Medveczky Ilona rokkantkártyával parkol

2009.01.16. 08:25 - .syl.

Az RTL Klubbal heves vitába szálló Medveczky Ilona állítólag jogosan használ rokkantkártyát a parkoláshoz, ezt állítja legalábbis a Borsnak adott nyilatkozatában. A lap azután érdeklődött a revütáncosnőnél, hogy a TV2 nézői nagy felháborodásukat fejezték ki a csatornán leadott riport miatt, ami Medveczky Ilona egy napját mutatja be, a felvételen ugyanis remekül kivehető a kártya jelenléte a szélvédő mögött. A nézők úgy gondolják, hogy a táncművész 68 éves kora ellenére remek állapotban van, így nem is értik, hogyan lehet jogosult a támogatásra, véleményük szerint ugyanis egy rokkant embert nem így fest.

Habár Medveczky korábban többször nyilatkozott arról, hogy gerince komolyabban károsodott a tánc miatt, utóbb már azt mesélte a lapnak, hogy nem találták indokoltnak hévízi rehabilitációját. "A sportkórházban voltam kivizsgáláson. Azért volt rá szükség, mert bár öt éve járok Hévízre rehabilitációra, idén visszautasították a kérelmemet. Talán az új egészségügyi rendszer miatt, ki tudja, a lényeg, hogy nem mehetek. Már nem elég ugyanis, ha a háziorvosom beutalót ír, teljes kivizsgálás után lehet kérelmezni", mondta akkor a lapnak. Nemrég pedig azt is elmesélte, hogy minden ház körüli munkát ő végez, így a karácsonyi égőket is ő szerelte fel egy létra segítségével.

Kommentek

  • 2009.01.16 10:02:36Stipistopi

    egyébként helló tom :)



    Johhny, rotációs kapa is jó. Meg a körfűrész, meg a láncfűrész, meg a ...



    A vérről meg egy vicc jutott eszembe:



    Idős bácsika szalad az utcán és ordibál:

    - Menstruáció!!! Menstruációóó!!!



    Valaki odaszól neki, papa, az revolúció!



    Erre az öreg:

    - Nekem mindegy, csak vér folyjon!



    :DDD

  • 2009.01.16 10:03:25ritenna

    kkor jó!!!

    tegnap láttam vásárolni a Norbi házaspárt és valahogy nem néztem ki belőle a haldoklás semmi jelét,:)) habár amit vásárolt az nem éppen up date volt/ bor, tartós tej//

    ami megfogott, hogy az Audija külföldi rendszámot viselt, ami eddig magyar volt! /többször láttam /

    hogy is van ez most????

  • 2009.01.16 10:04:16ritenna

    akkor

  • 2009.01.16 10:13:28Canna

    Ritenna, drága!!!



    Véletlenül nem szlovákot, mert ott nem kell reg. adó fizetni, ha jól tudom, meg stb-stb...:DDD

  • 2009.01.16 10:16:16ritenna

    Canna drága!! csak egy pillanatra láttam és csak furcsállottam , de mire feleszméltem már elhúztak a nagy celebek!:))

  • 2009.01.16 10:19:03satho

    Szegény Ilonyunk már megint itt van ! :) Rokikártya, autó, hévíz ? Múltkor még arról volt szó, hogy éhezik mert kevés a nyugdíja !



    Beszarás telik neki ezekre ?



    A vén cefre ! Fáj a gerince? Biztos gerincrevágták !



    Suxx



  • 2009.01.16 10:31:24Johnny Favorite

    ritenna

    Egy pillanatnak elég KELL hogy legyen arra, hogy a csőre töltött tommy géppisztolyodat előrántsad és pontos lövésekkel a homloklebenyét egy teflon bevonatú golyóval átlukaszd!

    Legközelebb nem tudok ilyen elnéző lenni!!!!

    Hidegvér!

    Helyzet felismerés!

    Cselekvés!

    Pontosság!

  • 2009.01.16 10:33:51tomsawyer

    kivel van problémád, Jonny?

  • 2009.01.16 10:34:40Canna

    igenis johnny kiképző őrmester, uram!!!!

  • 2009.01.16 10:37:36Stipistopi

    Norbiékra mondta, szerintem...

  • 2009.01.16 10:39:23Johnny Favorite

    A Norbörg családdal!

