Gordon Ramsay beállította új bazmeg-rekordját

| 2009.02.01. 16:23 - suze

Minden eddigi káromkodási rekordját megdöntötte a korábban sem nyelvőrzési tevékenységéért tisztelt világhírű brit sztárszakács, Gordon Ramsay. A Magyarországon is ismert tévészakács műsorai Nagy-Britanniában általában késő este kerülnek képernyőre, éppen Ramsay szabadszájú szóhasználata miatt. Amit azonban a Channel 4 kereskedelmi tévé legutóbbi adásában művelt, az saját magához mérve is rekord volt: a kétórás műsorban összesen 132-szer hagyta el száját az angol "fuck" ige és ennek variációi - írja az MTI.

Most futó sorozatában Ramsay nem túl sikeres pubok és éttermek konyháiban próbál valamelyes főzési szakértelmet meghonosítani, és eközben sem a személyzetet, sem a nézőket nem kíméli megjegyzéseitől. A legutóbbi epizódban egy sheffieldi és egy devoni kisvendéglőt igyekezett formába hozni. Különösen ez utóbbi konyhájának - egyébként valóban szerény tehetségű - szakácsával gyűlt meg a baja, főleg azután, hogy kiderült: az étlapon helyi specialitásként szereplő báránysült áruházban vásárolt, fagyasztott termék, amelyet mikrohullámú sütőben melegítenek fel tálalás előtt.

A News of the World - a legnagyobb vasárnapi brit tömeglap - értesülése szerint Ramsay ezen annyira feldühödött, hogy összetört egy ezer font értékű plazmatévét is, bár ez a jelenet az adásból kimaradt.

A sztárséf kíméletlen stílusa egyébként eredményesnek bizonyult, mivel a műsor tanúsága szerint mindkét étterem forgalmát sikerült alaposan fellendíteni, a tévétársasághoz azonban tucatjával érkeznek a nézői panaszok. A Channel 4 szóvivője ugyanakkor azzal érvelt, hogy az adást késő este sugározták, a káromkodás pedig "Gordon szenvedélyességének kifejezési módja".

Kommentek

  • 2009.02.01 16:52:48Lord of the Sith

    Itt labdába sem rúghatna.

  • 2009.02.01 17:20:56mo-zso1

    Dehogynem : a győzike című teleregényben emelhetné a nézettséget :)

  • 2009.02.01 17:26:43ufó - elszáll az agya M/magától

    hogy az bxsszameg, bxssza meg!

  • 2009.02.01 17:33:13valaki ül kint a szárnyon

    Mi az , hogy a nézők panaszkodnak? kapcsoljanak át másik adóra basszameg :)

  • 2009.02.01 17:45:43Istapista

    "A legutóbbi epizódban egy sheffieldi és egy devoni kisvendéglőt igyekezett formába hozni."



    Aha.. Akkor nem reklámozni akarta ugye? Manapság csak botrányos viselkedéssel lehet vmit reklámozni?



    "A sztárséf kíméletlen stílusa egyébként eredményesnek bizonyult, mivel a műsor tanúsága szerint mindkét étterem forgalmát sikerült alaposan fellendíteni"



    Hát persze! Én elhiszem.. Biztosan ez sem reklám..

  • 2009.02.01 18:07:59senior Muhaha

    jó műsor ez én mondom! mert én legalább láttam, nem csak itt okoskodok vaksin:P

  • 2009.02.01 18:38:18tomsawyer

    "a korábban sem nyelvőrzési tevékenységéért tisztelt" - ez jó, suze:D

  • 2009.02.01 19:30:17a bosszú népe

    nem tudom miért vannak tőle úgy oda... csak egy felkapott, nagypofájú paraszt szakács... ennyi.

  • 2009.02.01 19:46:41gftamas

    Nagy dicsőség ezzel elsőnek lenni. :)

  • 2009.02.01 20:41:44Csacso

    Egyszer menj el az éttermébe, vagy olvasd el a könyvét! nem fogod többet nagypofájú parasztozni... Persze csak ha nem a hús-krumpli tipusú igényes gourmet vagy... Három Michelin csillagot nem adnak puszira...

