Utasi Árpi számára vége a mesének
| 2008.12.06. 10:08 - nef
Szánalmas körülmények között talált a Blikk Utasi Árpádra a Csantavéren tett látogatáskor. A lap ugyanabban a szegénységben találta az egykor egy éven keresztül havi egymilliós nyereménnyel ellátott fiút, mint a Csillag születik verseny kezdetekor. Utasit meglepte a lap érdeklődése, mint mondta, őt egyszerűen már elfelejtették. Még Fábry Sándor sem keresi, aki annak idején a nyilvánosság előtt biztosította támogatásáról. A veszprémi színház januárban szerződtette az Indul a bakterház című darabban, de az új évadra már nem ajánlottak neki szerződést. A pénz elfogyott, édesanyja még mindig munkanélküli. „Nem tudom, mi lesz” – mondta a Blikknek Utasi. „A szentesi dráma tagozatos iskola felkeresett, hogy ott tanulhatnék, de lehet, hogy itthon maradok, és a színészkedés helyett egy informatikai iskolát választok”.



Kommentek
2008.12.06 10:30:42Heck Elek
Vajon előtte-utána mennyiből éltek/élnek, mihez voltak szokva, hogy a 12-szer havi 1 millió Ft úgy "elfogyott", hogy még nyoma sincs... ?
2008.12.06 10:37:27dancegirl26
Én is ezen gondolkodtam.... 12 milla + az új autó ára. Az a romos parasztház ennek az összegnek a felébe sem kerülhetett.
Látszik, hogy buta emberekhez került sok pénz. Ha csak egyikük IQ-ja megütné az átlagot, akkor talán nem lennének itt...
Anyuka meg ne sopánkodjon, takaridjon dolgozni!
Más nő is nevel egyedül gyerek(ek)et és mégis el tud menni dolgozni mellette...
Ha jól tudom, a kicsi is már ovodás. A nagyobbak meg tudnának rá vigyázni,amig az anyjuk dolgozik.
2008.12.06 10:40:04andie
elek
nekem is pontosan ez jutott eszembe!
hogy tudott elfogyni?
ennyi pénzből el lehet költözni, bérelt lakást lehet fenntartani (vígan), és lehet munkát keresni anyunak, meg lehetőséget a kissrácnak.
Lehet, a rokonok lehúzták őket?
Senki nem volt, aki vigyázott volna a pénzükre?
Ez nagyon szomorú.
Édes istenem, csak egy olyan évem lenne ebben az életben, hogy havi 1 millát kapok!!!!
2008.12.06 10:41:00gaston
A siker...valakinek egy élet is kevés hozzá, hogy elérje, mások rövid idő alatt tesznek szert elképesztő népszerűségre! Valaki tud vele élni, kamatoztatja, de valaki csak visszaél vele és annak meg mások láthatják kárát. Megint mások semmit nem tudnak kezdeni vele és elsüllyednek, betemeti őket a többi sikerre áhítozó ember....
2008.12.06 10:45:16gaston
Ott van a felelősség kérdése is! Ki ezért a felelős? A szülő? Aki nem tudta jól befektetni a kisfiú pénzét? Az állam, aki nem segít ebben a szülőnek? A mecénások, akik csak hallgatnak és nem költenek mindenre, ami új és nem látnak benne saját szemüknek fantáziát? Vagy a televízió, amely sikert ígér, majd inkább újabb népszerűbb embereket vonultat fel???
Igen, az RTL-nek óriási a felelőssége...csak nem érzi át!
2008.12.06 10:51:39dancegirl26
Ezeknek a tehetségkutató műsoroknak a kitalálói/szerkesztői ott rontják el iszonyatosan,hogy kiskorúakat engednek indulni. Ha az a gyerek tényleg tehetséges és elég talpraesett,akkor megtalálja a saját útját felnőttként. Árpit a sajnálat vezette a győzelméhez...
2008.12.06 11:03:08kritizer
Ezért nem nézek tévét.
2008.12.06 11:48:01cirka
Én sem értem, hogy hova tünt a havi 1 milka. Bár az is igaz, láttunk már olyat, hogy egy "nagyszabású" műsor nyertese, rosszabb helyzetbe került mint előtte. A tv-nek valóban nagy a felelőssége. Talán nem kellene ilyen alacsonyra állítani a korhatárt, talán nem kellene mindenáron az SMS-ekből származó bevétel után futni. Amennyiben erre is figyelnének, a gyártott műsorok is színvonalasabbak lehetnének. Ekkor Utasi Árpik helyett "4 for Dance"-ek nyernének, Lüszik helyett Oláh Ibolyák mutathatnák meg, hogy milyen sok zenei stílusban állják meg helyüket. Egy telefonszámról beérkező szavazat korlátozással (Amerikában max. 5 és az is ingyenes) nem szimpátia szavazás határozná meg a végeredményt, hanem a produkció valós "értéke" dominálna.
