Felszakadt száj és harapásnyomok: Rihannát ököllel verte a pasija

2009.02.10. 11:28 - cukorka

A tmz.com kezébe kerültek a fényképek, melyek Rihannáról készültek, akivel a napokban bánt el csúnyán pasija, Chris Brown. A felvételeken jól látszik, hogy az énekesnő arcának mindkét oldalát horzsolások borítják, fel van dagadva és zúzódások nyomai is fellelhetők, ráadásul felszakadt a szája és az orra is vérzett. A rendőrség azt is megerősítette, hogy Rihanna karján és néhány ujján harapásnyomok láthatók, ám azt az értesülést már cáfolta, miszerint fegyverrel is fenyegette Brown barátnőjét. Az énekesnő elmondása szerint Brown ököllel verte, akkor keletkeztek a sérülések. Az is kiderült, hogy a rendőrséget nem Rihanna hívta, hanem valaki a környéken, aki felfigyelt a hangzavarra. A hírekre gyorsan reagált a Wrigley's, akik az R'nB énekessel reklámoztatják egyik rágójukat: úgy döntöttek, hogy felfüggesztik a reklám játszását, amíg nem tisztázódnak a dolgok. A cég számára írta Brown Forever című számát, ami megdöntötte a slágerlistákat.

Kommentek

  • 2009.02.10 12:43:12kiskalacs

    fingusz- akkor mondd azt.szolasszabadsag van :))

  • 2009.02.10 12:43:48trollkotze

    Egy komment máshonnan (egy másik hozzászólónak címezve, de ez nem lényeges):

    "Te pont olyan korlátolt vagy, mint az egyik volt munkatársNŐM !

    Az ő családjában ilyen nem fordulhat elő, mert mindenki tisztességes, nem ártatlanokat provolákó k..va.

    Nos egyik este (nyári diákmunkán fagyit áruló 19 óráig dolgozó ) unokahúgát, kb. 19 óra 30-tól úgy elkapták egy éppen csak bokros helyen, hogy utána több műtéttel lehetett legalább valamennyire megmenteni mint nőt; idegileg viszont visszavonhatatlanul tönkre ment.

    Akkor a tisztességes nagynéni nem értette, hogy miért az ő unokahúgát erőszakolták meg egyszerre heten ilyen brutálisan szinte fényes nappal.

    Nem kérdeztem tőle, de gondolom a provokatív k.. meséjét többször nem adta elő."



    Hogy miért maradnak együtt a nők egy ilyen vadállattal? Többnyire azért, mert a vadállat nem a fizikai erőszakkal szokta kezdeni, hanem a nő önbecsülésének szisztematikus leépítésével. Egy idő után a nő is elhiszi, hogy nem érdemel mást.

    (Ilyesmi persze fordított - férfi-női - felállásban is létezik, csak ott ritkább a fizikai erőszak.)

  • 2009.02.10 12:48:57kiskalacs

    ...mondjuk itt konkretan parkapcsolatban elkovetett eroszakrol van szo....nem kell keverni a szezont a fazonnal.

  • 2009.02.10 12:50:09fatál natál

    "az énekesnő mindkét arcát horzsolások borítják"



    Mi ez 2 fejű sárkány, vagy mutáns, hogy 2 arca van???

    Talán mindkét arcfelét. Gondolom a fordításkor jött át a cheeks szóból. Nem olvastam az eredeti szöveget, csak gondolom. Face és cheeks (tsz.). De a magyarban csak egyesszám az arc.

  • 2009.02.10 13:40:49Canna

    "válltöméses kiskosztümös" hát sztem a mai csajok nem ilyenbe nyomják!!!

  • 2009.02.10 13:42:37Traktorka

    pont azért kell neki ilyen agresszív hülye, mert a többi normálist simán megkapja.

    ettől az idiótától meg legalább tud szenvedni.

  • 2009.02.10 13:43:49OmegA404

    Hát nem.

    A picsáért kár, nagyon bírom...

    Aki kutyával bolhával kell.

    Mi lett volna, ha valaki nem hívja rá a rendört?

  • 2009.02.10 13:44:28rednorb

    ritenna:

    Miért nem lehet nőt megütni? Sean Connery is verte néha a nőjét. Az egyik legvonzóbb férfinak tartják a nők. Előfordulhat hogy kell a pofon. Mondjuk nem túlzásba vinni, nem 8 napon túl gyógyuló, meg harapásos dolgokat. Én még soha nem ütöttem meg nőt, remélem nem is fog sor kerülni rá. De van olyan nő, akit lehet hogy megütnék. Csak őket megpróbálom elkerülni, eddig sikerült. Amúgy ha ennyire nagy ellentét van egy kapcsolatban, akkor lehet hogy nem kéne erőltetni.

  • 2009.02.10 13:44:36OmegA404

    Na kb ilyen a női okosság...

