Mark mégse indul az Eurovíziós Dalfesztiválon
2009.02.04. 14:56 - suze
Az énekes dalát ugyan bámulatos gyorsasággal válogatta be egyetlen nap alatt a hazai szakmai zsűri az Eurovíziós Dalfesztiválra, de hiába: kiderült, hogy dallama már hallható volt egy svéd televíziós műsorban. Ez azért ciki, mert a verseny szabályzata értelmében nem nevezhetőek olyan dalok, amelyek korábban már szerepeltek nyilvánosan akár színpadon, akár televízióban. Az ékezet nélküli énekes menedzsmentje így most az alábbi közleményben szögezte le: plágiumról szó sincs, de azért visszalépnek.
Tudomásunkra jutott, hogy a Magyar Televízió szakmai zsűrije által kiválasztott szerzemény dallama egy svéd televíziós műsorban már hallható volt.
Erről sem a lemezkiadó, sem Mark menedzsentje nem tudott, ezért adhattuk be a versenyre. Az Eurovízió szabályzata szerint a versenydalok korábban nem szerepelhettek nyilvánosan sem színpadon, sem televízióban. Figge Boström jegyzi szerzőként az eredeti felvételt, és Mark verzióját is, ezért plágiumról nem lehet szó.
A kiadó vezetője, Joós István a menedzsmenttel, és az előadóval együtt felülvizsgálta az Eurovíziós dallal kapcsolatos felvetéseket, és a döntésük értelmében Mark visszalép a jelöléstől.
Akit érdekel: ez lett volna Mark produkciója:
Ez pedig a svéd Big Brotherben 2006-ban elhangzott szám:

Kommentek
2009.02.04 15:04:45Zep
ez jó hír
2009.02.04 15:07:20kiskalacs
igen ertesultunk mar rola. xDEWx mester informalt mar ez ugyben.
2009.02.04 15:08:48Cucli
"Erről sem a lemezkiadó, sem Mark menedzsentje nem tudott"
ezt hogy????
nem értem...
2009.02.04 15:18:06Igazi Trébics
Baromarcok.
Lopnak csalnak, hazudnak.
Az sem igaz, amit kérdeznek.
2009.02.04 15:25:31Igazi Trébics
Belehallgattam. Ritka egy undorító takony hang.
A szám is szar, de ha normális arc és normális hang énekelné, még lehetne belőle valami.
Egy ilyen csúszómászó undormányos hang azonban bármely slágert pillanatok alatt képes megutáltatni bárkivel.
2009.02.04 15:28:02PrincessConsuela
Ezzel a számmal esélyünk se lett volna a Fesztiválon...
2009.02.04 15:33:24dolfi48
Mennyire fog hiányozni az affektáló hangjával együtt! Jaj,jajjj!:-))
2009.02.04 15:44:00xDEWx
www.youtube.com/watch?v=gc-9xVP38LQ&feature=channel_page
És itt az új induló, Tompos Kátya!
Nagyon jó dal!
kiskalács:D
2009.02.04 15:44:35Canna
Majkának az új száma hatalmas nagy!!!!!
A zene kifogástalan, a szöveggel meg az a baj, hogy magyar!!!!!!
2009.02.04 15:46:42xDEWx
www.hirado.hu/Hirek/2009/02/04/14/Tompos_Katya.aspx
Itt a hivatalos közlemény.
2009.02.04 15:47:11Canna
www.youtube.com/watch?v=52CZ6U0iZQg
Nézzétek meg!!!!!!
2009.02.04 15:56:29Bajszos Póni
2009.02.04 15:44:00 xDEWx
ez egy altatódal.
de ha már altatódal inkább ilyet hallgatok.
www.youtube.com/watch?v=6kxokD3HS3o
2009.02.04 15:58:42Bajszos Póni
bocs ez a jó klip
www.youtube.com/watch?v=rFTbvx3Fx_s
2009.02.04 16:01:32ufó - elszáll az agya M/magától
www.youtube.com/watch?v=b9OCIqnK620
2009.02.04 16:02:16cnino
hihetetlen h Magyarország minden évben plágiumbotrányba keveredik :S tavaly csézy most mark... de legalább visszaléptek... ez jópont..
2009.02.04 16:08:19xDEWx
Bajszos Póni, amit te linkeltél inkább menne el egy altató dalnak szerintem.
cnino! nem történt plágium, ugyanaz a svéd zeneszerző szerezte a svéd big brother zenét is, mint Márk How We Party-ját, "csupán" a szöveget változtatták meg, szóval nem plágium miatt lépett vissza.
Tavaly sem volt plágium ügy...
2009.02.04 16:27:54arenales
Látszik különben a zsűri szakértelme :)
2009.02.04 17:54:49netsrot
Nem a lófaszt nem tudott, Márk és a Szabó Zé a producere, csak azt hitte el lehet sumákolni!
Az Anti Fitnesz faszságnak is lopott már dalt ami 2007 es és svédben játszották és azt mondta Ő szerezte...hahah...metéltkém, borul a bili!!!hehehhe
2009.02.04 21:21:55babarbabar
Nem lopás, vásárlás, de tökmindegy. Ennél a dalnál is, mint számos másik szabózé produkciónál.
Idéznék az eredeti sajtóközleményből:
"Erről sem a lemezkiadó, sem Mark menedzsentje nem tudott, ezért adhattuk be a versenyre. Az Eurovízió szabályzata szerint a versenydalok korábban nem szerepelhettek nyilvánosan sem színpadon, sem televízióban. Figge Boström jegyzi szerzőként az eredeti felvételt, és Mark verzióját is, ezért plágiumról nem lehet szó.
A kiadó vezetője, Joós István a menedzsmenttel, és az előadóval együtt felülvizsgálta az Eurovíziós dallal kapcsolatos felvetéseket, és a döntésük értelmében Mark visszalép a jelöléstől."
Nos: hazudnak mind! Tehát Mark menedzsmentje (azaz SzabóZé) NEM TUDOTT A DOLOGRÓL! Nevetséges!!! Tudott róla, mint ahogy tudott róla Jós István is, a kiadó igazgatója. Hazug disznók mind.
Az meg ízlés dolga hogy kinek mi tetszik. Mark attól még hogy itthon az VIVAtv-n nevelkedett elbutult tinilányok kedvence, valljuk be: odakint egy nemzetközi porondon elég gyenge eresztés lett volna, vagyis égés az egész országnak. Mondjuk az égést már megszokhattuk, minden egyes évben. Nembaj, egyszer csak megtanuljuk: egy komoly, független, szakmai zsűrinek kell kijelölnie az országot képviselő dalt és előadót, nem pedig egy dilettáns (Jós Istvánok, szabózék és még ki tudja milyen érdekek által mozgatott), Szulák, Gundeltakács és hasonlófélékből összeállított csapatnak.
Vannak fiatal komoly tudású fiú- és lányénekeseink, akik lehet hogy nem a magyar tinik kedvencei, viszont eséllyel képviselhetnénk végre országunkat a fesztiválon!
2009.02.05 12:53:42netsrot
Metélt göndörhajú! -most rábaszott!
2009.02.05 18:05:18Zsuuzs
Mark megszívta! Lopott dal!? Mit gondolnak ezek? Senki nem jön rá, hogy összelopták a dalt. A múlt évben az a csaj is lopott dallal indult. Ezért lettünk utolsó előttiek. magyarországról miért nem lehet kiküldeni egy tiszta versenyzőt?????? lejáratjuk magunkat. A végén le fognak tiltani. Még Európából is.
2009.02.05 18:07:07Zsuuzs
Babarbabar! tök igazad van!