2008.12.06 12:17:26töce
Nem semmi a kisfiú pénze elkopott ő meg feledésbe merült.A szülő a hibás!!!!!
2008.12.06 12:27:59qkc
Tipikus-a paraszt naggyá lessz...ugyan-ugyan...Anyuci mehetne már,és megmozdíthatná a lusta picsáját...ha én képes vagyok 75ezerért dolgozni,kotródhatna Őnagysága is..ha egyszer ez a "politikailag korrekt"..Magyarhonban meg ne próbálj sztár lenni,a letöltések korában,és a net fénykorában..nevetséges maga a próbálkozás is-kicsi az ország.
2008.12.06 12:28:55lopici_gaspar
fabri "szarosgatya" sanyi szarjon bajuszos ponikat!
2008.12.06 12:30:59Ghunner
Oda ne rohanjak... Én hitelre vettem 12 milliónál kevesebbért lakást BUDAPESTEN, nem Csantavéren, fizetem a részleteit, és még valahogy meg is élek mellette!
Ezek eltapsoltak egy év alatt úgy 14-15 millió Ft-ot, olyan nincs hogy a pénz "elfogyott". Eszem megáll, ez egy pesti jól kereső szakma 5-6 évi nettó fizetésének számít!!! Ebből nekik vagy 5 évig kellett volna gond nélkül élniük Pesten, vagy 10 évig vidéken!
Elfogy a pénz, persze, ha elköltik! Az anyukát kellene faggatni, hogy kisfia havi 1 millióját mire is szórta el?
2008.12.06 12:31:06Szűcslaci
Én meg azt nem értem miért nem lép ilyenkor a gyámhatóság.Amit Árpi nyert az az ő pénze a bankban kéne lenni míg nagykorú nem lesz,és addig a szülő kezelheti de csak a gyámhatóság felügyelete alatt.Nem a gyerek dolga eltartani a szülőt hanem fordítva.Én mikor telket vettem a gyerekek nevére(az én pénzemből)két hét múlva kaptam levelet a gyámhatóságtól,hogy a nevükre ingatlan került és úgy intézzem a dolgokat hogy az ő érdekük nem sérülhet.
2008.12.06 12:35:41Sanya69
Ezt én sem igazán értem. Annak pénznek nem kellene letétben (vagy betétben) lennie amíg Ápri nagykorú nem lesz?
2008.12.06 12:45:11qkc
GHUNNER-Köszönöm szépen--->ott a csillagos ötös!Pontosan erről van szó!
2008.12.06 12:50:02st.RANGER
hullócsillag
2008.12.06 12:55:46indirabandi
Nekem az nem világos, hogy ezt a pénzt miért nem gyámhivatali fenntartásos betétbe kellett elhelyeznie az RTL-nek. A pénzt a kiskorú kapta, nem a szülő. Hogy fordulhatott elő, hogy a kiskorú pénzét a szülő - vagy bárki más - a gyámhivatal jóváhagyása nélkül elkölti?
2008.12.06 13:01:35K.Sasa
Aki gazdag volt, de szegény lesz, az vissza tud kapaszkodni, mert ismeri a titkot és igényli a színvonalat! Aki szegény volt felkapaszkodhat, de egyszer úgyis visszaesik! Mert ő ahoz van szokva! Az aki képes elbaszni úgy 15 millát, hogy a blikkes cikk szerint egy 2 számmal nagyobb gatyában nyit ajtót, annak nem is kell többet adni! Informatikai suliba készül? Minek??? Vagy egyáltalán számítógépe? Vagy látta egy újságban, hogy létezik? Biztos volt róla egy szép kép! Maradjon csak ott ahol van ganézza a malacait!
Panaszkodni marha egyszerű, hogy nem hívják a Fábry show-ba, de ahoz új műsort is ki kéne találni, mert egyszer aranyos volt Bendegúz szerepe, de az már kicsit gagyi, hogy minden alkalommal olyan tájszólással mond mesét, hogy még Győzi sem értené meg!
