A humorista az ünnepek előtt egy levélben osztotta meg a világgal, hogy mit is gondol az időről és az emberi kapcsolatokról: „Karácsony táján mindig marad pár percünk arra, hogy egymásra gondoljunk...Áldásos, békést, szeretetteljest, boldogot és szerencsést kívánunk, ünnepre, új évre, és miután megírtuk a csupa ragyogás lapokat, elégedetten dőlünk hátra: ebben az évben sem felejtkeztünk el és meg rokonainkról, barátainkról, ismerőseinkről, szóval azokról, akiket igenis szeretünk, még ha mindezt nem is sikerül életünk minden percében meg- és kimutatni. Lehet, magunkat egy kicsivel mindenkinél jobban szeretjük...Mindez mégsem jelenti azt, hogy Szeretteink ne jutnának, ne járnának eszünkben. Csak hát, mondjuk, közben megy az élet, dolgozni kell, alkotni kell, egyre kevesebb a magunkra, másokra, a jóra fordítható idő...Tudunk egymásról, még ha ritkulnak is találkozásaink. Becsüljük és szeretjük, tiszteljük és elismerjük egymást…Órákat és napokat, hónapokat és éveket szalajtunk el, mert „tenni kell napi dolgainkat, az élet nem állhat meg”. Ám az élet egyszer megáll, vagy egyikünk, vagy másikunk élete ér véget, és mindig a megmaradó veri majd a fejét a falba az elszalasztott órák miatt. Persze emberek vagyunk, és ezt az egyetlen életet hasznosan, eredményesen, sikeresen és anyagi jólétben szeretnénk végigélni...Nyomot akarunk hagyni. Már csak az a kérdés: lesz-e kinek” – írta Nagy Bandó András, aki saját versével zárta a sorait.