A kézmosás fontosságát igazolja, hogy néhány óra alatt 500-1000 baktérium is megtelepedhet az ember kezén, ujjain - írta az MTI. Néhány kanadai gyermekintézményben például elég volt akkurátusabban kezet mosatni a gyerekekkel, hogy 14 százalékkal csökkenjen a nátha és a torokfájás közöttük. A kézmosás jelentőségét hangsúlyozta a minap a London School of Hygiene is, amelynek kimutatása szerint minden negyedik angol a szükségesnél ritkábban mos kezet. Vannak azonban, akik sohasem lépnek ki otthonuk falai közül fertőtlenítő flakon vagy kendő nélkül.

Ilyen például Madonna, aki elérte, hogy volt férje, többek között, csak akkor találkozhat a gyermekeivel, ha antibakteriális sprayt visz magával a sétákra. George W. Bush leköszönő amerikai elnök is fertőtlenítette a kezét, amikor 2004-ben a Kongresszus új tagjaival találkozott. Az ott jelenlévő utód, Barack Obama úgy emlékszik az esetre, hogy akkor ő is spriccelt a kezére fertőtlenítőt, hogy ne tűnjön kevésbé higiénikusnak.

A jelenséget elnevezték Pilátus-szindrómának, tudományosan mizofóbiának, a piszok érintésétől való patologikus félelemnek. Ennek végletes formája nyilvánult meg a milliárdos filmmogul Howard Hughes-nál, aki, hogy megvédje magát minden érintéstől, 20 évre bezárkózott egy hotelszobába és végül elborult elmével halt meg, de hasonlóan óvakodik a környezet minden érintésétől az immár műemberré operált Michael Jackson is.

A piszoktól rettegett betegesen a filmsztár Joan Crawford, de a táborhoz tartozik Cameron Diaz, Kelly Osbourne, Naomi Campbell is. És természetesen sok nem híres ember, akiknél a kilincs érintése egyenlő az ismeretlenbe való ugrással.