Medveczky attól tart, nem kapja meg a gázsiját az RTL Klubtól
2008.12.21. 12:29 - suze
A Szombat esti láz kirúgott zsűritagjából a Megasztár-döntő díszvendégévé vált egykori revütáncosnő azon aggódik, hogy előző munkáltatója, az RTL Klub nem fizeti ki addigi szerepléseiért érvényes gázsiját; valamint beígérte, ha lejár a csatornával kötött szerződésének 90 napos türelmi ideje, mindent kipakol. Medveczky mindezt a Napi Ásznak mesélte el a szombat esti Megasztár-döntőre autókázva a konkurenciához, bár azt nem említette, van-e a fenti két tény közt összefüggés. A táncfellépései jelentős részét férfitáncosai vállán pihenve töltő aggkorú díva szerint egyébként tűrhetetlen, hogy a magyar szólás- és sajtószabadság ellenére őt az RTL Klub olyan cenzúrával meri sújtani, amivel ő még az átkosban sem találkozott. Ezután kicsit adott a szakmaiságnak és a Tv2-nek, hozzáértését megcsillantva elárulta, a Megasztárban Király Viktornak drukkol.
A gázsis-kipakolós utlimátum mellett Medveczky természetesen nem hagyhatta ki az alkalmat, hogy egykori munkaadója mellett be ne szóljon Náray Tamás divattervezőnek is, akivel a sajtóban megvívott bugyivitába bonyolódott egy a Szombat esti lázban (nem)viselt kosztüm miatt. Medveczky szerint Náray saját darabjaként emlegeti azt a ruhát is, amit ő most, a Megasztárhoz vett fel, holott az "egy igazi kuriózum", ami hosszú évek óta az ő tulajdonában van.

Kommentek
2008.12.21 12:39:13Heatherette
most nem az RTL-ről van szó gázsiügyben? mert a cikkben azt írod, hogy fél, hogy az RTL nem fizeti ki, de a címben meg a TV2 neve áll
2008.12.21 12:41:03suze
jaja, mindossze csakis es kizarolag a cimben sikerult elbasznom, de mar javitottam, koszi
2008.12.21 12:41:49kittike86
Nem akarom megöletni a nagymamimat...:) SORRY
2008.12.21 12:42:09suze
kittike, ez tenyleg nem ide illik, meg csak nem is velvetes cikkrol van szo, ugyhogy bocs, de kiveszem.
2008.12.21 12:46:58kittike86
oké megértem de az a cikk duva nem???:)
2008.12.21 12:47:23kittike86
durva jav.
2008.12.21 13:03:44echnaton
Kell a pénz ugye Ilona? (A mostani időkben a cirkuszokkal termelhetünk pénzt.Ebből a szempontból a művésznő igen tanulékony. Medveczky még tudott valamit:táncolni, a következő nemzedék már csak a hisztit tudja...ld. imádott tündikénk, igen kisbetűvel...))
2008.12.21 13:20:49terka67
Az RTL helyében még kártérítést is kérnék!Micsoda dolog,hogy oda sz..rik ahol eszik?Úgy tudom aláírt egy szerződést amit megsértett!Semmi köze a szólás szabadsághoz!Ha szerződést szeget vállalja a következményeit és ne tartsa a markát a vén szipirtyó!Lehet,hogy valaha jó táncos volt,de megtanulhatna méltósággal megöregedni!Szánalmas és nevetséges amit ez az állítólagos"művelt" ex hercegné csinál!
2008.12.21 13:46:22eberti
Remélem az RTL ügyvédei a néni korábbi valótlan állításai miatt kártérítést követelnek,(ha ezeket levonnák a gázsiból-még a néni fizethet)...
2008.12.21 13:47:03gaston
Szegény medve......
2008.12.21 13:49:49nagyonkrémes
RE Heatherette:
Rá se ránts. suze-t már jelöltem az év hülye újságírója díjra. Remélem megkapja. Mert megérdemli!
2008.12.21 14:10:57suze
Nagykrémes, kedves a figyelmességed, ugyanott jelöltél, ahol a tapló kommentelő díjakat is osztják, ugye?
2008.12.21 14:20:18Vicuska.blog.hu
Egyetértek! Ha aláírt egy szerződést, akkor tartsa is hozzá magát. Az ertéel helyében akkora hitelrontási pert akasztanék a nyakába, hogy esélye se legyen kifizetni. Vén vonaglós k**va.