2008.12.06 13:05:31(manó)
erre mondják: "könnyen jött, könnyen ment.."
az éhes gyerek is hányásig eszik..
akik szegények, nem tudják kezelni a gyorsan jött pénzt. szerintem ezen semmi csodálnivaló nincs..
ezer és ezer ilyenről lehet olvasni/hallani.. de elég kinyitni a szemünket.
2008.12.06 13:10:45horadi
Azt én sem értem, hogy miért nem a gyámhatóság felügyelte ezt a pénzt...
Mi 7 hónappal ezelőtt fogadtuk örökbe a gyerekeinket és az állami gondozottságuk alatt felgyülemlett családi pótlékból megmaradt pár tízezer forintos "vagyonkájuk"-at sem kaptuk még meg, mert a gyámhivatal ül rajta.
Már 7 hónapja a szüleik vagyunk jogilag is és akkor tőlünk féltik azt a pár tízezer forintot?
Bezzeg Utasi Árpi esetében a milliókra nem vigyáztak... furcsa dolgok ezek... :-(
2008.12.06 13:17:01K.Sasa
Azért azt se felejtsük el, hogy Csantavér még nem egy világváros és ha a google erth nem hazudik még csak nem is kishazánkhoz! Itt azért próbálnak figyelni a kiskorúakra. Lehet sajnálni Árpikát, mert tud magyarul, de ő ott lakik, mi meg itt! Volt lehetősége ezen változtatni, nem tette! Ennyi! Ők baszták el. Van itt is elég kiskorú akin lehetne segíteni! 15 millából szerintem elég soknak!
2008.12.06 13:18:54itellu
tény, h parasztoknak nem való a pénz csak ha megkeresik, de azt se felejtsük el, hogy állambácsi is rátette a nagy szőrös kezét erre az összegre, merthogy ez nem nettó a havi 1 milka az tuti. Sztem kb 7 milla lehetett amit megkaptak a végén, plusz mondjuk a kocsi. A kocsit eladjak vmi rafkós neppernek féláron, a többiből meg elmennek a teszkóba drága kajákat venni amitől meg fosik a gyerek mer' még nem evett ilyet...
Aztán beteg lesz a szomszéd, meg kell egy új tv, meg új ruha, és nem gondolkoznak, hanem ottmaradnak ahol vannak, aztán mindenki meg van lepődve.. ugyankérem ki az aki ezen tényleg komolyabban meglepődött???
2008.12.06 13:21:40eltiporni a festeteket
Én és még sokan tisteséges termelői munkával még 10-15 év allat sem keressünk évi 10milliót azért furcsállom hogy ennyit kapott vagy igy játszák ki a médiában a penzt...
2008.12.06 13:26:18Öregtyúk
Valamit nem értek! Az emberek többsége örül ha havi 120 E összejön nekik havonta(értem ezt egy 4 fős családra)! Ezt akárhogy osztom szorzom nem több évi másfél milliónál! Hogy a francban ment el nekik 12M alig egy év alatt!!!!!!!!!Ez normális esetben legalább 3 évig kikellett volna tartania,de lehet hogy én vagyok a nagyon spórolós és nem tudhatom mibe kerülhet a sztárság?!
2008.12.06 13:42:15Moci
Lásd:BB Évi!!!!!!!!!!!!!!!
És az a lotyó nem kiskorú volt!
2008.12.06 13:47:59kartonos
Tuti hogy lehúzták Őket.
A palimadarakat hamar megtalálják a kanyhallók....
Hogy a Sanyi miért nem foglalkozik igérete elenére a kiscsávóval?
Azt szeretném én is tudni.
2008.12.06 13:51:37Shopping
A nagyanyám háza vidéken (Tokaj mellett) kb. 1,5 M ér.
12Millából vehetett volna 2 házat, 2 autót, és a maradékot "buta módon" a bankban elhelyezve is kamatozna neki havi 50-60 ezret.
Az egy dolog, hogy mindenki leszarja már a gyereket---ez várható volt.
De legalább a pénz beosztásában nyújtottak volna segítséget...
2008.12.06 13:53:26nukleotid
mer mér kellene foglalkoznia?...ő azt ígérte,hogy segít neki és nem azt, hogyha a kissanyi elbassza a lóvét, akkor majd ő pénzeli...kaptak 12+ milliót és elbaszták...te segítenél nekik ezek után?
