A Megasztáros versenyző elárulta, már 16-17 éves korától kezdve arról álmodozik, hogy egyszer a Playboy címlapján megmutathatja bájait. Most megtette, dominának öltözve. "Az én természetem nem egyszerű, szeretem a bolond, vad, néha talán extrém dolgokat, provokatív jellem vagyok. Szóval nem áll távol tőlem ez a szerep, és örülök, hogy végre kiélhettem ezt egy ilyen fotósorozaton" - mondta a Blikknek Nkuya Sonia, aki állítólag mintegy egy millió forintos összeget zsebelhetett be a képekért. A 18 éves lány egyébként nem szeretné, ha csak a bőrszíne alapján ítélnék meg őt, tegyék inkább a tettei alapján, így örül, hogy előbb inkább énekesnőként ismerhette meg őt az ország. Nkuya hozzátette, nagyon élvezte a fotózást, amin a képeket az a Nánási Pál készítette, akivel Ördög Nóra a napilapok információi szerint összeszűrte a levet. Az idei Megasztár-szériából nem ő az első, korábban már Bencsik Tamara is bevállalt egy fotózást. Nkuya Soniával szemben ő azonban nem a Playboynak pózolt, hanem a G5 férfimagazinnak, mert a dominás énekesnővel ellentétben neki esze ágában sem volt beállni a playmate-ek népes táborába.