Hulk Hogan fia, aki 2007-ben egy gyorsulásos viccelődésben zöldségként vegetáló ronccsá nyomorította a haverját, ideiglenes, csak bizonyos alkalmakra szóló jogsit kapott a 2011-ig felfüggesztett állandója helyett – írja az E-Online.

A Hogan-fiú – aka Nick Bollea - négy hónapja jött ki a börtönből, ahol a kiszabott nyolc helyett eleve csak öt hónapot kellett leülnie, ügyvédei pedig azóta próbálják elérni, hogy „munkájához elengedhetetlen” hivatkozással ismét volán mögé ülhessen. A Floridai közlekedésbiztonsági szervek indoklása szerint Bollea most csak egy útvonalengedélyt kapott, ami azt teszi lehetővé, hogy a munkahelyére menet és onnan hazafelé használja az autóját. A Hogan-fiút ugyan hamarabb elengedték a börtönből, de öt évi felfüggesztettje értelmében bármilyen szabályszegés esetén le kell töltenie a fennmaradó időt, emellett pedig 500 óra közmunkára is kötelezték.