2008.12.06 14:08:59Inimma
12.000.000 Ft = 461 havi, azaz 38 évi rendszeres szociális segély. Gratulálok nekik, ügyesek voltak, hogy egy év alatt a nyakára hágtak! Ügyes! Cukrot neki! Süvegcukrot, hogy arra üljön!
2008.12.06 14:11:58Ronald
Nana - ne feledjük, hogy a 12 milla felett+az autó - még Veszprém is fizetett a gyereknek...méghozzá tisztességes felnőtt-gázsit.
Hisz ettől sokaltak be Bujtorék, hogy összesen egy vagyonba került az Árpizás...a rengeteg úttal, szállodával, mindennel.
És valljuk be: nem nagyon jött be a színházi számítás....a gyerek egyre égősebb lett már a színháznak.
2008.12.06 14:24:03bokacsizma
Nem is tudom, mit mondjak....néha én sem bánok túl jól a pénzzel, de azért marha nehéz lett volna 12millát elkölteni, hogy semmim se maradjon. Sajnálom a kisfiút, egyértelműen az a hibás, aki az anya kezébe adta a pénzt.
2008.12.06 14:31:34Gladia Delmarre
Számomra is nagyon hihetetlen, h gy nyakára hágtak a maninak. Nem tudhatjuk az okokat, de hogy nem látszik semmi abból a pénzből??? Hát, az biztos, hogy az anyját felelősségre vonnám. A gyámhatóságról, vagy gyermekvédelmisekről nem is beszélve. Hogy nem figyeltek erre? Szomorú.
Fábry említése sztem nagyon gáz. A segítséget vajon hogyan értelmezték? Hogy havi apanázst tol nekik?
Engem nagyon felháborít ez az egész történet.
2008.12.06 14:35:09GHud
1. MO-on az lesz sztár, aki akar. Még én is az lehetnék, ha akarnék. De nem akarok. Aki nem akar, az nem lesz az.
2. Én sajnálom Árpit, de mondjuk senkiben nem merült fel az a kérdés, hogy miért nem dolgozik az édesanyja. Ha mondjuk beteg, akkor érthető. De nyilván a szokásos magyar elégedetlenség, irigység elvakít mindenkit és egyből arra kell gondolni, hogy eltapsolták a lóvét.
Az sem jut senkinek az eszébe, hogy netán odaadták olyanoknak, akik rá voltak szorulva. Jobban mint ők.
3. Valahol olvastam egy hozzászólást, hogy ez az összeg egy jól kereső pesti 5-6 éves keresete. Ne röhögtesd ki magad. Egy jól kereső pesti 2 év alatt keresi meg (vagy 1).
És nem a felső 10ezerbe tartozik ezzel.
Az, hogy Te nem keresel annyit, az nem jelenti azt, hogy nincsenek olyan emberek, akik nem keresnek annyit. Nagyon sok ilyen van BP-en, hidd el.
Boldog Mikulást mindenkinek, és békesség a családnak.
2008.12.06 14:45:06kétség
Tuti, hogy megkapta azt a zsírt?? Nettó- Bruttó? ÁFA? béfa? adó? alapítvány ? vagy ki? postán ? vagy hogyan?
Vagy csak a szilárd ígéreteket? meleg kézfogással?
2008.12.06 14:45:14tofe
Szánalmas az egész. Rajtam biztos meglátszana a 12 milla, amugy ilyen tanyákon meg kis falukban potom pénz egy családi ház 1 millából már olyat vesz az ember 2-3 főre ami megszólal. a maradék 11 ből meg azért ellehet élni. főleg ha egy átlag magyar 4 fős család évi 1-2 millióból él és gürizik azért a kevés pénzért.
én a megavackot is nagy ivben elkerülöm, ki ezek, hogy sztároljam őket? mit mutattak fel? önerőből semmit... egy nagy nulla az egész.
De sebaj ez kell a népnek
2008.12.06 15:05:03Tölgy
Utasi Árpi ugyan rászorult a győzelemre, de nem érdemelte meg. Ez az első hiba. A második hiba, hogy őt a nyereményen iskolába kellett volna járatni és pótoltatnia vele jól látható hiányait és nem álszerződésekkel bombázni, amik aztán kútba estek, mert a gyerek nem készült fel a feladatra.Szembe kell nézni azzal, hogy mesterségesen nem lehet sztárt csinálni. Fridi Macija se váltotta be a hozzá fűzött reményeket és csak azért nem esett szét mert volt egy gondos szülője. Az ilyen műsorokhoz a szerkesztők részéről sokkal több szakértelemre és felelősségre volna szükség, de EZT NEM VÁRHATJUK TŐLÜK, MERT A MŰSOR, A SZAVAZÁSOKBÓL BEFOLYÓ MILLIÁRDOS ÖSSZEGEK FONTOSABBAK, MINT A SZEREPLŐK MENTÁLIS EGÉSZSÉGE.Utasi Árpi a felelőtlen magyar médiavilág NEM EGYETLEN áldozata.