  • 2009.02.01 20:44:27Dorsz

    2009.02.01 17:26:43 ufó :

    Pontosan. :)

  • 2009.02.01 20:48:03lopici_gaspar

    haha.. gyerekkoromban terjedt egy rege a csunya pistikerol, aki ugy tudokazodott a mindenkori pontos ido utan, hogy "hany bmeg ora bmeg?"

    de lehet hogy disszidalt, felvette a gordon keresztnevet es sefkent mukodik angliaban. :DDD

  • 2009.02.01 20:48:59ufó - elszáll az agya M/magától

    Dorsz...



    :)

  • 2009.02.01 20:55:58Romanée Conti

    Csacso! Tévedsz, 11 Michelin csillaga van, nem 3. (lehet hogy 12) :) És az nem véletlen

  • 2009.02.01 21:01:10Yeto

    Az a nem mindegy, hogy 12*1, vagy 4*3, mint neki.

  • 2009.02.01 21:04:59r_

    nem reklámozni szokta az éttermeket, hanem észre téríti az önelégült idióta menedzsereket és helyre teszi a menüt. real arc

  • 2009.02.01 21:05:25Attilajukkaja

    Romanee



    En csak 10-rol tudok,...de attol meg ez is egy fantasztikus teljesitmeny!

  • 2009.02.01 21:08:55Shrekova

    Nekem Ramsay nagy kedvencem, és aki látta már műsorát, az bizony tudja, hogy ő nem ok nélkül paraszt... amikor épp 150 vendég vár kint a vacsijára nincs igazán idő arra, hogy kedves John, nagyon jó amit csinálsz de szerintem kissé lehetne kevésbé átsütni azt a húst...ő annyit mond h szar vazzeg :)nem vagyok káromkodás pártoló, de azért legalább őszinte... én ha ilyen embertől tanulhatnék, bármit elviselnék :)

  • 2009.02.01 21:15:28kék tornadressz

    Általában nem szoktam nézni főzőműsorokat, de Gordon műsorait nagyon bírom b.szd meg! ;)

  • 2009.02.01 21:18:14defy

    nagy arc a fickó, nem kétség :)

  • 2009.02.01 21:32:58fredro

    szerintem teljesen rendben van amit a fickó csinál

  • 2009.02.01 21:35:42a8zoli

    ennek van egy német koppintása a német rtl-en rach der restaurant tester.

    na azon el lehet aludni rendessen.

    nem vagyok száz százalékban biztos vagy a spektrumon vagy a viasat exploreren szokott menni a restaurant makeover amiben van egy szakács meg egy stylist akik a személyzetet is meg az éttermet is megrenoválják. suntén dög unalom.

    de ramsay konyha ördögös meg fickó f-el es műsora ezeket 1000x lekörözi. sőt az RTL2őn megy néha már az is amikor kinn pár amcsi étteremben tesz rendet. sztem pont a "nyersségéől" jó amit csinál . a tv paprikás szikorn erőssen cenzúrázott hogy kibírja a 12es karikát még de nem baj. messze ő az etalon sztem és ez így is jó. nem rossz a nigella is meg a kapkodós jamie oliver se de ha ilyen reailti szerű dologra vágyik vki akkor ramsay. ha utikönyv szerűen akkor ott a floyd és a francia odüsszeia (azt vezető öszes kicsit kopaszodó emberkét nem ismerem) ezek is jók. még volt egy jó főzőműsor ami egy angol séfről szól volt 6 gyereke kiment francia országba 1 évet direkt falusi életet élni és aztán devonban angliában megvett egy lerobbant éttermet és azt újjítatta fel meg kezde felvirágoztatni. na ez a kettő ami teccet a legjobban ramsay meg az utsó. (és ne azért mert mind a kettő csávó nagy audis :D)

  • 2009.02.01 21:36:28Attilajukkaja

    Vegre egy fazon, akit majd' minden kommentelo kedvel :o)

  • 2009.02.01 21:36:31Before

    Gordon az isten! Vitán felül.

  • 2009.02.01 21:39:18Before

    A címben a tag-ben hibásan szerepel a neve. A cikkben már helyesen Ramsay-ként írod.