  • 2009.01.16 10:43:40Canna

    Norberg von Updatehofen családdal!:DDDD

  • 2009.01.16 10:44:26Stipistopi

    kanyarodunk elfele a múmiától :DDD

  • 2009.01.16 10:46:45Canna

    Amúgy Mrs. Múmia az örökbefogadott nagymama a Norbörg-éknál, nem?????

  • 2009.01.16 10:50:48tszasa

    a hölgy nyilvánosság elé tárt élete fiatalabb korában nem igazán volt a dolgos nő vagy a család és gyermek centrikus anya szerepét betöltő eset. Most meg sír...

    Kevés a nyugdíja. Nagymuternak is, pedig ő nem táncolt, hanem dolgozott és felnevelt 4 gyereket, a nyugdíj korhatár elérése után is dolgozott. Most 83 éves és nincs a toppon, de nem sír. Ilona drága megöregedett és erősen megfakult régi önmagához képest, talán jobb lett volna ha annak idején kicsit többet törődik másokkal. Esetleg annak idején a karrier helyet választhatta volna gyermeket is ( bulvar.ma.hu/tart/rcikk/d/0/150124/1 ), persze mindenki életében vannak hibák és tévedések, de mi lenne ha a művésznő is elfogadná és együtt élne ezek következményeivel. Megöregedett és a jelek szerint a kutyának sem kell, ez rossz és nyomorúságos dolog. Talán van abban valami, hogy Isten nem bottal ver és előbb-utóbb vissza kapjuk azt amit adtunk. Szar lesz egyedül és elfeledve tölteni az utolsó éveket. Remélem észbe kap és a szánalmas közszereplések helyett valami emberibb elfoglaltságot keres magának amivel esetleg másokon segíthet. Ha mindezt önzetlenül tenné az talán saját magán is sokat segítene.



  • 2009.01.16 10:51:59Stipistopi

    én is úgy olvastam valahol, hogy nagyon jóban vannak

  • 2009.01.16 10:53:22Stipistopi

    Meg, hogy valamelyik karácsonyt együtt töltötték...

  • 2009.01.16 10:54:39Canna

    együtt karácsonyoztak, nem???:)))

  • 2009.01.16 10:55:32Canna

    ...látom megelőztél, akkor jól emlékszem!:D

  • 2009.01.16 10:55:56Stipistopi

    :)))

  • 2009.01.16 11:02:42Johnny Favorite

    Szinte látom, hogy a karácsonyfa meghitt árnyékában Ica mama tömi a szájába a fűrészpor alapú update töltött káposztát és ezt lenyomtatja egy ponty zsírból készült szaloncukorral!

  • 2009.01.16 11:06:47Turk Hava Yollari

    A post konklúziója: "Szexeljen veled a Medveczky Ilona..."

  • 2009.01.16 11:11:48Mics Bjukenen hadnagy

    Nem az a baj, hogy van neki kartyaja, meg ingyen parkol, azt leszarom, de siman beparkol igy a mozgaskorlatozottaknak fenntartott parkoloba is, ami inkabb gond, mert elveszi a helyet az elol, aki tenyleg raszorul!!! A parkolocegek felolem bakaphasssssak igy sok s-el! :)

  • 2009.01.16 11:13:15Stipistopi

    mindezt aközben teszi, hogy a karácsonyfán lévő gyergyák fénye visszaverődik a flitteres-strasszos, csilivili ruhájáról :)

  • 2009.01.16 11:14:36Stipistopi

    Mics Bjukenen, a legfőbb baj az, hogy nem csak M. I. tesz eképpen, hanem még egy csomó ember

  • 2009.01.16 11:16:31Kazimír

    Bizonyára túl sokat ugrált magas sarkú cipőben. Gyűjtsünk tolókocsira Ilonka néninek! Vagy ha van valakinek felesleges, adományozzon! :)

  • 2009.01.16 11:27:27pótutas

    a baj ott van,hogy Ilonánk emlékezete kihagyogat. így fordulhat elő,hogy összevissza nyilatkozik,mikor mi jut eszébe. ez persze együtt jár az öregedéssel,ő pedig megette kenyere javát. mindenesetre szégyellhetné magát a viselkedése miatt.normális ember nem csinál ilyeneket,pláne 68 évesen.

  • 2009.01.16 11:29:10tomsawyer

    tszasa-nak is kiosztok 1 pontot.

    Én is írtam már ezt. Nem egy gyereket vetetett el. Ha nem mindig ÖNMAGA lett volna a legfontosabb, ma nem ilyen lenne az élete.

