Mary Zsuzsi fiújának nem jöttek be a vele egyidős lányok
2009.01.23. 20:17 - .syl.
Mary Zsuzsi 21 éves párja, ifj. Kiss Tamás kamerák előtt is nyíltan vállalja érzéseit, ezt pedig be is bizonyította a péntek esti Aktív című műsorban. "Őt egyszerűen nem lehet nem szeretni", áradozott a 61 éves énekesnőről a 21 éves, közgazdásznak tanuló fiú, akit mindezt igazolandó, többször is szájon csókolta 40 évvel idősebb kedvesét. Kiss Tamás megsimerkedésük történetét is megosztotta a nézőkkel, amire az egyik koncert után került sor.
"Az első pillanatban egymásba szerettünk, azóta már itt tartunk. Nagyon boldogok vagyunk együtt, folyamatosan együtt megyünk mindenhová", mondta a fiatal fiú, akinek a hatgyermekes asszony volt az első nő az életében. A túlcsorduló érzelmeiről tanúbizonyságot tevő énekesnő erre pedig kifejezetten büszke, hiszen így ő taníthatja meg mindenre újdonsült barátját. Kiss Tamás kifejtette, próbálkozott ugyan vele egykorú lányokkal, de sosem volt tartós kapcsolata. Habár a lapok nem jósolnak hosszú időt a kapcsolatnak, a 21 éves fiú elmondta, akár még az esküvőre is sor kerülhet.

Kommentek
2009.01.23 20:32:46Ted Bundy
Közgazdász szak már nem is van! Az gazdálkodás és menedzsment szak, nem? He?
Amúgy meg a csávó és Zsuzsi mama is dugni akar. Nem kell ezt szégyellni, de itt már kezd érdek- és pénzszaga lenni az egésznek. Mert nekem ne magyarázza be Tomika, hogy 20 év múlva is ilyen kurva boldog lesz! Vagy ha igen, akkor gratula! :)
2009.01.23 20:34:18jani9
szerintem engedi popoba is zsuzsa néni!
2009.01.23 20:38:32wtf?
gerontofil a csávó
2009.01.23 20:47:15zafír
Undoritó ez a vén kurva,vajon a gyerekei,hogy látják ezt?
2009.01.23 20:56:22anyama
zafír!!! Ha férfiről lenne szó,aki az unokáját
"szereti",akkor is így köpködnél???? Ejnye-ejnye
2009.01.23 21:06:15szerényke
Nem névnélküli a Tomi, ki volt írva a vezetéknev, igenis vállalja a nevét.Fig
yelnie kellene az újságírónak, mielött hülyeségeket ír le.Nem csoda, hogy ő nem irja ki a nevét!
2009.01.23 21:22:35.syl.
Ebben az esetben elnézést kérek, és köszi a figyelmeztetést, máris javítom. Majd legközelebb igyekszem egyszerre nézni a monitort és a tévét.
2009.01.23 21:27:38Canna
Ez undorító, nagymamival smárol a gyerek, betegek mindketten sztem...
2009.01.23 21:31:01gangsters
Ne irigykedjetek. Falun a mai napig a gyerekek vedelik a tablettás bort, és nézik a nagymamapornót... Kamaszként megfarkalják a szomszéd kecskéjét, aztán jön Maryzsuzska...
2009.01.23 21:37:19Yocoo
De az már nem undorító amikor nagypapi cuncimókusozva szájon csókolja a leányzót.
Hugh Hefner talán különb?
Amúgy pedig melyik nőnek nem esne jól ha még mindig vonzónak érezheti magát, Amúgy meg mit kezdene egy 60 éves - amúgy korabelijével?
Simogatná a visszereit, ha már másba úgysem jut vér?
2009.01.23 21:42:36Canna
Hugh Hefner a PLAYBOY!!!
Mary Zsuzsi-nak mef elfogyott a lovettája, oszt most csinálja a cirkuszt, hogy legyen bevétel!!!Sajna be is kajáljuk...
2009.01.23 21:44:32PI
Ez azért nagyon gáz. Mit akar egy 20 éves fiúcska egy 60 éves mamitól (és fordítva)?
2009.01.23 21:49:03Yocoo
Nem a pénz miatt hoztam példának, hanem azért mert annyira álszent az egész dolog.