  • 2009.02.01 21:43:34Attilajukkaja

    Before



    Muszaj mindenkinek Suze meg a tobbi poszt irojanak eluteseivel foglalkoznia? Megesik, de nem ertelemzavaro.

  • 2009.02.01 21:45:01a katona fehérben

    Őszödi beszéd a konyhában. Gordon rulz.

  • 2009.02.01 21:45:44a8zoli

    ill van még egy kedvenc amit kifelejtettem kabel1 német abenteuer alltag (mindennapi kalandok) so leben wir deutschen (így élink mi németek) na itt aztán minden van. a kis imbiss (lacikonyha) sütödéktől kezdve a nagy több száz fős céges rendezvény esküvő és minden ami étellel étteremmel kapcsoltos az van bennen .

    www.kabeleins.de/doku_reportage/alltag/

    és nagyon kíváncsi vagyok mit fog csinálni a sági szilárd (hal a tortán)

    sok sikert bármi is lesz !

  • 2009.02.01 21:47:50Noname Cowboy

    Hát igen Ramsay! Szerintem követendő példákat ad. Nem ördöngősségeket. Aki hülye azt kapja től a b+-eket. Szóval azért a Michelin csillagért le kellett tenni egy s mást az asztalra. Nálam is az ász!

  • 2009.02.01 21:50:59domex

    Tevedes

    Ramsey Gordon Ramsey nevu etterme Londonban 3 Michelin csillagos

  • 2009.02.01 21:57:19Attilajukkaja

    Domex



    Az lehet, hogy az etteremnek valoban "csak" 3 csillaga van, de neki mint szakacsnak mar legalabb 10!



    A katona fehérben



    "Őszödi beszéd a konyhában."



    Ez jo :o)))))))

  • 2009.02.01 21:58:52Noname Cowboy

    He has been awarded a total of 14 Michelin Stars

    Ez 14 csillag

    Ebből 3 magának Ramsay-nek a többi az éttermeknek.

    en.wikipedia.org/wiki/Gordon_Ramsay

  • 2009.02.01 22:08:56Attilajukkaja

    Noname Cowboy



    OK. Koszi. En csak 10-rol tudtam, de az mar a mult heten volt :o)

    Es biztos, hogy nem az etteremnek van 3?

  • 2009.02.01 22:21:02varvizib

    Szerintetek mit szólna Gordon, ha mondjuk körbevezetnénk őt egy Auchan-ban, Cora-ban, Tesco-ban, vagy egy Reál-ban és megnézné, hogy mit árulnak hús címén? :-D

  • 2009.02.01 22:23:01Attilajukkaja

    Varvizib



    Ujabb rekordot allitana fel!

  • 2009.02.01 22:29:48terran

    nagyon bírom az étteremfellendítős műsorát, egyik kedvenc dolgom a tv-ben

  • 2009.02.01 22:35:54Before

    Attilajukkaja: nem tudom. Muszáj? A címben és a tagek közt is "el van ütve". Én szóltam, ennyi.



    Szakácsok nem kapnak michelin-csillagot. Csak éttermek. Ha valaki valahol vezető szakács, akkor szokták őt illetni a csillagokkal, de attól az még az adott étteremé.

  • 2009.02.01 22:46:36Attilajukkaja

    Before



    Persze, szolhatsz. Csak azert jegyeztem meg, mert a masik poszton is eppen az ment, hogy az iroja mit hogyan utott el. Nem vagyok senki prokatora (nem is szorul ra itt senki), de neha a kommentelok nagyon bele tudjak lovagolni magukat az elirasokba es nagy helyesirasi vitakat tudnak kiprovokalni. Feltem, nehogy megint valami ilyesmi kovetkezzen.



    Michelin csillagok. Ez igy logikus, ahogy irod. De attol meg Ramsay-nek lehet 14 csillaga, mig az etteremnek, ahol most eppen foszakacs, csak 3. Vagyis Ramsay mar annyi etterem vezeto sefje volt, hogy ha osszeadja azok csillagait, akkor kijon a 14. Ezert volt gyanus nekem Noname Cowboy ertelmezese.