    Illetve nem ártott volna félretenni öreg napjaira, amikor volt mit a tejbe aprítani...(ha meg összespórolta, akkor ne sírjon)

    A felelősségteljes élet, nem feltétlen jutott osztályrészéül.

    Szóval egyetértek, tszasa, nálad a piros ponty.

  • 2009.01.16 11:40:17Csimota

    Nem látjátok mennyire elesett szegény?!

  • 2009.01.16 11:46:53tomsawyer

    nem látjuk

  • 2009.01.16 11:52:14anonymm

    Manapság ez megy. Akkor az tetszett neki, persze "nem gondolt bele a következményekbe" (-> hogy ezt mennyit hallani mostanában), most meg inkább máshogy kellett volna dönteni, mi? Pénzt, meg sokmindent igen, de észt nem lehet adni.

  • 2009.01.16 11:52:39Johnny Favorite

    Tegye fel a kezét aki kapott még pontot tom-tól!



    Na de..igazatok is lenne (tszasa,tom)...miszerint..



    "Szar lesz egyedül és elfeledve tölteni az utolsó éveket."....hát a mostani "élete" nem egészen erről szól...mennek hozzá a fókuszosok meg a..másik....majdhogy nem csatároznak a kegyeiért a ker.csatornák, cikkek születnek,posztok....még ha minden jött ment ribancnak, múmiának elhordjuk (ják)....de neki ez jelenti az "életet"....és valjuk be ...ha ez a célja nem is csinálja rosszul mert...mennek hozzá a fókuszosok meg......a honi sztárok valósággal betegei a szereplésnek..és ez már régóta így van az Illés zenekar 16x tartott búcsú koncertet gáspár cigó minden nap 2x vonult vissza a szereplésből és Lonka nénit is előcibálták már vagy 50x az elmúlt évszázad során, de a sor gyakorlatilag végtelen

    Rózsagyuri, dévényitibi, kordagyuri,vitraytomi,delhusgjhoni,...és ne feledkezzünk a feltörekvőkről sem updéték,HP,black pákó,stb. stb.

  • 2009.01.16 11:53:36Lorenzaccio

    bocsánat, de mi a fene köze van ahhoz a gyerekvállalásnak, hogy beparkol a rokikártyával a mozgássérült helyekre? Attól, hogy utáljuk, talán ne beszéljünk hüjeségeket...

  • 2009.01.16 11:54:55Fedor

    Jók ezek a TV2-s napbemutató riportok. Egy ilyenben látszódott az is ,hogy Orbán Nagymagyarországos matricával jár...

  • 2009.01.16 12:02:49Stipistopi

    2009.01.16 11:52:39 Johnny Favorite

    Tegye fel a kezét aki kapott még pontot tom-tól!





    én kaptam egyet ma reggel :)

  • 2009.01.16 12:03:28ritenna

    én nem :(((

  • 2009.01.16 12:04:12Stipistopi

    de még kaphatsz ritenna! ;-)

  • 2009.01.16 12:08:34Johnny Favorite

    Stipistopi......nem kiütést!!! hanem pontot!!

    (legközelebb használjatok gumit)

  • 2009.01.16 12:09:05ritenna

    háát , bizti nem érdemeltem meg, pedig megdicsértem és azt irtam hogy a velvet sztár ügyvédje!!

    lehet nem tetszett neki:(((

  • 2009.01.16 12:11:42Johnny Favorite

    Én meg még néhányan már vitorlázni is voltunk tommal a balcsin....vagy a horvátoknál...már nem is emlékszem...segíts tom mert emlékezet kiesésem van!

  • 2009.01.16 12:11:56tomsawyer

    Lorenzaccio, csillagom!

    Remélem a "hülyeség" szót direkt, vicces kedvedben írtad pontos jével...

    De nem ezt akarom tudomásodra hozni...Hanem:

    Minden mindennnel összefügg...ahogyan a közhely mondja....

    De levezetem neked, mert épp' most ráérek, és lopom a napot.

    Tehát: Revükirálynői táncikálás során Ilonka egy rakás lovettát halmozott fel. Eme pénzhalom sorsa jelenleg ismeretlen. Ilonka nem óhajtott gyermeket szülni ezen idővallumban, mivel az revükirálynői karrierjét erőst hátráltatná - gondolta szerényen.

    Ehelyett táncizott, komcsi politikusok szeretője volt, és hasonló fordulatos, izgalmas és regényes életet élt.

