Egy japán felmérés szerint azok a fiatalok, akik nem reggeliznek, hamarabb belevetik magukat a gyönyörökbe. A felmérés során 1500 embert kérdeztek meg, majd arra a következtetésre jutottak, hogy azok a fiatalok, akik első éveikben üres gyomorral mennek iskolába, átlagosan 17,5 évesen létesítik első szexuális kapcsolatukat, míg a rendesen reggeliző társaik átlagosan majdnem két évvel később, 19,4 évesen szerzik első szexuális tapasztalataikat. A felmérést a japán népjóléti, munka- és egészségügyi minisztérium megbízásából még szeptemberben készítették, 16-49 éves személyek megkérdezésével. A kutatás vezetője, Kunio Kitamura, a Japán Családtervezési Társaság igazgatója szerint a rendszeresen reggeliző, vagyis kiegyensúlyozott életmódot folytató fiatalok vélhetően jobban megfontolják első szexuális kapcsolatukat is. A felmérés során más összefüggésekre is fény derült: hajlamosak korábban kezdeni a nemi életet azok, akiknek nincsenek boldog emlékeik a családi életről vagy gyűlölik az anyjukat - írja az MTI. Az anyagyűlölő fiatalok átlagosan 16 évesen mennek bele az első kapcsolatba, míg az apjukat gyűlölők átlag 18,6 éves koruktól gyakorolják a szexet.