Wyclef Jean iskolát adományoz Haitinek

2009.02.09. 15:29 - suze

A Fugees volt tagja úgy döntött, iskolát építtet Haitin, ahonnan származik. Wyclef Jean a HollyScoopnak mesélt a tervről, amelybe szeretné bevonni barátait, Matt Damont és Angelina Jolie-t is: úgy tervezi, beszállhatnának egy alapítványgyűjtő kampányba a cél érdekében. Az énekes már korábban is dolgozott Jolie-val és Pittel a Yele Haiti alapítványa keretében, sőt azt is felajánlotta ikreik születésekor, hogy majd ő bébiszitteli a négy nagyobb gyereket. "Egy iskola építését szeretném elkezdeni. Yele Centernek neveznénk el, remélem, fél éven belül összehozzuk hozzá a pénzt és meglesznek a tervrajzaim. Én kijutottam Haitiről, a szüleim pedig el tudtak vinni Amerikába. Most szeretném visszaadni ezt az álmot Haitinek. Ha csak egyetlen gyereket megmenthetek ezzel az iskolával, és ő lesz a következő Wyclef Jean vagy a következő Shakira, már megérte". Az énekes nem véletlenül emlegeti a hasonló körülmények közt felnőtt kolumbiai énekesnőt: Shakira a múlt héten avatta fel a szülővárosának épített alapítványi iskoláját.

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől

Hirdetés

hirdetés