    Majd erőst megöregedett, és a pénzhalom - melyett csillogó karrierjével felhalmozott - eltűnt, szőrén-szálán.

    No, ekkor Ilonkánknak anyagi gondjai levének. Nem volt vala', ki néki segítene, mivel gyermekeit magzati korban megölé...

    Senki támasza nem lévén, ott spórol, ahol tud.

    Sokat gondolkodott, törte fejét erősen, majd hopp!!! Eszébe villant: "HÁT a ROKKANT-KÁRTYÁVAL!!!!! Baszod!!! Azzal spórolhatnék egy valag pénzt!!!

    Nem köll fizetnem a parkírért!!!!"

    ÉS emígyen cselekedett...

    Ha lett volna néki leszármazója, akkor öreg, beteg napjaiban az támogatná, és nem szorulna rája a stiklikre, illetve a sírás-rívásra, hogy nincs pénze.

    De nem vala'.

    Itten vége a mesének, haza mennek a legények.

  • 2009.01.16 12:12:21Stipistopi

    Johnny, pontot kaptam tom-tól, nem kiütést :)







  • 2009.01.16 12:12:29ritenna

    Johnny!! ha jól olvasom Tom ponty-ot adott tszesnnak , igy nincs mit rajta számon kérni:)))

  • 2009.01.16 12:14:07Stipistopi

    Az üveghegyen túl lemaradt ;-)

  • 2009.01.16 12:14:42Stipistopi

    De egyébként csillagos ötös a fogalmazás és a külalak is :DD

  • 2009.01.16 12:17:49ritenna

    Stipi!! ne tartson már vissza semmi attól a könyv irástól:)))

  • 2009.01.16 12:19:50tszasa

    Johnny Favorite - az hogy nagy a hype az öreglány és még sok más "celeb" körül az egy dolog. Egy másik amikor józan és világos pillanataiban otthon a négy fal között elgondolkodik arról, hogy ki is ő valójában és mi értelme van az ő életének. Esetleg karácsonykor amikor eszébe jut, hogy nincs családja "csak" olyan ami ilyen-olyan ok miatt örökbe fogadta. Szerintem ilyen esetekben nem fog fülig érni a szája...



    Most még ugra-bugrál és csinálja a fesztivált, mert a bulvár érdeklődik, mert az emberek kíváncsiak lesik ki, mikor csinál magából bohócot. Mostanság persze kopognak az ajtaján, de a nem olyan régen elhunyt Antal Imre sem szerettei között búcsúzott az élettől, és szerintem az egykori celebek közül volt még jó néhány hasonló sorsú és nem lennék meglepődve ha Ilonka ide jutna... Bár nem kívánom neki, sokkal inkább azt amit feljebb írtam.



    A rokkantsághoz pedig csak annyit; nekem azt mondták mindig a szüleim, hogy ne fesd az ördögöt a falra mert megjelenik.

  • 2009.01.16 12:20:49Stipistopi

    ritenna :))

  • 2009.01.16 12:24:04Johnny Favorite

    dobjunk már össze egy regényt basszátok meg.....mert ha molnáranikónak, és lassan tót lüszinek is van egy marginális hely a könyv piacon akkor nekünk sem itten kéne pocsékolnunk azt az energiát amit akkor használunk amikor ujjbegyünkkel lenyomjuk a klaviatúra megfelelő billentyűjét!

  • 2009.01.16 12:25:13Johnny Favorite

    tszasa

    hmmm Én is adok egy piros pontot!

    (sőt inkább egy jelest)

  • 2009.01.16 12:25:47ritenna

    jobban is keresnénk Johnny!!:))

  • 2009.01.16 12:26:49tomsawyer

    én megmondtam, tszasa megérdemli a pontyos labdát.:)

  • 2009.01.16 12:27:29avogadro00

    mikor rakják már rendbe ezt a rokkantkártya dolgot ebben az országban??? még jó, hogy a papok nem vezethetnek misebor után, tele lenne ez az ország rokkant szlovák papokkal (persze csak papiron)

  • 2009.01.16 12:30:51Ted Bundy

    Hugyos Ilonát egyszerűen nem tudom hova tenni. Se ez, se az, se emez, se amaz.

    Tulajdonképpen ki a jó fityfiritty ő?

    (Nem az a kérdés, hogy ki VOLT, hanem hogy JELENLEG kicsoda.)