Hefner a bálvány, de ha a szomszéd Jani bácsi csinálja ezt akkor ő a falu szégyene, ha Mari néniről van szó akkor meg pláne!
2009.01.23 22:03:50kiskalacs
....nem kell ezt itt tulkomplikalni. a srac a mufogsorszagra gerjed.a betegsege neve: dentaloralorientacio
2009.01.23 22:06:08rokarudi3
Vajon a fogsorát is felragasztja?
2009.01.23 22:06:50CsZs
GILF: Grandmother I'd Like To Fuck:)
2009.01.23 22:07:37jani9
aha spermával!
2009.01.23 22:14:57Zep
leszarom
2009.01.23 22:16:49Stipistopi
Ti ezt beszopjátok? Hehe!
Erről egy vicc jut az eszembe?
- Kisunokám, tudod-e, hogy mi lesz, ha kivered egy lónak?
-Egy csomó lósperma - így az unoka.
- És mi lesz, ha kivered egy vízilónak?
- Egy csomó vízilósperma.
-És ha kivered nagyapádnak?
- Egy csomó nagypapi smerma...
Erre az öreg hirtelen közbevág:
- Plusz egy csoki!
2009.01.23 22:18:50Stipistopi
Erről egy vicc jut az eszembe? --- ?=!
2009.01.23 23:00:48Valleypond
Na igen,ezt hívják pszichopatológiának...
2009.01.23 23:47:07Maddog
Az is lehet, hogy a kiscsávó nem jön be a vele egykorú csajoknak és ha nincs ló, jó a szamár is, akarom mondani a vén kecske, ami megnyalja a sót, főleg ha a a siheder még örököl is egy kis pénzmagot érte. Túl sok időt nem is kell várnia rá. Aztán ha lesz lóvéja, majd bukni fognak rá a vele egykorúak.
2009.01.24 00:29:53Jodel
Én elfogadom a korkülönbséget,de 10 év felett már egy "kissé" torznak tartom
2009.01.24 01:22:15Mago comico
Ha bármelyik ismert művészről írnak a bulvárlapok, a hozzászólók 85%-a cikizi a
művészt. Én nem ítélem el őket. Az idő majd mindent megold. Amúgy nekem Mary Zsuzsi büszkén mesélte ezt a sztorit. Bízzuk rájuk a döntést!
2009.01.24 08:58:37ritenna
ez a gyerek beteg
ha nem kellenek a vele egyidős lányok , akkor válasszon egy nála tiz évvel idősebb nőt, ami még belefér, és nem súrolja az izléstelenség határát
oda- vissza 10 év szerintem korrekt még...
2009.01.24 11:31:04totyóka
Te szerencsétlen!!
Ez a nő 1pár év mulva banya te meg 1fiatal srác vagy,mit fogsz kezdeni az aszott seggű barátnőddel!!
Ez csak átmenet dugjad amig jól esik aztán pásszz,jöhet a korodbeli nő,és minden rendben!!
2009.01.24 11:33:20totyóka
ja még annyit .
Ez a nő egy fallokrata!!!
2009.01.24 15:29:59Gylbert
Emlékszünk még Kiszel Tünde fiatal udvarlójára? Én a nevére már nem emlékszem, de hogy később kiderült a srácról hogy meleg, arra igen. Nem lehet hogy ez is valami olyasmi? Kirakat-kapcsolat? Nem lepődnék meg ha kiderülne :)
2009.01.25 18:08:24Gigor János faszorrú majom
Csak bennem merül fel az a kérdés, hogy a fiatalúr mit keresett egy Marizsuzsi koncerten? Vagy a legényke mulatósrokkzenész talán, és Zsuzsanna volt az ő koncertjén?
2009.01.25 18:18:57Szelíd hangorkán
Gigor János: lehet, hogy Szintiboy az udvarló??? :-o
2009.01.25 18:22:49Szelíd hangorkán
Valamit tudhat Mary Zsuzsi... Az előző krapekja is jóval fiatalabb volt nála, ráadásul nem is volt rossz parti...
2009.01.25 18:39:02skovalsky
Nagy ügy, tologatja 1-2 évig aztán tovább áll. Más is csinált már ilyet.
2009.01.25 20:07:09Gecc
Klapka helyeben azert feltekeny lennek...
