Pataky Beát és ikertestvérét, Editet tinédzserként egy ideig zavarta, hogy ennyire hasonlítanak egymásra, és például más frizurát hordtak annak érdekében, hogy minél jobban különbözzenek egymástól – derült ki a Fókusz hétfői adásából. Ez az időszak azonban hamar véget ért, és többször is előfordult, hogy a testvérek kihasználták az ikerlét előnyeit; például az iskolában beosztották a tantárgyakat, és egymás helyett mentek ki felelni, ha úgy hozta a sors. Pataky Bea és nála öt perccel fiatalabb húga a mai napig kihasználja, hogy nem csak külsejükkel, de hangjukkal is bárkit be tudnak csapni. Ami Pataky Attila volt nejének betegségét illeti, testvérénél már több éve diagnosztizálták a szívizomgyengeséget, míg nála csak nemrég jelentkezett ez a probléma. Magánéletükben azonban kevés a közös pont, míg Pataky Bea 18 évesen ment férjhez, és több sikertelen terhesség után született meg kisfia, addig húga csak nemrég talált rá az igazira, ám neki azonnal sikerült teherbe esnie, amint párjával gyermekvállalásra adták a fejüket. Kislánya most öthónapos.