  • 2009.01.16 12:32:09tszasa

    Johnny Favorite & tomsawyer

    meghatódtam és sirok :-)

  • 2009.01.16 12:32:2413öreg

    És így fog járni a sok minimálbéres,(nem a rokikártyára a tÖke felhalmozásra gondolok) feketemunkás, ha eléri a nyugdíj korhatárt. mjd tarthatják el őket a gyerekeink.

  • 2009.01.16 12:35:51Johnny Favorite

    Ted Bundy írd ki nyugottan legözelebb, hogy lófasz!

  • 2009.01.16 12:36:05Johnny Favorite

    +k

  • 2009.01.16 12:36:23ritenna

    szegény ló is többet érdemelne:))

  • 2009.01.16 12:41:24Lollipop (must mistake me you're the sucker)

    Arról nem is beszélve, hogy hol van ez az izé Rubint Rékához képest? Réka, imádlak! Ez így nem mehet tovább! Egyszerűen megőrülök, hogy nem lehetsz az enyém. Nem mintha... érted, azt kívánnám, hogy Norbi (akit nagyon tisztelek, egy kitűnő, egy REMEK ember... Norbi, egy remek ember vagy!!) szóval érted. De azért ha ez a szív dolog komolyabbra fordul és esetleg...szóval...Na, ÉN itt vagyok. Már ne vedd zaklatásnak.



    Hogy lehet valakit egyáltalán NŐnek nevezni aki ennyire nem emlékeztet Rékára? Hagyjátok ezt abba, de azonnal! Ilona ANNYIRA nem egy valaki. Méghogy Réka. Huh.

  • 2009.01.16 12:43:36satho

    Szerintem adjanak neki örökös tagságot, díszpolgári címet, válasszák be a bölcsek tanácsába a Sólyom mellé! Így lenne pénze oszt nem éhezne, a szegény pára !



    Azt a szattyánbőrgatyás, aszott, cefrés múmia mindenit ! "...Főőől leszhííva az a Zsóót, aztán el lesz intézve a valagad ! Aaaz bisztos..." Rokikártya ??? Ezt is annyit rotyogtatták belerokkant ! Szegény pára ! :)



  • 2009.01.16 12:45:12ritenna

    LOL

  • 2009.01.16 12:48:14tszasa

    satho - azért mindennek van határa. Szerintem éppen elég lenne ha a róla mintázott vízköpővel díszítenék a lágymányosi híd pillérjei közül az egyiket. Később bővülhetne a sor Gyözikével és a többi kulturális tömeghisztéria áldozatával.

  • 2009.01.16 12:49:38tomsawyer

    eköszönök, mert indul a hajóm...:D

    Viccet félretéve minden jót, holnap esetleg vagy hétfőn ismét itten vagyok...:)

    Ciao.

  • 2009.01.16 12:50:03ritenna

    szia Tom!!

    de egy piros ponto nekem is adhattál volna

    hüpp

    hüpp

  • 2009.01.16 12:50:18tomsawyer

    elköszönök= talán másodjára sikerül jól leírnom...

  • 2009.01.16 12:58:59Johnny Favorite

    A vízköpőt támogatom, de csak akkor ha aluminiumból készül mert akkor a tuti az avatás után egy 10-12 percel ellopja Győző egyik fajtársa!

  • 2009.01.16 12:59:09Stipistopi

    2009.01.16 12:26:49 tomsawyer

    én megmondtam, tszasa megérdemli a pontyos labdát.:)







    átmentél tibibácsiba? :DD

  • 2009.01.16 13:01:14Stipistopi

    szeva tom, gyere máskor is :D

  • 2009.01.16 13:22:51Zep

    leszarom

  • 2009.01.16 14:38:58shampiongomba

    ki az a medvecki ilona?

  • 2009.01.16 14:40:08shampiongomba

    Ki az a Medveczki Ilona?

  • 2009.01.16 14:50:16Frederic Hanry

    Amúgy tudja valaki hogy ki az a Medveciki Ilona? De most komolyan.

  • 2009.01.16 14:53:50Frederic Hanry

    68 éves????



    Azt hittem, hogy legalább 80. Jól tartja magát.

  • 2009.01.16 15:28:12zolnaid

    Miért vagytok felháborodva?

    M.I. valóban rokkant, hogy táncol kzben az egyet mutat: a magyar rokkantrehabilitáció világszinvonalú.