  • 2009.02.01 22:47:58KeDo

    én is imádom! a kevés nézhető műsor közül messze a legjobbak közé tartoznak az övéi! a káromkodásokról meg annyit, hogy egy szakács barátom mondta anno, hogy Ramsay azért jó,mert egy konyha hangulata tényleg olyan,mint nála, káromkodásokkal és minden mással együtt...

  • 2009.02.01 22:53:51Attilajukkaja

    Before



    Ja, es nem "lovagolni", hanem "lovalni" :o)

  • 2009.02.01 23:38:50MintaMókus

    csilllagok+Gordon Ramsay:

    Egy étteremnek lehet Michelin csillaga. Maximum 3. Csillagot ember nem kap, az olyanokra szokták mondani, hogy Michelin csillagos szakács, aki abban az étteremben, amiben ő a chef (vezető szakács), elért 1-3 csillagot.

    Ramsay-nak több étterme van a világban. És bár ezeknek ő a tulajdonosa, de nem ő főz bennük. Az érdem persze az övé, hiszen a knowhow tőle jön, és általában a beindításban személyesen is részt vesz, ellenőriz, és az ott dolgozók nála/tőle taanultak. A Michelin csillagot évente ítélik meg. Nem olyan, mint az osztályozás, tehát hiába az aranyevőeszköz, attól még nem lesz csillagos az étterem. Évente 1 csillagot lehet előre lépni, de akár vissza is vehetik. K-Európában egyedül Prágában van 1 csillag. Magyarországon a csillaghoz fényévnyire vannak az éttermek, és ennek a gazdasági helyzet sem kedvez. Ezek az éttermek magas -150-200€/vacsoramenü- áraik ellenére ritkán tudnak komoly nyereséget termelni. Gordonnak általában kéttermes éttermei vannak, egy a pórnépnek (ez is qrva drága, de megfizethető), egy meg a vastagpénztárcájú gourmand-oknak. A nyereséget az olcsóbb részleg hozza.

  • 2009.02.01 23:51:23Secnir

    "az étlapon helyi specialitásként szereplő báránysült áruházban vásárolt, fagyasztott termék, amelyet mikrohullámú sütőben melegítenek fel tálalás előtt."



    hát, én nem bazmegelnék, én nem olyan vagyok.



    én megfognám a tányért az első falat után és bebasznám a konyhába. rosszabb napjaimon pincérestül.

    megértem a 234235 fuck és variációit.

    karácsonykor voltunk céges rendezvényen a belvárosban. csípős kínai levest kértem idulásnak.

    erre kaptunk vmi. édes-savnyú mártást felhígítva vízzel. kanalat bennehagytam, és elsétáltam a pulthoz a pincérekhez, mosolyogva megkérdeztem (szó szerint idézem): "ez a szar, ami itt a kezemben van, ez mi?"

    azonnal hívták a főnököt, a tűzoltókat meg a Nemzeti Gárdát, mondom, ez mi? én csípős szecsuáni levest kértem. mondja a főnök: ez az. mondom kóstolja meg. megkóstolta. azt mondta, bocsánat, intézkeidk, és hozza amit megrendeltem. megnyugtattam, hogy

    1. nem kell hoznia a levest, mert már nem bízom annyira a szakácsban

    2. nem fogom kifizetni a levest, ha fejreáll, akkor sem.

    ennyi elég volt.

    jött a főétel, a többieké, olyan kommerszül volt elkészítve, az én adagom talán háromszor akkora volt, mint a többieké, plusz egy üveg ajándék bor is járt hozzá :)

  • 2009.02.01 23:56:38RAMBO

    Ramsay nagy király. Imádom a műsorait, jútyúbon is fennt vannak. Az amerikai sorozat még viccesebb talán.