2008.12.21 14:53:07saribe
A művésznő az évek során elfelejtett viselkedni, túl értékeli a saját , már kissé megkopott tehetségét. Kár, mert sokkal értelmesebb és tisztességesebb módon is levezethetné a visszavonulását,hogy a volt tisztelőiben ne az örökké balhézó Medveczky-ről maradjanak emlékek.
2008.12.21 15:00:20avil
Szörnyű, hogy ez is Hir lett, végleg el kellene már mennie messze, ahol a madarak sem repülnek. Így talán neki is letörnének a szárnyai.
2008.12.21 15:09:12Vicuska.blog.hu
Szerintem is szánalmas, ahogy kapálózik, hogy a köztudatban maradhasson, mégha csak a közútálat jut neki mostanában osztályrészül.
2008.12.21 15:25:36vadmami
A müvésznőnek már ideje lenne egy kicsit pihenni, nem pedig a tv.-ben mutogatni avitt bájait, számára az lenne a szerencsés, ha méltóságban tudna megöregedni, akkor talán még becsülni is tudnánk.
2008.12.21 16:05:40Attilajukkaja
Szegeny Medveczky. Nem veszi eszre magat. Hogy onmaga parodiajat produkalja.
Ez nyilvan azert van, mert igy akarja potolni az unokak hianyat. Mindenkeppen bizonyitani akar a mediaban. A maganelete egy romhalmaz.
A Tv egy nagyvonalu lehetoseget biztositott szamara arra, hogy visszakerulhessen a koztudatba. Medveczky nem tudott elni a lehetoseggel, mert nem ismerte fel a helyet a mai mediaban.
Sajnalom. De a mai kinalat sokkal tobb HP-val szolgaltat, mint az atkosban, Muveszno!
2008.12.21 16:32:07Selkt-Sa
hááááttt... amit táncművészet fedőnév alatt művelt, az inkább emlékeztetett egy ízületes agár nyuszik után futkosásához. kábé olyan igénytelen volt, mint britnike nagy visszatéréses botladozása a színpadon. szegény művésznőn nagyon látszott, hogy ugyan a lábtárogatás még mindig megy, de a mozdulatok már nem kerekek, kissé eklektikusak, többet kellett volna bemelegíteni, vagy inkább már fel sem kellett volna lépni. az ember őrizze meg a méltóságát, ha nem tud olyat teljesíteni, mint amilyet régen. elegánsan ülhetett volna a zsűriben, tánc nélkül, és akkor mindenki arra emlékezne, hogy milyen szépen öregedett meg. ehelyett arra emlékszünk majd róla, hogy egy idétlen öregasszony egyszál tangában ugrált a színpadon, és jól láthatóan fájtak a térdei... attól a tangás fellépőruhától, meg a fél csizmától még most is kiráz a hideg. legalább egy olyan ruha lett volna rajta, mint amilyen a műkorcsolyázókon szokott lenni, még az is elegánsabb...
2008.12.21 16:38:42morgo25
Medveczkyről tudni kell, hogy fénykorában sem az óriási tánctudásáról volt híres. El kell ismerni nagyon jól nézett ki. Adottságait kihasználva, fejte a pénzes pasikat. Összemelegedett egy Osztrák meleg arisztokratával, elvetette magát, rangot vásárolt magának. (mai celebjeink tanulhatnak az életútból) Telt-múlt az idő a pasik elkoptak, a pénz elfogyott. Hazajött és folyton sírt hogy éhenhal. A média felkarolta, a csapból is ő folyt. Ilona meg egyre telhetetlenebbé vált. Nem vett tudomást az idő múlásáról. Viselkedésével, öltözködésével, no és szánalmas tánctudásával (a pasik tologatták a színpadon mint egy fadarabot, vigyázva szét ne essen)pofátlanná vált. Helyesen döntött az RTL. TV2-nél még kis ideig elbohóckodik. De hamar rájön, hogy ott csak a töredékét kapja a fellépési díjnak és ezért még porig is fogják alázni. No, akkor jön el a vég Ilona számára. Nem tudta megbecsülni azt a sok jót amit a semmiért kapott, hamarosan ismét eljön a pityergés ideje. Ez a sors vár mai élősködő, kitartott celebjeinkre is.
2008.12.21 16:45:05Attilajukkaja
Morgo25
Nalad a pont!
De en parfogolnam a Muvesznot, ha megadna a szamlaszamot, ahova kuldhetem konyoradomanyomat.