  • 2009.01.16 16:40:35GGG77

    A vén szipirtyóból, bármit kinézek, lefogadom, hogy még 30 évig fog élni. Csak a képernyőről kotródna már le, a hányinger kerülget, ha meglátom.

  • 2009.01.16 16:56:40vernarancs

    Britney&Spears, el kell keseritselek, de Rekaban tobb a muanyag mint ebben a rancos bocskorban!

  • 2009.01.16 17:19:44vadállat1

    a mumia folyton vissza tér

  • 2009.01.16 17:23:46vernarancs

    Ja, ez a farao atka...

  • 2009.01.16 17:30:58ULTRAF*CK

    Jár neki!! Elég rokkant. Agyilag

  • 2009.01.16 19:02:01jewel

    Ultra :D

  • 2009.01.16 19:31:49Gyomirtó

    Hát Ilonka néninek a Norbi família berendezte a rokk.kártyát. Undormány amint ez a nő megjelenik a képben, a botoxtól alig nyílik a szája és szeme, lottyadt a nyaka körül, a kezén, lábán a bőr, és kitartottként éli mindennapjait.De az egész élete erről szólt. A rokk.kártya jogtalan használója elvileg bűncselekményt követ el, de ez nem vonatkozik Ilonka nénire, mű-Norbikára, és más hasonló sokakra.És valóban nem csak ez a gyomorforgató, hanem az is, hogy a valóban mozgáskorlátozott nem tud beállni a kijelölt helyre. Talán ha valaki "felülvizsgálná" a kártya jogosságát?!... akkor lenne megint sírás-rívás mozgáshiány, kín a maminál.

    Alapjaiban a TV képernyőn, - bárhol -megjelenik a Néni, aznap már nem nézzük azt az adót. Nézettség? Nem érdekli a csatornákat.

  • 2009.01.16 19:37:55Medina

    ez a nő tiszta szégyen...nem nézett még tükörbe az tuti:)....

  • 2009.01.16 19:40:42Gyomirtó

    És ami a Néni nyilatkozatára : NEM ! életkor után adják a mozgáskorlátozott igazolványt, mint ahogy nevében is szerepel, hanem RÁSZORULTSÁG alapján, kivéve, ha "megveszi" az orvostól, ami ugye azt jelenti valahogy, valakinek fizetett.

    Milyen jogon és miből jár évente Hévízre, amikor sokkal jobban rászorultak nem jutnak el oda beutalóval, kik valóban DOLGOZTAK életükben, nem vágyból éltek.

    Szégyen az is, hogy egyáltalán valaki foglalkozik a NÉNIvel, nincs érdemesebb ember, akit fényre lehetne vinni.

  • 2009.01.16 21:25:26Fikkentáger

    Az jó ötlet, hogy a rokikártyával szambázó nénit jogosulttá kéne toszni, mondjuk a szívlapáttal, és én kiterjeszteném az összes nyomorult makkoscipős dzsogingos genyára, akik csak a rokiparkolóba képesek a hajójukat benavigálni a teszkóféle helyeken.

  • 2009.01.16 21:34:44Stipistopi

    "2009.01.16 19:31:49 Gyomirtó



    Hát Ilonka néninek a Norbi família berendezte a rokk.kártyát. Undormány amint ez a nő megjelenik a képben, a botoxtól alig nyílik a szája és szeme, lottyadt a nyaka körül, a kezén, lábán a bőr, és kitartottként éli mindennapjait.De az egész élete erről szólt. A rokk.kártya jogtalan használója elvileg bűncselekményt követ el, de ez nem vonatkozik Ilonka nénire, mű-Norbikára, és más hasonló sokakra.És valóban nem csak ez a gyomorforgató, hanem az is, hogy a valóban mozgáskorlátozott nem tud beállni a kijelölt helyre."





    Ezzel semmi újat nem mondtál. Ezt eddig is tudtuk.

  • 2009.01.16 21:36:26Stipistopi

    "2009.01.16 21:25:26 Fikkentáger



    Az jó ötlet, hogy a rokikártyával szambázó nénit jogosulttá kéne toszni, mondjuk a szívlapáttal"



    Ezt meg speciel ÉN mondtam:



    "#

    2009.01.16 09:44:00 Johnny Favorite



    Nos..ne adja vissza a roki kártyát..csak hagyja, hogy azzá tegyem!