  • 2009.02.02 00:06:14Attilajukkaja

    MintaMokus



    A csillagokat en is igy ertelmezem. Van a Michelinen kivul egy kevesbe szigoru nemzetkozi osztalyozas is, aminek elfelejtettem a nevet, de csillagok helyett kis chefe sapkacskakkal jelolik. Ha jol tudom, Budapesten a Csalogany 26 etterem kerult annak kozelebe :o)

  • 2009.02.02 00:21:04dark future

    Olyan nincs, aki ugyanezt csinálja, csak politikusokkal és csődbe menő országokkal? Szeretettel várnánk Budapestre, itt annyit fuckolhatna, amennyit csak akar. :-)

  • 2009.02.02 00:22:08MintaMókus

    Attilajukkaja

    Talán a Gault Millau-ra gondolsz? Nos pontozás van 0-tól 20-ig, és bizonyos pontszám fölött valóban kis szakácssapkákkal lehet jelezni a besorolást 1-5-ig. Ha jól emlékszem, akkor 12 pont után érkezik az első sapka. És hogy mennyire szigorú? Még senki a világon nem kapta meg a 20 pontot:)

    Csalogány: jelöltek vannak többen is, drukkolok nekik:))

  • 2009.02.02 00:26:25Attilajukkaja

    MintaMokus



    Igen, arra gondolok. Hogy a Csalogany 26 all legkozelebb a 12 ponthoz valahol Molnar B. Tamas blogjan (Buvos Szakacs) vagy az uj ettermi kalauzaban olvastam.

  • 2009.02.02 00:28:08Attilajukkaja

    MintaMokus



    Ja, es a kevesbe szigoru alatt azt ertettem, hogy ott mar kevesebb pontnal lehet szerezni egy sapkacskat, mint a Michelinnel. Csak ennyit.

  • 2009.02.02 00:53:51mukimaki

    CSAK a teljesseg kedveert:

    Gordon kozel egy bab, akit az aposa segitsegevel a Holding igazgat.. tv showk, konyv bemutatok, dedikalasok,reality show, stb.. Mellesleg 4 gyermek edesapja. Szep magyar mondas szerint : 1 seggel nem lehet 2 lovat megulni! Hat persze hogy O is csak egy brand.A stilusa sztem is erosen kritizalhato, de aki nem dolgozott angol szakaccsal , az nem tudja, h. kozel mind hasonlo... Felre ertes ne essek , nem vedem a vilagert sem, pedig kozel masfel eve neki dolgozom.. A vilag sajnos ilyen, bohocokkal, hoborogve lehet eladni dolgokat!

  • 2009.02.02 00:59:22Attilajukkaja

    Mukimaki



    Ramsay-vel vagy -nek dolgozol? Gratula.

    Amugy nem baj, ha o "csak" egy bab. A lenyeg, hogy jol csinalja azt, amit csinal. Azokat a csillagokat azert nem kapna meg CSAK bohockodasert.

  • 2009.02.02 01:10:02mukimaki

    Sajnos kot a szerzodesem, ezert sok minden rejtve kell h. maradjon, ddee hidd el:

    NEM minden arany, ami fenylik!

  • 2009.02.02 01:49:08Attilajukkaja

    Mukimaki



    Ertettem :o)))

  • 2009.02.02 05:32:07tycoon40

    Meg mindig Gordon Ramsay...

  • 2009.02.02 06:31:37..:: Gabesz ::..

    Lehet bunkó, lehet csúnyán beszél.... De bár szakács vagyok szeretnék, fele olyan jól és kreatívan főzni mint Ramsey.

  • 2009.02.02 07:53:41Mákvirág

    Olvastam az önéletrajzát "Nem piskóta c. / Alexandra kiadó" és az a csoda, hogy nem lett baltásgyilkos. :-) Imádom, egyrészt szuper szakács, profi üzletember, lelkében még mindig focista kölyök, és igazi pasi!

    Sokkal vonzóbb, mint ezek a nyálas metroszexuális nyomorékok.

  • 2009.02.02 07:58:16Mákvirág

    A király utcában van a Donatella's Kitchen. Bár az itthoni nem kapott Michlein csillagot, a kinti étterme már igen. Az árai a megfizethető kategóriába esnek, az alkoholos italok viszont horror drágák. Gianni étterme drágább.

  • 2009.02.02 08:08:55Before

    Mukimaki: ja, pont olyan bábjellegű a faszi...

    Az, hogy az apósa viszi az üzletet a háttérben (ami egy külön szakma, és szemlátomást kiválóan csinálja) semmit nem jelent. Talán csak annyit, hogy több esze van, mint sok sztárnak, aki úgy hiszi, ha egy dologban tehetséges (és/vagy szerencsés) akkor már mindenhez ért.

