Medveczky barátját kitiltották a Szombat esti lázból

2008.12.12. 11:06 - nef

 

Legutóbb dr. Balogh György nyilatkozott a revüdíva helyett, ezért az orvost kitiltották a Szombat esti láz stúdiójából. Medveczkyt a csatorna írásbeli figyelmeztetéssel akarta elhallgattatni, barátja viszont felszólalt az érdekében. Schiwert Takács László, a műsor felelős szerkesztője nem tagadta, hogy ezek után közölte a doktorral: ne üljön a legjobb helyen az RTL Klub meghívójával. „Attól, hogy valaki hangosan kiabálja, hogy igaza van, még a hazugság nem válik igazsággá” – fejtette ki véleményét a Borsnak. Medveczky viszont ígéretet tett arra, hogy ha barátját nem engedik be szombat este a stúdióba, ő sem ül be zsűrizni. Sőt, fontolóra veszi a TV2 ajánlatát, és lehet, hogy szerepelni fog a Megasztár döntőjén.

Kommentek

  • 2008.12.12 11:23:20Stipistopi

    Medveczky a Megasztár döntőjén? Ez valami vicc?

  • 2008.12.12 11:25:18garfild

    Add Uram, hogy ne így legyen! Múmia a fiatalok közt. Még az a kevés hangjuk is elhalványul ami van. Eddig sem értettem, hogy mit keres a TV-ben ez a vénség, akit már a tánc címszó alatt is emelgetni kellett a fiuknak. Már a járás is nehezére esik. Jobb lett volna ha otthon marad már az előző műsorok alatt is. Förtelmes, beszélni sem bír más a sok botoxtól.

  • 2008.12.12 11:39:49netsrot

    Torkukon fog akadni az amúgyis Megaszar hangjuk ha meglátják Medveczkit ott....

  • 2008.12.12 11:41:28Stipistopi

    Jajj, lehet, hogy Dávidka beleszeret a "művésznőbe". nyehhhe

  • 2008.12.12 11:45:13Igazi Trébics

    Ideje lenne felállítani egy ízlésrendőrséget.

    Egy kis magyarérzelmű egészséges diktatúra sem ártana.

    Olyan szar már ez a ország, hogy csak na.

  • 2008.12.12 11:52:40csitapityu

    vén kurva meg is érdemli :-DDDDDDDDDDD

  • 2008.12.12 12:01:43Semese

    Igazi Trébics! "Egy kis magyarérzelmű egészséges diktatúra sem ártana."

    Ezt komolyan gondoltad? Még viccnek is rossz!

    Az tény, hogy a művésznő azt hiszi, hogy húsz éves, ostobán viselkedik, és inkább nyugdíjasoknak kéne tornaórákat tartania. A Megasztár döntőjében meg nemis értem mit keres a Fekete Dávid? Ennyi "meleg levegőt" és hamis hangot még nem hallottam soha. Még kéne néhány évig énektanárhoz járnia. A kis tinilányoknak biztosan tetszik a félrefésült haja.

  • 2008.12.12 12:31:09eszenagy

    valaki vegre igazan jol megkurhatna mar ezt a fapinat, amugy meg menjen, legalabb egy kis csavar az unalomban

  • 2008.12.12 12:36:12Igazi Trébics

    Semese, naná, hogy komolyan gondoltam!

    tele van nem scak a média, de az egész ország olyan dolgokkal, amelyek nem csak a magyar kultúrát, de a magyar életérzést is rombolják, roncsolják, bomlasztják, s ennél még továb is mehetnék.

    Néz csak körül, mi folyik minden szinten.

    Naná, hogy komolyan gondoltam.

  • 2008.12.12 12:44:34Semese

    Igazi Trébics! Látom! Nekem pl. a gyűlölködés sérti a legjobban a magyarságomat.

  • 2008.12.12 12:48:56vernarancs

    Igazi Trébics, te mirol beszelsz? Aki igaz magyar azt nem lehet bomlasztani provokativ baromsagokkal. Csak a primitiv barmok ulnek fel az ilyen "goj" szovegeknek meg a szlovak lazitasnak stb stb.

  • 2008.12.12 12:51:50Igazi Trébics

    Semese, nekem is.

  • 2008.12.12 12:53:54Igazi Trébics

    vernarancs, nem az a kérdés, kire miylen hatással vannak, hanem az, hogy vannak.

    Amúgy meg mi az az "igaz magya" a te olvasatodban? Meg miféle "goj" szövegek? Nem lehetne esetleg arról beszélni, amiről szó van? Hogy rombolják a kultúrát minden szinten. Hmm?

  • 2008.12.12 13:04:16vernarancs

    Igazi Trébics, kik romboljak? Az a kultura amit kisebbseg kivulrol rombolni tud az olyan is. A kultura nem kizarolag a TV kepernyon letezik, sot.

  • 2008.12.12 13:04:40azolika

    pénz beszel--mindegy hogy nem tesz érte semmit --de hir van amiből neki meg pénze-fűggetlen hogy nem ért hozzá

  • 2008.12.12 13:07:09azolika

    pénz az nagy ur--mindegy honnan jőn

  • 2008.12.12 13:10:28Igazi Trébics

    vernarancs, hát ezt mondom én is.

    Mellesleg ha a kisebbség a médiában a többség, akkor az eredmény prognosztizálható. És tapintható. Ezért lenne égetően szükség a valódi magyar kultúra diktatúrájára.

    Akkor nem látnál megaszart, mónikát meg győzikét, azt tudnánk, ki a hideglelés az a kiszelytünde, meg egyéb szarnár szarabb antikulturális és antimagyar-kulturális médiagerm.