  • 2009.02.10 13:53:01Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és

    a szoci még kómában is lop,



    a hozzászólásod példaértékű: súlyos testi sértés, büntetendő. csak, hogy tisztában legyél vele.



    kiskalács,



    szerintem egyik áldozat sem olyan értékrend alapján választotta meg a párját, hogy majd jól agyonveri egyszer. tudod, van egy olyan dolog, amit úgy hívnak, hogy bizalom. anélkül nem nagyon lehet belevágni egyetlen kapcsolatba sem, csak épp néha a bizalommal vissza szoktak élni, amit viszont nem lehet előre látni... nem tudom, érted-e, mire gondolok. és mi legyen például azokkal az emberekkel, akik nem választották a családtagjukat, hanem készen kapták, és a családtag mondjuk molesztálja őket, vagy megveri őket gyerekkorukban? akkor is ők a hibásak?

    egyébként mindenki pontosan addig hiszi el, hogy ilyen vele nem történhet, és az áldozat a hibás, mert ezt vagy azt csinálta, amíg bele nem kerül ugyanabba a szituációba, és csődöt mond minden áldozathibáztató elmélete / logikája. úgyhogy csak óvatosan az áldozathibáztatással, mert lehet, hogy te leszel a következő.

  • 2009.02.10 14:00:19Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és

    rednorb



    james brown nőket erőszakolgatott, csak úgy, brahiból. christian bale veri a családját. sean connery veri a nőit. tolsztoj kínozta a feleségét. roman polanski gyereklányt erőszakolt. ésatöbbi.



    csak épp: erről senki nem beszél. pedig kéne. hogy ne ilyen embereket tekintsünk példaképnek. de ugye ők FÉRFIAK. szentek, megkérdőjelezhetetlenek, mentelmi joggal rendelkeznek minden mocsokság alól, mert farkuk van.



    szerinted akkor is a legvonzóbb férfinak tartanák a nők sean conneryt, ha tudnák róla, hogy egy agresszív gyökér? csak éppen nem tudnak, mert egyetlen híradás sem szól ezekről a dolgokról. de ha britni szpírsz leborotválja a haját, és ki van bukva, akkor köpköd és hányik rá az egész világ.

  • 2009.02.10 14:00:21rednorb

    Hemish:

    Akkor te meg látens agresszív picsa vagy, hogy így idiótázol? Már megint ez a demagóg feminista szöveg. Hagyjál már ezzel légyszi, hogy a férfiak vadállatias, meg felsőbbrendű...

    Én sem írom hogy a nők csak kihasználják a férfiakat. Szükségük van rájuk, mert erősek. Jól lehet őket manipulálni, védelmeznek, verekszenek, bla bla blabla.

    Neked egyszerűen kissebbségi komplexusod van. A férfi (ahogy írtad) már azért is "magasabb rendű", mert erősebb. Lehet hogy nem kéne az erőszak, de ha egyszer ilyen "vadállatias hatalommániás" mind, akkor minek provokálod őket? Vagy mi ez a megdöbbenés amikor visszaüt?

    Egyszerűen nem hiszem hogy valaki csak úgy jól elveri otthon az asszonyt, mert szar kedve van, meg uralkodni akar. Vagy valaki idióta és rendszeresen veri, vagy megvan verekedés nélkül. Aki nem rendszeresen csinálja, azt alaposan fel kell húzni, hogy harapdáljon, meg hasonló. Ezt a szegény áldozat szöveget nem veszem be csak úgy. Túllőtt a célon Chris, de az állatok is akkor vadulnak be, amikor fenyegetik őket.

  • 2009.02.10 14:01:42Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és

    kicsit részletesebben az áldozathibáztatásról:

    www.megeroszakoltak.blog.hu

  • 2009.02.10 14:03:03vernarancs

    Megerdemelte. Jatszon rendes zenet :)

  • 2009.02.10 14:09:43Canna

    Szánalmas ha egy férfi kezet emel egy nőre, magában keresse a hibát!!!

  • 2009.02.10 14:13:30yamahakata

    Szia vernarancs! Tiszta hülye vagy (persze szigorúan csak jó értelemben)! :D

  • 2009.02.10 14:15:30ekutya

    Vérnyúl



    Úgy látszik ma nőnap van :P. Azért a férfi agressziót a hormonok valamennyire indokolják. A nőknek milyen kifogása van?

    Én például szeretem büszkén csóválni a farkincámat, és hangosan ugatni amikor valami nem tetszik. A területemet foggal-körömmel őrzöm, és megvédem a betolakodóktól.

    Ha nem tetszik, akkor vegyél el egy eunuchot (ha leszbi vagy neméér).

  • 2009.02.10 14:17:11ekutya

    Tényleg Canna. Ha nő emel nőre kezet? Az általában sokkal durvább. Láttál-e már női sportot?

  • 2009.02.10 14:18:41Stipistopi

    láttál-e már falon pókot?

  • 2009.02.10 14:19:09Canna

    ekutya



    az viszont tetszik!!!:)))

  • 2009.02.10 14:19:12yamahakata

    A nőknek milyen kifogása van?

    "Megjött." Ennyi.

  • 2009.02.10 14:21:24legocska

    rednorb..."Egyszerűen nem hiszem hogy valaki csak úgy jól elveri otthon az asszonyt, mert szar kedve van, meg uralkodni akar."



    de sajnos van ilyen...engem is megvert..pedig csak ültem az ágyon..