2008.12.21 17:03:13Rossztündér
Kérdezem én, milyen cenzúráról beszél a néni, amikor hetek óta fröcsögte ki magából minden sérelmét? Ha tényleg az RTL cenzúrázná, akkor ezek nem jelenhettek volna meg. Szerintem szenilis már a hajdani revükirálynő. A másik, hogy folyton sír a nyugdíja miatt. Azt hiszem, az a szakma, melyet ő művelt, nem jogosít fel nyugdíjra, nem? :) Akkor kell spórolni és félretenni öregkorukra, amíg még kinéznek valahogy és jönnek a férfi "vevők". Akinek nincs ennyi esze, az a vásárolt nemesi címmel se megy sokra.
2008.12.21 17:17:01régirég
Drága Medveczky néni!
Ne tessék már magát kiröhögtetni, jóformán meztelenül táncolni, mutogatni löttyedt-szikár bájait, bóhóckodni, múmiává festetni és ünnepeltetni magát, tessék már végre a nyugdíjasok nyugodt kis életét élni. Gondolom van miből, nem fog éhenhalni, de ha mégis anyagi gondjai támadnának adja el azt a rengeteg csili-vilit, amit az évek során magán hordott. Talán kitelik még egy pár év. Üdv.: egy ötvenkét éves
2008.12.21 17:20:59totyóka
Én nem értem az egészet,hogy mi folyik itt!!
Ezt a nőt el kéne már felejteni.
2008.12.21 17:36:22mesterhazyg
Valóban öreganyámnak tudnia kellene méltósággal megöregedni. De amikor már csak ,,madártávlatból" lehet valakit mutatni a tévében és még úgy is ráncos, meg csak támolyog táncolás helyett - hát, el kellene gondolkodnia. Nem olyan hacukát húznia magára, amit még egy 30 éves is meggondolna - sokkal elegánsabb lett volna egy nadrágkosztüm. Én nem dicsekednék azzal, hogy ilyen ,,ruha" van a birtokomban. Mert hiába a sok kiló ,,vakolat", meg a flitteres-csicsás, valamit is alig takaró ruha, attól még nem lesz fiatalabb. Csak azt nem értem, hogy ezt egy 40-50 éves normális ember felfogja. Ő már majdnem kétszer ennyi idős. És nem érti?
2008.12.21 18:02:30gangsters
Meghalt Spéter Erzsébet. De múmia mindig lesz a magyar médiában!
2008.12.21 18:06:15TesTosTery
gangsters LOL LOL LOL LOL
2008.12.21 18:07:07régirég
Walaki!!
Ha olvassa valaki ezeket a kommenteket aki ismeri Ilonka nénit, és beszélő viszonyban is van vele, ugyan mutassa már meg neki! Hátha észhez tér egy kicsit ha látja hogy mi a véleménye a pór népnek róla!
2008.12.21 18:41:07tomekka@index.hu
Kaptam egy felfújhatós guminőt...Ha teljesen felfújom, akkor Pamela Anderson...
HA csak félig, akkor Medveczky Ilona...
Félre a viccet...
Azért sok sok negyvenes nő példát vehetne Róla...
Szerintem, a mostani táncoslánykák meg sem élik ezt a kort majd..nemhogy egy olyan cuccban úgy nézzenek ki 68 évesen mint a "művésznő"
Tud táncolni, vagy nem tud...nem mindegy...GYőzike nem tud énekelni, meg hivatásos hülye...Kiszel Tünde sem tud semmit...Soroljam tovább? Mégis ők azok, akiket naponta látsz a tévében, hasonló értékes médiamunkások közreműködésével..
MIRŐL BESZÉLÜNK?
Palcsó Tomi balesete is pont az új lemez elött keletkezett...Hmmmmm nem furcsa?
2008.12.21 18:52:35Gonoszmostoha
Nem kellene epp ennyire bantani Medveczkyt v Gyozit v Kiszelt v tobbi "celebet" /sicc!/...mert aki kepes vallalni, h egy nemzet elott kozrohej targya legyen, h sok-sok ember a porig alazza minden adando alkalommal, h elrettetnto pelda legyen a normalis halando emberek szamara, hat az talan meg is erdemli a (kisebb v nagyobb) halom penzt ezert. Szerintem.
Ps. en pl. a vilag osszes penzeert se vallalnam be a fentieket....;)
2008.12.21 19:02:19Rossztündér
Na ja, meg kéne kérni a Velveteseket, vagy Ivan-t, a popkertészt, hogy nyomtassa ki és mutassa meg Ilonkának a kommenteket.