2009.01.25 20:59:31silvamarius
Egészségükre!
2009.01.26 07:33:29Chaoyang
Atyam, minth a a kozpepkorban lennenk. Emberek meg mondjak mekkora korhatar illendo, mikozben majd oregkorukra fiatal diaklanyokrol fognak fantazialni. Alszent pocsok :D Kulonben mit artott barkinek is ezzel MZS? A srac motivacioja is a maganugye, hagy dontse el o, hogy mi jo neki. A testisegen tul vannak mas tenyezok is egy kapcsolatban, de ezt a felszines embereknek hiabavalo lenne magyarazni :) Idos nok akik nem jatszak meg az agyukat es kepmutatoan a kozosseg ostoba elvarasait kovetik pedig elvezhetik az elet gyumolcseit ha ahhoz van kedvuk... A Klapka meg bizton feltekeny, meg is erdemli :DD
2009.01.26 08:04:54gonosz gombóc
Demi Moore-t nem fikázzátok, pedig az ő férje is huszonévekkel fiatalabb nála. Mary Zsuzsiról nem tudom, hogy emberileg milyen, de nyilván karakán, hogy felvállalja ezt a kapcsolatot és nem dugdossa a srácot. Külsőleg meg le a kalappal. Sokan szeretnének így kinézni hatvanévesen. Medveczy Ilonka nénit eszi a sárga irigység, hogy ez neki csak harminc kiló vakolattal sikerülget.
Sok kommentőlen ott a bölcsek köve a zsebében a kinyilatkoztatásokat olvasva...
2009.01.26 08:11:19Canna
Demi Moore-hoz mondjuk én simán hozzámennék...
Mary Zsukk-hoz már kevésbé!:)
2009.01.26 08:12:29Obrut
naaa: azért Demi nem Mary!
2009.01.26 08:17:56CernaGeza
..Azért a Demi Moore-ral jobban járt volna a gyerek;)
2009.01.26 10:09:21Zep
leszarom
2009.01.26 13:07:38vörösbor
az a legnagyobb baj itt "mifelénk",hogy aki kurva jól érzi magát a bőrében-mindegy hogy dugás vagy más miatt-azt azonnal hörögve.....véleményezi.semmi poén,lazaság,jó kedélyű és jóindulatú reagálás-csak a rettenet!ezen kéne kicsikét agyalni,nem azon,hogy a szóban forgó emberek hátulról előlről orálba análba....nyomják.tökre érdektelen.de az már nagyon is érdekes ahogy itt "értékeljük".broaffff
2009.01.28 07:19:56Bandi_jóválasztás
vörösbornál a pont szerintem.
2009.01.28 07:44:47Biscione
Igenis a szerelem mindent legyőz! Még a jó ízlést is...
2009.01.28 22:11:39őszirózsa
Ilyet még a szappanoperák forgatókönyv írói sem tudtak kitalálni!
2009.01.28 22:39:05qwerttz
Vörösbor egyetértek!!! ilyenek a magyarok.. egyből a rosszindulat... a fikázás.. megy.. semmi más. ez a gusztustalan dolog.. és sztem akik itt irogatnak mindenféle negatív dolgokat azok először a saját házuk táján nézzenek körül... nincs olyan ember aki tökéletes és az élete is az... ugyhogy semmi jogunk fikázni.. ha szeretik egymást vagy ha imádják egymást az ágyba akkor ez van .. itt nem mi döntünk.. ez már tény ami kettöjük közt van van aki elfogadja van aki nem ..
2009.01.28 22:52:55Attilajukkaja
Qwerttz
Most miert fikazod a magyarokat?
2009.01.28 22:57:59Heatherette
mert hülye magyar, azért... megmondta: a magyarok csak fikázni tudnak
hát látod, hogy erősíti maga is a sztereotípiát!
2009.01.30 12:37:11manoapo
Kicsit sajnálom, hogy egy ilyen ember, aki már elég sok mindent letett az asztalra, ilyen szerepléssel kívánja felhívni magára a figyelmet. Nem a fiatal barát a problémám, egyszerűen, ha nemcsak a pénz számítana, akkor lehetne ezt diszkréten, normális módon is csinálni. Más is él nagy korkülönbséggel párosan felhajtás és mű csókok nélkül. Nagyot csalódtam a M. Zsuzsiban.