2008.12.06 15:05:50nukleotid
Ghud: Aki a pénzt odaadja másnak, az meg is érdemli a sorsát...
2008.12.06 15:09:34GHud
nukleotid: Nem is Árpi panaszkodott, őt keresték meg.
2008.12.06 15:23:48VacakBlogHu
Azért kár, hogy él az ide firkálók nagy része... NULLA információval rendelkeznek egy kérdésről és jön a parasztozástól kezdve sok minden! A sötét állatjának nem tűnik fel, milyen országhoz tartozik Csantavéren, de azért osztja az észt...
2008.12.06 15:24:29Alternatív
Tölgy! Nálad van az igazság. BB Évi esete is ezt mutatja.
Volt egy riport nagy lottónyertesekkel - a legtöbb rosszabbul él, mint azelőtt, és azt kívánja, bárcsak sose nyert volna.
A pénz kezeléséhez is szakértelem kell, és ki-ki annyira viszi, amennyire a pénzhez ért.
2008.12.06 15:30:24macchiato
Elméletileg ezt a pénzt nem szabad megkapnia, mivel kiskorú. A gyámja pedig elszámolás köteles, ha megengedték neki, hogy ő kezelje a pénzt, amit csak meghatározott célra - pl. lakás vásárlásaa gyerek nevére - fordíthat(-ott volna.
Csak a lényeget nem tudtunk meg a cikkből.
2008.12.06 16:12:29peppermint
Szűcslaci, macchiato:
Így van! Ott a pont.
2008.12.06 16:29:37Stipistopi
SIKER az ILYEN? Egyébként ki ez az Utasi Árpi?
2008.12.06 16:49:01Babocs Levente
Szerintem a "Mentsük meg BB Évit Alapítvány"-nak ajánlották fel a pénzt.
2008.12.06 16:49:34Martin2004
Alternatív:
Hát bizony, nekünk annak idején a 90-es évek közepén vállgazd gyakorlaton éppen arról beszélt a tanár, hogy mekkora gáz (lehet) megnyerni a lottó ötöst (akkor éppen rekordösszegű volt a nyeremény), mert ha nincs a javaknak ára, akkor nem fogsz tudni döntést hozni, hogy mit vegyél, mert az erőforrások kvázi korlátlanul állnak rendelkezésre. Nagyon úgy tűnik, hogy aki a mélyszegénységből jön, az néhány milliótól is fejre áll, mert nem tud mit kezdeni a jóléttel.
Persze, el is lehet osztogatni, de az sem kisebb balf@szság...
2008.12.06 17:14:33Den
Egyszerű ez: aki nem szokott hozzá, hogy van pénze, az nem is tud vele bánni. Ha apránként kell összerakni, vigyáz rá, megtanulja kezelni.
2008.12.06 17:21:55blas
Ő nem vajdasági?Lehet ott nem így rendelkezik a törvény a kiskorú pénzéről mint Magyarországon.
"A veszprémi színház januárban szerződtette az Indul a bakterház című darabban"
Gondolom onnan is kapott pénzt.Simán lenyúlta őket valaki,valahogy...
2008.12.06 17:22:05Tapirfej
Nem kell sztárokat csinálni gyerekekből,ennyi.
Azzal kapcsoltaban meg hogy mire ment el a pénz ahhoz semmi, de semmi közötök sincsen. A cikkírónak sem biztos hogy azt kéne kihegyeznie hogy hol a lóvé, hanem inkább azt, hogy milyen mélyen teszik tönkre manapság gyerekek személyiségét, jövőjét, csak azért mert rájuk több emelt díjas sms-t küldenek a birkák.
