Hajdú Péter valóra váltotta Szorcsik Viktória álmát: a színésznő végre találkozhatott egyik kedvencével, Orbán Viktorral. A politikus virágcsokorral és Márai Sándor idézeteivel lepte meg a színésznőt 30. születésnapja alkalmából - írja a Bors. A sorozatszínész rejtett álmaira egy októberi NÉVshowR-es szereplés alkalmával derült fény, Szorcsik barátnője, Laky Zsuzsa ugyanis elárulta a stábnak, hogy a színésznő két emberért rajong a világon: Orbán Viktorért és Bonóért. Bonót ugyan nem, a politikust azonban annál inkább sikerült rávennie Hajdúnak arra, hogy az adásban telefonon felköszöntse a színésznőt, majd Orbán egyúttal egy személyes találkozót is beígért a hatalmas botrányokat kiváltó 10! című műsor arcának. A kávézás közben a két személyiség közös élményeire is fény derült, Orbán Viktor szülőfaluja ugyanis alig néhány kilométerre van csak Szorcsik szüleinek panziójától.

A találkozás a lehető legjobbkor jött, mostanában ugyanis igencsak rájár a rúd a színésznőre. Nem csak a karrierje nem úgy alakul, ahogyan tervezte, de párjával is szakított, mellette pedig a lakásfelújítása sem az elképzelt ütemben halad. A közellenséggé vált Szorcsik ezért úgy döntött Skóciába utazik pihenni, de a Fidesz elnöke lebeszélte róla, mert véleménye szerint nem az esős vidék fogja elűzni a színésznő rosszkedvét. Szorcsik mindenesetre nagyon pozitívan élte meg a találkozást. "Magánemberként valószínűleg soha nem lett volna módom erre. Jó hangulatban telt a beszélgetés, Orbán Viktort végtelenül szimpatikus, laza, kötetlen, s ben utolsósorban intelligens embernek ismertem meg" - nyilatkozta a színésznő a Borsnak.