A TV2-höz átigazolt revütáncosnő karját egy kötés díszítette, amikor megjelent az Aktív stúdiójában. Elmondása szerint, a szekrény tetejéről ráesett egy kemény tárgy, és ugyan a seb nagyon vérzett, de maga látta el sérülését. Medveczky Ilona szerint egyébként nincs lehetetlen, csak tehetetlen ember. Mint kiderült, ő nem tartozik ebbe a kategóriába, ugyanis az ünnepek előtt ő szerelte fel a karácsonyi égőket a kertjében álló fákra egy létra segítségével, és egyúttal több mint ötventálnyi kocsonyát készített. A Szombat esti láz egykori ítésze saját bevallása szerint minden ház körüli munkát maga végez, hiszen barátai dolgoznak, így csak hétvégén tudnának neki segíteni. Ami a férfiakat illeti, Medveczky Ilona szerint az a probléma, hogy félnek tőle, mert azt hiszik, hogy túl sokat kellene költeni rá, és az ágyban is teljesíteniük kellene. Végezetül a híresség számtalan ülőpozíció (többek közt egy terpesztés) után megmutatta, hogyan illik ülnie egy igazi a hölgynek.