Az RTL Klub csütörtökön egy vetítéssel egybekötött sajtótájékoztatón bejelentette, hogy az idei év első felében milyen régi műsorok térnek vissza, illetve milyen új dolgokra lehet számítani. A Diana: a Celebration című kiállítás nyitónapján, vagyis január harmincadikán az RTL Klub Diana napot tart. Majd  következik az  Oscar-gála, amit élőben közvetítenek,  ezt követően a csatorna újra keresni kezdi az ország legszebb lányait, akik májusban A királynő című műsor keretein belül mérhetik össze erejüket, azaz szépségüket. A Reggeliben tér vissza Peller Mariann, a Fogd a pénzt és fuss! háziasszonya, valamint a modellből lett műsorvezető, Horváth Éva. A már futó Vacsoracsata mellett ismét lesz Gálvölgyi Show, Esti Showder, Showder Klub és A széf.
Ebben a szezonban természetesen új sorozatok is indulnak. A mentalista című sorozat főszereplője Patrick Jane, a korábban médiumként dolgozó nyomozó, A terminator: Sarah Connor krónikái pedig a híres akciófilm második és harmadik része közötti időszakot mutatja be. Valamint adásba került majd a J. J. Abrams nevével fémjelzett A rejtély (Fringe), A hatalom hálójában (Damages), amiben a többszörösen Oscarra jelölt Glenn Close is szerepel. A régi sorozatok közül többek közt a Vészhelyzet, a Grace Klinika, a CSI: Miami helyszínelők negyedik évadja, a CSI: New York első évadja és A szökés utolsó, befejező részei kerülnek képernyőre.