Mickey Rourke-ot 9 évig rakták össze a visszatéréshez
2008.12.16. 12:03 - .syl.
A szétplasztikázott színészről közel egy évtized után kijelentette orvosa: már nem őrült. Rourke jó ideje eltűnt a rivaldafényből, s mint kiderült, az elmúlt időszakot pszichiáterével és kedvenc tanácsadójával, a kutyájával töltötte. A színészi karrierjét egy időre a profi box kedvéért szüneteltető színész most a The Wrestler című filmben tér vissza, ehhez azonban közel egy évtizednyi terápiára volt szükség. Rourke sokáig nem kért segítséget, míg egyszer csak ráeszmélt, szembe kell szállnia gyermekkori traumáival. “Egyszerűen csak túl sok dolog nyomasztott már, amit nem tudtam egyedül megoldani. A pszichiáterem ebben segített, én pedig imádom őt, mert mindvégig mellettem állt. Iszonyatos szégyenérzetet keltett bennem, hogy segítséget kellett kérnem, mert úgy gondoltam, csak az őrültek mennek pszichiáterhez. Végül kilencévnyi kezelés után rászántam magam, és megkérdeztem tőle, hogy én is őrült voltam-e. Igennel felelt, de megnyugtatott, hogy már meggyógyultam” – nyilatkozta a színész a Female Firstnek.


Kommentek
2008.12.16 13:43:23Nápolyi maszti
Miért plasztikázták szét az arcát? Tudja valaki? Balesetet szenvedett? Szétcsapták a ringben? Nem tetszett magának a szépfiú-arcával, és egy rémet csináltatott magából? Mi történt?
2008.12.16 13:47:33sincity
Nem tudom mi történt vele, de én zsenge koromban "halálosan szerelmes" voltam ebbe a pasiba. Aztán nem mellette kötöttem ki. :-)
2008.12.16 13:54:18Cucli
bekattant a drogoktól...
talán most sikerült lejönnie...
én azért szurkolok neki, jó színésznek tartom
2008.12.16 14:00:41mamuci
Talán az egyetlen - számomra említésre méltó - jó filmje a "Harley Davidson és a Marlboro Man" volt. Akkor még valóban egy jó pasinak és jó színésznek számított.Sajnos utána egyre kevesebb szerepeket kapott, lezüllött és nagyon kemény alkoholista lett. Egyrészt ezért, másrészt férfiúi hiúságból és a boxban kapott pofonoktól plasztikáztatta magát. Személy szerint nagyon sajnálom, egy-egy jó szerepet ha kapott volna biztos másként alakul az élete. Sokkal több volt benne mint amennyit mutatott. Ő is "elhervadt" Don Jonhsonnal együtt.
2008.12.16 14:03:20xDEWx
sztem pusztán az öregségtől való félelem vitte rá a plasztikázásra. csak egy kontár sebészt választott
2008.12.16 14:10:28Stipistopi
www.odeon.hu/kat.phtml?ida=23125
2008.12.16 14:12:00TesTosTery
Énis úgy tudom hogy a box miatt és hiúságból is csináltatta az arcát,de mamuci a Harleys filmjében már túl volt egy pár beavatkozáson és ne haragudj abban a filmben oly halovány mint a szúnyogölő lámpa felhős,nyári éjszakán.Az Angyalszív a legérdekesebb témájú filmje és az alakítása különleges benne.Nálam az a csúcs.Na ott még nem lehetett plasztikázva és kimondottan csúnya benne.Mondjuk azt megmagyarázni innen a futrinkából h.miért siklott félre elég nehéz vállalkozás,de szenzációs filmekben játszhatott.Nincs oka panaszra.Talán a magánéleti zűrjei hatottak ki a munkájára is,ezért a lecsúszása.Persze lehet h.nem ilyen egyszerű a válasz :)
2008.12.16 14:19:23Stipistopi
Éppen ezért linkeltem be az odeon-t. Ott kép is van, milyen is volt anno... és a filmek listája is, amikben szerepelt.
2008.12.16 14:25:43mamuci
TesTosTery
Oké, igazad van, Tiéd a pont! De a két filmet össze sem lehet hasonlítani. Az Angyalszív egy igazi misztikus, kemény film. A Harley sokkal lazább... szerintem az Ő egyéniségéhez ez áll közelebb.
2008.12.16 14:40:03TesTosTery
Nem veszekedni szeretnék.Szerintem az Angyalszív-et nem véletlenül ráosztották.Ha hiszünk abban h.hálivudban a színészekre is írnak forgatókönyveket,akkor tán meg is van a magyarázat mickey lecsúszására.Ezt a feltételezésemet majdhogynem bizonyítva látom abban,h.másodvirágzását éli karrierje.Mint tudjuk ez akárkiknek nem adatott meg.Szóval tudhat vmit ez a fickó,amit mi még nem.Persze ahogy tetszik mamuci...ha neked szalma,nekem jöhet még széna ;).Amit nagyon sajnálok,h.egyszer sem játszhatta el Quasimodot :D.Félek már ki is öregedett belőle.
2008.12.16 16:18:13vernarancs
Akkor nezzetek meg a Rablohalat (Rumblefish). Az egy jo kis film es abban nagyon jol jatszik. Nem egy sokoldalu szinesz de azt a bizonyos karaktert tokeletesen tudja hozni.
2008.12.16 16:35:17Bell & Sebastian
A kulcsszó: karakterszínész.
Meg a pszichiáter. Meg a promiszkuitás.
Meg a múlt idő.
2008.12.16 16:45:29TesTosTery
Szerintem több ő,mint pusztán karakter színész.Nem véletelenül lett világsztár.Tán ő az utolsó generáció legutolsó tagja,akihez a méltán szó illik.Ferences rendit is játszott már és sok minden mást.Kár h.lecsúszott.
2008.12.16 17:07:58Bell & Sebastian
Hollywoodban aztán megy a taposás... Mint a bonobó-majmoknál. Köszönés helyett is kefélnek egyet. Rourke-ot ledarálta a Nagy Amerikai Álom. De még mindig jobban járt, mintha 28 évig ugyanazt a szerepet játszotta volna ugyanabból az öltözőből. Elszállt felette az idő vasfoga...
2009.03.05 18:00:34Rebelde
méghogy csúnya volt az angyalszívben????
szerintem nagyon jól nézett ki