2008.12.21 19:10:20gyaloghurka
olyan mostohán bánnak szegénnyel potyognak is a kroki könnyeim is.Előadhatta a nagy mesemondó díva szerepét, mi kéne még?Ja persze ingbe gatya nélkül még nem volt!
2008.12.21 19:16:56Gonoszmostoha
...es nemcsak mostohan, de raadasul meg gonoszul is, ugye, gyaloghurka...? ;)
2008.12.21 19:22:08vadállat1
jaj ez a kivénhedt barbi baba....... vonuljon már nyugdíjba,mert ő külfoldön mekkora szar volt akarom mondani sztár hát igen ott vannak nagymúltu kuplerájok lokálok, mennyi értéket teremtett ott a mi országunknak ezért kell most elájulni ha megjelenik maskarába.
2008.12.21 19:24:14gyaloghurka
Naná, gonoszmostoha, mé nem igy vala?
2008.12.21 19:50:12Kangörény_
Félreértés ne essék, a néni nem lehet példakép a mai 40-50-60 évesek számára, mert a kinézetéhez csak annyi köze van, hogy összeszopta a palsztikai műtétek árát. Tehát a "mennyire jól tartja magát a korához képest" nála nem játszik.
2008.12.21 19:51:58Zep
leszarom
2008.12.21 21:09:07vernarancs
suze, nem illik ilyen kibaszott csunyan beszelni! :)
2008.12.21 21:12:57GYUSZI BACSI
ennek a múmiának az sikerült, ami még senkinek soha: egy emberként felsorakoztatta a 10 millió nézőt az RTL klub mögött ((:
2008.12.21 21:13:25vernarancs
tomekka@index.hu,
"Kaptam egy felfújhatós guminőt..."
Peeersze, kaptam... :))))
2008.12.21 21:52:37Perillustris
Erdekes, hogy bar - feltetelezesem szerint - a kommentelok tobbsege felvilagosultabb az atlagnal a mai magyar media mukodeset illetoen, megis kiakadnak a tortenteken.
Talan nem pont igy volt megirva a forgatokonyv, de az teny, hogy rengeteg plusz (reklam)feluletet kapott az RTL Klub es Medveczky.
Jomagam nem ertek egyet feltetlenul azzal, hogy a "rossz reklam is reklam", de jelen esetben ez mindenkeppen jot tett a musor nezettsegenek.
2008.12.21 21:55:12Perillustris
"Félreértés ne essék, a néni nem lehet példakép a mai 40-50-60 évesek számára, mert a kinézetéhez csak annyi köze van, hogy összeszopta a palsztikai műtétek árát. Tehát a "mennyire jól tartja magát a korához képest" nála nem játszik."
De igen. Utat mutat. :)
2008.12.22 00:19:52Bell & Sebastian
Jóemberek, harapnék egy postot már!
Kezdek jól lenni: Therion: Theli, jól szól?
Van már nektek ilyen?
2008.12.22 09:00:44Megdobbent
morgo25 :))))))))))) nagyon ott volt az elso kommented, kesz :))))))))) GRATULA!!!!
2008.12.22 09:06:48Megdobbent
Nademost tenyleg, az ilyen magukbol kivetkozve rikacsolo idosebb embereknek (kvazi mondhatnam, hogy kivenhedt kurvaknak) vannak egesz csendes otthonok, ahol a szakkepzett apoloszemelyzet addigra picit leszedalja oket, mire egerkezik a rokonsag...
De mondjuk oda meg fenykepezot sem visz be senki onszantabol, nemhogy kamerat...
Am persze a magyar celebvilag az ilyen, hogy ha veletlen feltunik valaki, akinek valahonnan ismeros a neve (legyen az halalsor, korozott lista, akarmi), maris oda kell szokellni egy mikrofonnal meg vagy 8 kameraval, mertvazze ezek ugy kopnak ki percrol-percre, mint a tocsa a napon...
Szep orszagnak szep politikus es szep celeb dukal.
Es mi ulunk, dolgozunk, adozunk, es csak morgunk... Nem tudom, de lassan abbahagynam a nep hergeleset a media es a politika reszerol, mert valahogy (szip-szip) gyulekony a kozeg ;)
2008.12.22 17:37:29Perillustris
S lőn: a TV2 tegnap megnyerte a nézettségi versenyt. Erről van szó, így megy ez. Persze szeretni nem kötelező, de ne kergessünk már illúziókat!