  • 2009.02.02 08:59:10MintaMókus

    Mákvirág:

    Donatella a büdös életben nem kapott csillagot, csak dolgozott egy darabig olyan helyen, aminek volt egy csillagja, ami viszont nem az ő étterme volt. A Király utcai étterem valóban megfizethető, de ha a ronda műagancson túl is teszi magát az ember, a kaja akkor is gyengusz. Leszámítva a háromféle leves kostolót, ami finom, és ötletes, és nagyjából megfelel egy feltörekvő étteremhez fűzött reményeknek. És vélhetőleg itt sem fog semmit elérni, ha kint ül az asztalnál, és félrészegen jópofizik a tulajdonosokkal.

    Ramsay egy büdösbunkó, de az érdemei elvitathatatlanok és abszolút le a kalappal előtte azért amit tett és ahogy tette.

  • 2009.02.02 09:12:21Gecc

    Lennek baranysult...

  • 2009.02.02 09:42:36Gglle

    A stílusát meg kell szokni. Sokat lehet tőle tanulni. Nagyon szeretem, mert egyszerű kaját készít friss alapanyagból.

  • 2009.02.02 10:23:13Kangörény_

    A faszi műsorai szórakoztató műsorok. Mellékesen, tényleg szörnyű, hogy néha milyen ótvar helyeket mutat be a műsorában.

  • 2009.02.02 10:31:48Attilajukkaja

    MintaMokus, Mukimaki



    Ha itthonrol irtok, ha nem....ti melyik harom ettermet javasolnatok Budapesten?

    Ugy ertem, hogy a kaja is megfelelo es az ara ezzel aranyos (lehet egyszeru es olcso vagy dragabb, de igenyes).

    Szeretem, ha alkalmam nyilik igazi hozzaertoktol kerdezni ilyet!

  • 2009.02.02 10:45:22Attilajukkaja

    Before



    "az apósa viszi az üzletet a háttérben (ami egy külön szakma, és szemlátomást kiválóan csinálja) semmit nem jelent"



    Ez csak azt jelenti szamomra, hogy ez is csak egy uzlet. En teljesen mas teruleten tevekenykedem, de nalunk is ugyanez a helyzet. Viszont hosszutavon csak az a bohoc marad a viz felszinen, aki azt meg is erdemli. Hogy valaki tenyleg tehetseges-e vagy "csak" szimplan ugyes, mara mar osszemosodik, mert csak az egyik vagy csak a masik nem tud magaban hosszutavon ervenyesulni. Szoval tenyleg nem ertek a szakacsmuveszethez, de Ramsay megcsinalta magat es, ahogy Gabesz is emliti, valoszinuleg fozni is tud. Meglehet Ramsay nem egy Paul Bocuse es nem valasztottak be az evszazad negy szakacsa koze, de sokan szeretik es mar ez is nagy dolog! Valami olyat hozott a kulinaria teruletere, amit masok tizszer annyi fozesi tehetseggel sem tudtak. Es nem vagyok benne biztos, hogy ezt csak a "fuck" szocskanak koszonheti.

  • 2009.02.02 11:19:33Attilajukkaja

    Makvirag



    Toled is ugyanazt kerdeznem, mint fentebb:



    "melyik harom ettermet javasolnatok Budapesten?"

  • 2009.02.02 11:21:11Attilajukkaja

    Gecc



    "Lennek baranysult..."



    Mi a faszert?

    :o))))



  • 2009.02.02 13:35:40mukimaki

    Attilajukkaja



    Sajnos az utobbi evekben nem nagyon voltam budapesti etteremben, ill. ahol voltam azok kozul elmondhatom h. hova ne..

  • 2009.02.02 14:24:38Attilajukkaja

    Mukimaki



    Neha megfordulok Londonban is. Igaz, akkor leginkabb a kedvenc indiai ettermeimet keresem fel es a Belgo-t. Egyiket a kaja miatt, masikat a show erdekeben. Mindegyiket nagyon elvezem.

    Te hol leledzel? Mert ott is ajanlhatnal valamit.