2008.12.06 17:26:31dominoizzy
múltkor volt még úgy május környékén hogy új házat vett az anyjának...kép is volt mellékelve...akkor miér nem ott laknak, adják el a tanyát, és akkor talán fennt tudják tartani az újat...az anyja meg menjen el dolgozni...istenem ennyi eszük csak legyen már!-
2008.12.06 17:34:30mesterhazyg
Most vettem csak észre ezt a beszélgetést, és lenne egy-két észrevételem. Nem a pénzzel - ami ki tudja, hova lett - kapcsolatban, hanem a gyerekkel. Veszprémi vagyok, volt szerencsém látni olyan Indul a bakterház előadást, ahol Ő alakította(?) Bendegúzt. Ez a kisfiú nem tud beszélni. Nem tud megtanulni szöveget (úgy kellett súgnia a súgónak, hogy mi a nézőtér közepén már hallottuk, de a gyerek még nem értette. Azonkívül a színjátéknak az is része, hogy nem csak a közönség felé bámulok, hanem arra, akihez beszélek. Ez a kisfiú teljesen alkalmatlan erre a feladatra. Ezt ismerte fel nyilván a színház vezetése, és ezért nem szerződtette a továbbiakban. Azonkívül édesanyjával együtt laktak a színészházban - nyilván ingyen. Abban is biztos vagyok, hogy az utazásukat a színház fizette. Ezt pedig ha összeadjátok, nem kis pénz.
Sajnálom ezt a fiút - valahol valamelyik újságban nyilatkozta, hogy azóta, hogy ,,sztár" lett, nem több a barátja, mint korábban. Így hatott rá az elmúlt idők történése.
Az pedig Fábry felelőssége, hogy ha már felemelte ezt a gyereket, ne engedje el a kezét. De ne úgy segítse, hogy másra testálja ezt a felelősséget.
2008.12.06 18:01:12Stipistopi
Ahha... kösz a választ!
2008.12.06 18:07:15Bongyi
Most olvastam h Csantavér egy kb 7000 lelkes falu... szóval nem egy kis "tanya világ"
Dér Heni is onnan származik
Neki úgy néz ki összejött, hiszen egy neves együttes énekesnője lett.
Árpi pénze el sem tudom képzelni hová tűnt... nem tudták kezelni a hirtelen jött nyereményt...
de ennyit mire tudtak havonta elkölteni? ezt nem értem. ha még csak a márkásabb és legjobb élelmiszereket és ruhákat is vették meg volna havonta + havi 1-2 műszaki cikk úgy is maradt volna.... sose tudjuk meg mi történt... AZ IGAZSÁG ODAÁT VAN xd xd xd
2008.12.06 18:11:52Stipistopi
blablabla
2008.12.06 18:16:34Tapirfej
Turkáljunk egymás zsebében okoskodva. Ebben vagyunk vérprofik.
2008.12.06 18:27:47Lollipop (must mistake me you're the sucker)
- na és neked mit hozott a mikulás pistike?
- egy nagy lófaszt.
- úgy kell neked, miért a seggedet raktad ki az ablakba?
2008.12.06 18:35:22bela2255
Bárki aki 18 év alattiakat "futtat" szerintem felelőtlen. Fábry Snyi bácsin nem csodálkozom, retek klubbon sem. De agyerek apja megmondta mi lesz a vége. Túl hamar lett igaza.
Szerintem a "kis köcsögök" nem alkalmasak erre a herce-hurcára.
A 70-es 80-as években a kis Berkes, a Kováts Krisztián stb. valahogy másképp vészelte át ezt a problémát. Lehet hogy voltak normális szüleik?
A +asztár4 két kiskorúja még Árpinál is irritálóbb volt. De ez kell, éljen a Fásy mulató
2008.12.06 18:36:15sish
és a kis fityóval mi lett?
2008.12.06 18:47:38Giorgio89
a pénz hamar elfogy ha anyuci szereti az italt:) ha meg az egész rokonság ilyen akkor nincs min csodálkozni! am meg elég lett volna ha elmegy dolgozni és azt a havi 1 millát simán el tudták volna rakni! azzé egy pár év után szép kamata lett volna és akkor tuti ki tudtak volna törni ebből a szennyből, persze ha akartak volna! a kis srácot sajnálom mert ő csak segíteni akart amivel az anyuci visszaélt! azzé mien szülő már ez?:S
2008.12.06 18:56:10ChPh
2008.12.06 10:37:27 dancegirl26
Te fő IQ hajhász, menj oda, és próbálj dolgozni aztán szídhatod
2008.12.06 19:53:05Kangörény_
Hé, nektek nem tűnik fel, hogy még el sem telt az egy év??? Tavaly karácsonykor nyert a kiskölök, ha egy évig kap havi egy milliót, akkor mostanában kapja az utolsót.
Beszarás, hogy már siránkoznak, pedig még dől a lé.