    Lehetne helyette normális fogyasztható, értékes kultúra.

    Mert ami ma van, annak semmi köze a kultúrához. Még magát a fogalmat is csak lejáratja.

  • 2008.12.12 13:14:57ditta48

    Legalább annyit ér Medveczki az RTL-en mint Fábry. Egyik kutya, másik eb. Igazán nem fogom visszasírni egyiket sem.

  • 2008.12.12 13:15:34énis

    azolika, légyszi csak egy kicsit próbálj meg helyesebben írni..

  • 2008.12.12 13:16:38énis

    a 48, az az IQ-dat jelöli???

  • 2008.12.12 13:16:42vernarancs

    Igazi Trébics, a kereskedelmi media azt nyomja amibol a legjobban meg tud elni. A szomoru az, hogy a legnagyobb igeny is erre van. Gyozike viszi a nezettseget....

    Nezd a kiralyi TV-t, szerintem ok egesz jol valogatjak a musorokat.

  • 2008.12.12 13:17:27vernarancs

    ditta48, Fabry megy? Mikor?

  • 2008.12.12 13:35:22Igazi Trébics

    vernarancs, igen, az a jelenség az egészben a legszomorúbb, hogy a mocsoka kelendő.

    De meg kellett tenni hozzá egy bizonyos utat, hogy eljussunk idáig, s én úgy gondolom, a valódi értékekhez is vissza lehetne menni - az út bizonyára hosszabb lenne, melynek oka az ember sötétebbik oldala - de lehetne.

    Magától viszont nem fog elindulni pozitív folyamat, ezért kellene a nevében nem túl jól hangzó, de eredményeit óhajtható "médiarendőrség".

    Ami figyel és rögtön visszanyomja a szart a száján annak a médiának aki azt fel akarja büfögni.

    S akkor mégis csak elmúlna sok bulvármocsok.

    Lehet persze szabadságért, meg demokráciáért ordítozni, de az éppen nem jelent azt, hogy arra használják egyesek, mint néhány "kiemelkedő" - első sorban és mindenek előtt televízós csatorna - médium az teszi manapság.

  • 2008.12.12 13:39:12gaborka21

    Háth menjen csak az öreg szipirtyó, de az biztos, hogy úgy megfingatja az RTL, hogy még kenyeret sem tud magának venni... az lenne a legjobb, ha valaki fejbe csapná hátulról ezt az öregasszonyt, hogy térjen már magához. 70 éves, lehet, hogy valaha körülötte forgott a világ (ill. azt gondolja) de ma már a kutya sem kíváncsi rá. Ezt viszont a fent említett tv csatorna baszta el, hogy ennyire istenítették...

  • 2008.12.12 14:20:28vernarancs

    Igazi Trébics, szerintem nem ez lenne a helyes megoldas. Kulfoldon is omlik ugyan ez a szar a mediabol. Hiszen ez nagyreszt mind licensz nalunk. Megsem mondanam, hogy pl. az angol kultura hanyatlik. Inkabb tobb csatorna kellene ahol lehet rendes musort is nezni. Legyen valasztek es neveljuk az embereket a helyes valasztasra.

  • 2008.12.12 15:02:25marcsimami

    Én Nem értem az RTL-t. Nehogy már ez a vénség sakkba tartsa az egész stábot? Aki menni akar annak segíteni kell csomagolni és nyilván ha önként távozik nem kifizetni. Húzzon a TV2-höz ott most úgy is bele illik a Hal a tortán csapatába. Pontosan ilyen semmire kellő, pénzért még az anyját is eladó CELEBEK vannak - tisztelet 1 kivételnek - úgyhogy Ilona mama befér a csapatba. Hagyjátok, had menjen.PÁPÁPÁPÁPÁ

  • 2008.12.12 15:05:16Igazi Trébics

    vérnarancs :"Megsem mondanam, hogy pl. az angol kultura hanyatlik" - hát ezzel kicsit betaláltál nálam :) Habár kettőnk közül én írok ékezette és te nem ezért feltételezhető lenne, hogy én magyarban, te esetleg éppen angolban vagy, de lám, a látszat milyen csalóka? :)

    Látom, tudom, tapasztalom, hogy olyan, mint angol kultúra, lassan már nem is létezik.

    Az európai kultúra állatorvosi lova, melyen minden beregség eklatánsan megfigyelhető.

  • 2008.12.12 15:09:11Igazi Trébics

    gaborka21, jó a meglátásod.

    A vén strafa egy éve még azzal sajnáltatta magát, hogy milyen kicsi a nyugdíja, hogy éhezik és nem tudja fenntartani a háztartását.

    Aztán eszébe juthatott hogyan is csinálta egész életében, hogy kitartatta magát. Előszedte a receptet, működött szottyadvalagra igazítva is, lám. Viszont láthatólag elfelejtette, hogy a süllyesztőből tornázta fel magát a retekklub segítségével. Ám az ő élősködő fajtája nem ismeri a hálát, csak a kapzsiságot és a mohóságot. Remélem pofára esik. Kb. annyi ját neki ezek után. Nem szívlelem a retekklubot, de a gerincteleneket még kevésbé.

  • 2008.12.15 07:34:58HL

    Hát senkit sem érdekelnek a kommentek?!?!?! Nem akarjuk Medveczky Ilonát a Megasztárban!!!!

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Hamarosan itt a nyár!
    Hamarosan itt a nyár! Gondoljon már most a nyárra és válasszon ajánlataink közül a vakációra! 2.500 Ft / fő / éjtől
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 43.080 Ft / főtől

Hirdetés

hirdetés