    En eleg sokat utazom :o)

  • 2009.02.02 19:55:55MintaMókus

    Attilajukkaja

    nem vagyok hozzáértő, de kösz a feltételezést.

    Olvasgasd a Bűvös Szakácsot, meg a Molnár Tamásék által jegyzett étteremkalauzt.

    Ha szereted az olasz kajákat, akkor a II. kerületi Porcellino Grasso-t ajánlhatom, viszonylag egész jó, és bár nem egy nagy kaland, de Mo-n mégsem általános, hogy tudnak tonhal sztéket sütni.

    Nemrég nagyon finom francia hallevest ettem a Liszt Ferenc téren a Menza nevű étteremben.

    Egyébként ha jót akarsz enni, és nem túl drágán, akkor főzz!:)

  • 2009.02.02 21:55:38Attilajukkaja

    Mintamokus



    Koszonom. Ha nem foznek, nem is tennek fel ilyen szamodra bargyu kerdeseket. Es mint elozo hozzaszolasaimbol is lathattad, latogatoja es olvasoja is vagyok MBT-nek. Sajnalaom, hogy ilyen lekezelo valaszt adtal a kerdeseimre.

    Rmelem, mas blogokon kedvesdebb vagy a hozzaszolokhoz!



    Legyen szamodra jo az elkovetkezendo het!!!

  • 2009.02.02 21:57:50Attilajukkaja

    Mintamokus



    Elnezest az elutott betukert!

  • 2009.02.02 23:41:48Attilajukkaja

    Mintamokus



    Kicsit felbasztad az agyamat a nagykepu beszolasoddal,...de belatom igazad volt.

    Most hetvegen india "szekely kaposztat" csinaltam, ami igen finomra sikerult. Szerintem.



    Amugy nem a Buvos Szakacs a kedvencem. Sokkal eletszagubb es kozelebb all hozzam a Hobbiszakacs, aki Svedorszagbol "amatorkodik" a neten magyarul. Ot szivesebben olvasgatom. Nem kell mindenkinek a csillagokba torekednie. Eleg, ha csak baromi jol foz!

  • 2009.04.11 10:51:10csonkag

    Na,igaz hogy kb 2 hónapja az itt "elhangzott" kommenteknek,de azért írnék én is valamit.Gordon szerintem,nagyon állat,bírom a műsorait.

    A magyar viszonylatokról,nem nagyon tudok mit mondani ill. csak keveset

    Van egy étterem bp-en Kör Cafe,a Sas u.ban csak ajánlani tudom és célszerű asztalt foglalni mielőtt mennétek, ha jól tudom a világ 100 éttermében benne van...

  • 2009.04.11 10:53:36csonkag

    mármint a világ 100 legjobb éttermében

    geospace.hu/hely/cafe-kor-budapest-v/10159

  • 2009.04.11 10:58:53michelle babacool rodriguez

    Budapesten az Aranykéz utcában tudok ajánlani egy kis pinduri éttermet ( 6 v. 7 asztal), alapvetően kis étlappal de zseniális a kaja!

    Comme Chez Soi!

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
 

Ez megy a velvetenEz megy a velveten

BooklineBookline

OnGo beszámolókOnGo beszámolók

  • Utazás Ladakhba - Srinagarból Lehbe
    Utazás Ladakhba - Srinagarból Lehbe Sose fogom megérteni, hogy lehet, hogy a srinagari lakosok sosem kapnak semmiféle fertőzést. Ugyanazt a vizet issza mindenki a tóból, amibe az összes szennyvíz is beleömlik.
  • Játssz és nyerj!
    Játssz és nyerj! Ha idén még nem voltál síelni, most még megteheted! Hogyan? Válaszolj 3 kérdésre és nyerd meg a 2 személyes 6 napos sívakáció egyikét Nassfeldre!
  • Sörben ázva...
    Sörben ázva... Nekem egy kicsit olyan érzésem volt, nagyjából a harmadik liter sör elfogyasztása után, mint a Félelem és Reszketés Las Vegasban című filmben, Thompsonnak és az ügyvédjének, amikor bementek a Cirkuszba beéterezve és bemeszkalinozva.
hirdetés