :(

    működő link?

  • 2008.11.29 00:40:26nukleotid

    nem elég egy ilyen atomhír,még linket is akarsz?

  • 2008.11.29 03:53:32rekettye

    hátdemégmennyirehogy! :D ifjúkorom bálványai!

  • 2008.11.29 03:54:33rekettye

    hátdemégmennyirehogy! :D ifjúkorom bálványai!

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!
hirdetés