Azok a tizenéves lányok, akik már az iskolában elkezdtek cigarettázni, felnőtt korukban gyakrabban lesznek kövérek, mint a nemdohányzók. Finn kutatók vizsgálatának eredményeit az American Journal of Public Health februári száma fogja közölni - írta az MTI.

Néhány éve Kaori Honjo csaknem háromszáz amerikai lányt kérdezett meg sok mindenről, többek között arról, hogy mennyire fontos számukra a karcsúság, dohányoznak-e, vagy ha a barátaik megkínálnák őket, rágyújtanának-e? Négy év múlva a fiataloknak ismét föltették ugyanezt a kérdéssort. Kiderült, hogy azok a lányok, akik a karcsúságot igen fontosnak érezték, négyszer gyakrabban lettek erős dohányosok, mint azok, akik számára a testsúly nem tűnt olyan lényegesnek. A kutatók úgy értékelték ezeket az adatokat, hogy a tizenéves lányok gyakran azért kezdenek cigarettázni, mert úgy gondolják, hogy ezzel tartani tudják a súlyukat.

Suoma Saami és munkacsoportja Helsinkiben finn ikerpárokat vizsgált. A kutatók 1975 és 1979 között azoknak az ikertestvéreknek küldték ki kérdőívüket, akiknek abban az időszakban volt a 16. születésnapja. További, még részletesebb adatokat gyűjtöttek az ikrekről, amikor már huszonévesek voltak.

A fiúk adatainak értékelése során a dohányzási szokások és a testsúly alakulása között semmiféle összefüggést nem észleltek. A leányok vizsgálata viszont igen meglepő eredménnyel járt: a tizenéves korukban már napi 10 cigarettánál többet elfüstölő lányok haskörfogata átlagosan négy-öt centivel meghaladta nemdohányzó kortársaikét. A vizsgálat különleges értékét az adta, hogy ikrek adatait tudták összehasonlítani, vagyis a genetikai tényezők azonosak voltak.

A tanulmányban résztvevő finn fiatalok fele soha nem dohányzott, 12 százalékuk pedig tizenévesen kezdett cigarettázni. A fiúk 16 százaléka, a lányok tíz százaléka szívott naponta tíz cigarettánál többet. A húszas életévek táján már megjelentek a testsúlyproblémák. A 24. születésnapon a fiatal férfiak 24 százaléka, a nők 11 százaléka túlsúlyt cipelt.

A férfiaknál a nemdohányzók és a dohányosok között a súlytöbblet azonos gyakorisággal fordult elő. A hölgyek körében viszont egyértelműen kimutatható volt, hogy a napi tíz cigarettánál többet szívók esélye az elhízásra a kétszeresnél is nagyobb lett.