Az RTL Klub Fókusz című műsorának szervezésében egy „elit budapesti gimnázium” osztálya jelentkezett be Benkő Dánielhez „környezettanulmányra”. A forgatás napjára az osztály lemorzsolódott és csupán két diák, Görgényi Bertalan és Borsodi Máté érkezett a lantművész 72 helyiségből álló házába, pedig a művész fel is mosott, amit ritkán szokott. A fiúk megállapították, hogy nem helyes a szabados életmód 62 éves korban, nem járja, hogy Benkő meztelenül lantozzon. A lantművész a véleményekre tanításaival reagált. Mint elmondta, senkiben nem szabadba emiatt „ellenszenvnek gerjednie”, hiszen mindenkit el kell fogadni olyannak, amilyen. Ezenkívül azt is megosztotta a diákokkal, hogy a nő ölelése a legfontosabb az életben. Az elmélkedést követően Benkő megvendégelte a fiúkat, néhány fehérbort felbontott, és felszolgálta az általa összeállított babfőzeléket, amelyhez hasonlót lányának is főzött szentestén.