Egy kétórás kihallgatáson vett részt a napokban Palcsó Tamás, aki barátjával október 26-án, egy átmulatott éjszaka után ütközött egy villanyoszlopnak. Az énekes a Blikknek arról számolt be, hogy az őt kihallgató hölgy valószínűleg nem tudhatta, hogy bizonyos részletekre nem emlékszik: „Amikor a baleset előtti percekről kezdett el kérdezősködni, elmondtam, hogy úgy érzem, mintha ezt a részletet egyszerűen kivágták volna az emlékezetemből. Az utolsó kép az, amikor a sofőrszolgálatos férfi kiszállt a kocsimból, a következő pillanatban pedig már a kórházban ébredek.”

A rendőrségen nem akadékoskodtak, hiszen az orvosok is megmondták, hogy emlékezetkiesésről van szó, ami idővel megjavulhat. Palcsónak viszont szembesülnie kellett azzal, hogy az eset pénzbírságba és mindkettejük jogosítványába kerülhet. Barátja komolyabb büntetésre számíthat, hiszen ő vezette az autót.