2008.12.06 20:04:24Eindeutig
Tölgy, mi az, hogy valaki nem érdemli meg a győzelmet? Ezt ki dönti el? te??
Amúgy meg miért csodálkozunk ezen a cikken...szerintem egészen mindennapi eset sajnos
2008.12.06 20:09:05ARTclub
Sok kommentben szerepel a kérdés: hova tűnt ennyi pénz? Anekdottával válaszolok: Kincs, ami nincs. És talán, nem is volt soha.
2008.12.06 20:11:33ARTclub
Sok kommentben szerepel a kérdés: hova tűnt ennyi pénz? Anekdottával válaszolok: Kincs, ami nincs. És talán, nem is volt soha.
2008.12.06 20:36:06Hefe
1. a penz biztosan megvolt, mert ha nem lett volna, akkor most arrol hallanank.
2. valoban szep teljesitmeny elcseszni 10+ millat egy evben, de nem lehetetlen, meg tanyan sem.
3. most nem ertem mi a gond teljesen, mert elotte sem volt penz, meg most sincs, kvazi ugyanott vannak.
4. ha nem havi 1 millat, hanem tizet kaptak volna, akkor is ugyanitt tartananak, mar tobben leirtak elottem, miert.
2008.12.06 20:38:34Hefe
5. meg egy: a tanulsag az, hogy segiteni is csak azon lehet, aki akarja hogy segitsenek neki.
2008.12.06 20:50:09Gferi
Azért nem éppen tanyavilág Csantavér, a házat 15 000 euoróért vették, nagy flancot nem látni rajtuk, csak két új kerékpárt.Az anya meg ha kapna is munkát csak idénymunkát.A tanya nem az övéké és csak az apa ivott(iszik).És ha valaki utánanézne szerintem nem is kapták el az egéssz pénzt.
2008.12.06 20:57:42Féreg
én azt hallottam krumpliba fektették a pénzüket amit az uj biciklikkkel szállitottak szét. viszont nyáron kelet europa eddigi legnagyobb krumplibogárrajzása volt a Csantavéri térségben (brit tudosok szerint) és felzabálták a krumplit.
Öröm az ürömben hogy a bicikliket meghagyták!
2008.12.06 21:18:35prometheus_X
Én a Blikknek már azt se hiszem el amit kérdez. De tegyük fel hogy ez véletlenül mégis igaz. A lehetséges legegyszerűbb magyarázat: tetemes adósság.
2008.12.06 21:29:26Stipistopi
#
2008.12.06 16:29:37 Stipistopi
Egyébként ki ez az Utasi Árpi?
2008.12.06 21:33:14vizeslepedő
De mégis: havi egymillióból klasszul lehet élni, vissza lehet fizetni az adósságot, de könyörgök.. Miért gondolja bárki, hogy onnantól kezdve nem lesz a szerencsésnek több anyagi gondja? Ha az embernek nincs fizetése, vagy állandó bevétele - ez történik. Nem hiszem, hogy Árpi családja lenne a hibás.
2008.12.06 21:34:16vizeslepedő
De mégis: havi egymillióból klasszul lehet élni, vissza lehet fizetni az adósságot, de könyörgök.. Miért gondolja bárki, hogy onnantól kezdve nem lesz a szerencsésnek több anyagi gondja? Ha az embernek nincs fizetése, vagy állandó bevétele - ez történik. Nem hiszem, hogy Árpi családja lenne a hibás.
2008.12.06 21:41:54Gferi
Nem 1 millio mert becsületesen adóznak belöle a Szerb állam javára ami több mint 30 százalék
2008.12.06 22:02:27koxi
Azért ha az a stáb vagy ki a franc odament, akkor dobhattak volna nekünk egy rendes cikket, nem pedig 5 sort. Szerintem mindenki kíváncsi lett volna rá, hová lett a lóvé. És Szerintem Árpi el is mondta volna. Nem tudhatjuk. Lehet elosztogatták jótékony célra. Vagy szétosztották a rokonoknak. De lehet, lehúzták őket. Én nagyon kíváncsi lennék, mi történt. Hülye újságírók. Lehet ott sem voltak, csak feldobtak ide 5 sort, mert muszáj volt, aztán húztak haza. Mittomén...
2008.12.06 23:25:05pepe11
Úgy látom elég kevesen kérdőjelezik meg a Blikk szavahihetőségét, ami meglehetősen szomorú. :(
2008.12.06 23:32:29budakesziairsoft
Lassítsatok emeberek!