    #

    2009.01.16 09:47:39 Stipistopi



    Szívlapáttal? :)"

  • 2009.01.16 21:37:25Stipistopi

    Benne lennél? :)

  • 2009.01.16 22:46:08Attilajukkaja

    Rokkant!

  • 2009.01.17 08:10:48echnaton

    Tszasa igazad van, én is így látom innen az öröklétből... :)

    de értsétek meg ez élteti Ilonkát!!!

    (egyébként egy szeretetre éhes spiné...már csak tudom, ne zrikáljátok...)

  • 2009.01.17 08:11:25echnaton

    Tszasa igazad van, én is így látom innen az öröklétből... :)

    de értsétek meg ez élteti Ilonkát!!!

    (egyébként egy szeretetre éhes spiné...már csak tudom, ne zrikáljátok...)

  • 2009.01.17 09:05:08vadállat1

    még mindig a vénkurva van fent

  • 2009.01.18 11:19:04Peti80

    Jajj, de egyedi itt mindenki..

    Egyszer vki indexes körökben nyilván berágott a Medveczkyre, azóta folyamatos a lehúzása, ti meg bégettek hozzá, meg helyeseltek mint a kisbirkák.

    Szerintem nagyon sokan szeretnétek csak a tizedét elérni annak amit ő annak idején.

    Ő egyáltalán idióta nem mint gondoljátok. Savanyú a szőlő ugye? Az utcán miért nem kezdtek el ilyen keményen pattogni pl. minden nagyobb darab embernek ilyen hévvel? Netgyíkok vagytok ez az igazság.. :D

  • 2009.01.18 11:20:26Peti80

    Az utcán miért nem kezdtek el ilyen keményen pattogni pl. minden nagyobb darab,rokikártyával parkoló (ez kimaradt) embernek ilyen hévvel?

  • 2009.01.18 11:37:03nigh5

    Szerintem Ilona néni agya (is) már rég elmeszesedett. Különben is, alapvetően nem ő a hibás, hanem a hülye (elhülyitett) nép. Ha nem ezeket a tökkelütött "celebeket" bámulná napestig, akkor a fene se foglalkoztatná őket, így nem jutna pénz kocsira, így rokkantkártyát sem lenne mire kitenni.

  • 2009.01.18 13:42:01tuskó

    ez is gyurcsány hibája.

  • 2009.01.18 14:04:43szilly

    Nem szeretem a banyát, de amit a mai cikkben elkövettek a szerzők és a megkérdezettek... kívánom nekik, hogy legyenek jogosultak saját jogon... :(

  • 2009.01.18 19:20:22Katikacska

    Természetesen nagyon nem értek egyet azzal, hogy valaki rokkant kártyát használ, és közben táncművésznőként akar fellépni! Ez FELHÁBORÍTÓ!!!

    Annak azonban, aki azt mondja, "féllábával már úgyis a sírban a művésznő, vén banya, stb.", azt kívánom, éljen meg ilyen kort, és gondoljon vissza erre a mondatára, és nagyon égesse az arcát a szégyen e mondása miatt! Fiatalon könnyű és nagyon csúnya dolog ilyeneket ordítani! FÚJ!!!!

  • 2009.01.20 09:39:47WildBoar

    Az igaz, hogy 68 éves, de "túl jól tartja magát", hogy hihető legyen a rokkantkártya szükségessége (sajnos nem ő az egyetlen, aki jogosulatlanul használja). Ha meg tényleg lerobbant a gerince, akkor ne akarjon ugrálni. Nem feltétlenül Hévízen kell neki ezt kihevernie, ott van Mezőkövesd. :)

    Muti!

    Itt elérhető a magyar helyesírási szótár: www.magyarhelyesiras.hu/ ;-)

  • 2009.01.22 21:48:18Katikacska

    Kedves fiam! (Ha már Mutinak tituláltál, bár akkor még nagyon-nagyon picinek kell lenned!

    Minek a helyesírási szótár? A FÚJ - FUJ miatt? Igaz, nem mindegy! De a lényeg most a hozzáállás! és szerintem fiatalon is lehet elfogadni, "szeretni" az időseket. Legalábbis is én így próbálok tenni. Mi lenne, ha más is megpróbálná?

    Muti

Ez megy a velvetenEz megy a velveten

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Hamarosan itt a nyár!
    Hamarosan itt a nyár! Gondoljon már most a nyárra és válasszon ajánlataink közül a vakációra! 2.500 Ft / fő / éjtől
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 43.080 Ft / főtől

Hirdetés

hirdetés