Én nem láttam a Csillag születiket, de ezt a cikket találtam. Ebben szó nincs havi egy milkáról, hanem évi egy millióról 12 részre bontva! Itt a link:
bulvar.ma.hu/tart/cikk/d/0/30602/1/bulvar/Utasi_Arpi_apja_a_jobb_eletre_vagyo_csalad_utjaba_all
Azért ez így egy kicsit más!
2008.12.06 23:32:52stillhungry
azért az dúrva, hogy még a legtöbb ember úgy gondolja, hogy egy kertévé az SMS-ből szakít hulla nagy bevételt egy műsorban... Emberek, ha néznek egy műsort, az tök jó, mert az alatta futó reklámidő sokkal sokkal többért értékesíthető... És ez a nagy kasza, nem az a néhány francos SMS...
2008.12.06 23:33:26budakesziairsoft
Ahogy fentebb írták, minusz 30 százalék...
2008.12.06 23:34:14budakesziairsoft
bocs, nem évi egy millió, hanem egyszeri egy millió
2008.12.07 05:51:31qkc
sikoltozó tinilányok,és anyukák vették valaha körül,mikor világkörüli turnén volt..."Árpi,mondj még egy történetet!!!"Szavaló-koncert,a mai világban ennek sok jövője van..kinek,és minek?Eleve egy Magyarországon még afféle tömegzenét előállító,Homo-Kozsó is vérrel-verítékkel "gazdagodott"meg(képletes,egy külföldi sztárhoz képest..)..a letöltések korában,egyszerüen nem lehet elég lemezt pl.eladni ehhez..akkor egy napilap címlapján anno retkes-koszos kézzel megjelenő,tájszólással beszélő"mesemondónak",gyilkos apukával mi esélye lett volna?? (válasz:nem elherdálni azt a pénzt,hanem kurvára megbecsülni,és hálát adni érte-ez elég KELL legyen új életet kezdeni!!!) Nincs igény,elhasznált arc,és életképtelen a piacon-eleve a mesemondással..ez már akkor borítékolható volt,így a rózsaszín "innenkezdveúgyismindigSztárleszek" álmot józan ésszel félretéve a pénzre kellett volna ügyelni,mert egyszer adódik ilyen lehetőség..el is veszett a ködbe,mint anno a BB-nyomorék Évi ugyanilyen esete..gratulálok hozzá(meg azoknak is,akik neve elött mai napig olvasható ez a röhejes BB jelző-legalábbis mintha életreszóló dolgokat tettek volna).Elképesztő ez az ország,majmolunk-másolunk mindent,egy senkiházi átlagember legalábbis minimum Madonnának képzeli magát,mert élte a semmitmondó életét ugyanúgy-csak kamerák elött..És??Mit tett le az asztalra?Megtölt egy csarnokot,vagy a Filmakadémia jelölte Oscarra,vagy eladott 12millió lemezt?Hogyne-vakarta a picsáját élő adásban..esküszöm,az összes fénymásolat-sztár közül egyedül egy Rúzsa Magdi-féle hang maradt meg..egyedi,piacképes,akárhol a világon..sosem tanulta,csak a szokásos őstehetség.És akkor...Utasi Árpi..meg a Bianca Ryant majmoló,Miss Mindighamis Tóth Lüszi..hmmmm..ahogy Madonnának,nekik is van esélyük,mivel Őneki sem épp négy és fél oktávos a hangja..csak elképesztő üzletasszony,átlagos hanggal-majd'30éves múlttal..és mindig piacvezető dalokkal..amikbe tökéletesen elég a hangja,és a világon mindenkinek tetszenek,három évtizede.Akkor hajrá,egyhavi "sztárok"(inkább ismert emberek)!!;-)A román O-zone-nak is elég volt 1 siker..és az ő országuk sem nagyobb;-) Hajrá!
2008.12.07 08:13:32PI
Nem értem hová tűnt a havi 1 millió forint, azaz összesen 12 millió, amit Árpi kapott. Talán "gondoskodó" szülei elszórták?
2008.12.08 08:36:30HL
Érdemes volt pont őt kihozni nyertesként... Pedig lett volna rá alkalmasabb tehetség is!!!
2009.08.01 13:28:17.szali
Elég hamar sikerült elszórni azt a 12 millát. Pedig ha mondjuk évi 8%-os kamattal számolunk, akkor évente kaptak volna a kamatokból 960.000 Ft-ot, ami havi 80.000 (gyakorlatilag az életük végéig). Az pedig már nem semmi.