  • 2009.02.10 14:24:29legocska

    csak épp kicsit beivott...valahol le kell vezetni a feszültséget...gondolom..de ezzel millióan vannak így..csak sokszor nincs hová..miből..

  • 2009.02.10 14:27:02kiskalacs

    szegeny legocska :( teged sajnallak.remelem nem vagy mar egyutt az "elkovetovel"

  • 2009.02.10 14:27:43yamahakata

    legocska: gondoltam, hogy pia. Sajnálom... :(

  • 2009.02.10 14:31:10pcr

    Méghogy a férfi agressziót indokolják a férfihormonok.....

    Elég szagos hormonok , pfújjj.

    Talán pajzsmirigyzavarban vannak a férfiak?

    Az állati agresszió ha indokolt a férfi által , akkor a hímneműek egyenlőek az álattal?

    Nincs indok és nincs kifogás egy férfi sem emelhet nőre kezet!

    Ha megteszi akkor mehet a börtönbe , reméljük itthon is gyorsan bevethetővé válnak az új törvények és azonnal viszik a dutyiba az erőszakoskodót , mint az USA-ban, majd a rácsok mögött gondolkodhat, arról mit is tett.

  • 2009.02.10 14:32:49legocska

    Már nem:) szerencsére.....főleg hogy fiatal vok...ami persze a későbbieket nagyban befolyásolja/ta...no de nem húzom le a beszélgetést:P

    csak azért írtam, hogy erre nincs kifogás..hormon..meg ilyen baromságok..:)

    nem állatok vagyunk, hogy ne tudjuk visszafogni az érzelmeinket..sztem:)

  • 2009.02.10 14:40:09legocska

    ..(nem mintha ezt egy idősebb nőnek könnyű lenne elviselni)..

  • 2009.02.10 14:41:20Canna

    azt úgy hívják tesztoszteron, egy férfi nem attól férfi ha a saját párját bántja, sztem azt még az állatok sem teszik...

  • 2009.02.10 14:44:20kiskalacs

    legocska- legkozelebb nagyon figyelj. ha egy ferfi mar az elejen felemeli a hangjat-foleg egy semmiseg miatt,-akkor attol semmi jora nem szamithatsz.vannak am kedves szelid ferfiak is.remelem te is talalsz ilyet :))

  • 2009.02.10 14:46:46Petrababa

    azért csak úgy senkit nem vernek meg szerintem....

  • 2009.02.10 14:47:44Canna

    kiskalacs



    faterom elég temperamentumos, és szeret semmiségekért kiabálni, de anyut egyszer sem ütötte, verte meg...

  • 2009.02.10 14:51:18kangep

    No szerintem meg az van, hogy Rihanna alfahímet akart. Megkapta.

  • 2009.02.10 14:51:30legocska

    :) köszönöm..bár ilyenkor sztem az van a nőben, hogy mit csinált rosszul..nem elég..jó nő..stb.nem érdemel tiszteletet..MIÉrt NEM??

    persze itt most jön egy másik téma: ki a jó nő?

    mindegy..:) ez már nem ide tartozik:)

  • 2009.02.10 14:52:42kiskalacs

    Canna- lehet hogy anyukad szereti a fater temperamanjat :) en a szelid fajtara teszem a voksom.te szelid vagy Canna? :))

  • 2009.02.10 14:52:46yamahakata

    Petrababa: nem is "csak úgy" verték meg. Gondolom akkor bántotta legocskát, amikor be volt baszva!!!

  • 2009.02.10 14:55:03kangep

    Jah, és csak zárójelben jegyzem meg: azt tudtátok, hogy Hollywoodban direkt sérülések sminkelésére specializálódott emberek vannak? Merthogy a híresség felszív pár csík kokót, aztán megy BDSM, de reggel meg forgatás/riport/fellépés van, nem látszódhat, hogy szétrepedt a szája a pecektől, és kidörzsölte a kötél a csuklóját...

  • 2009.02.10 14:55:35legocska

    Petrababa...nyilván nem csak úgy...ez csak egy konkrét eset volt..de nem mennék bele..mert mint minden ilyen sztori..ez is hosszú..felesleges:)én csak azt mondom: erre nincs kifogás:) ennyi..

  • 2009.02.10 14:59:34Canna

    kiskalacs



    Kenyérre lehet kenni!!!:) Én elég nyugodt típus vok, de ez sztem a kommentjeimből is kitűnik!!!:)

  • 2009.02.10 15:57:21La Pantera

    Hemish:

    Először is nő vagyok. Nem utálom a nőket, az erőszakos férfiakat utálom. Soha, eddigi 35 év alatt nem volt olyan partnerem, aki akár egy pofont adott volna. És igen, megvan azokról a nőkről a véleményem, akik tűrik az erőszakot, pedig nem kéne, mert se anyagilag, se társadalmilag, sehogy sem kiszolgáltatott a férfinak. Rihannának van pénze, karrierje, függetlensége, miért marad ezzel az agresszív bunkóval? Az erőszakosságának vannak előjelei, aki figyel, az észreveszi. Sok nőnek a "rosszfiú" tetszik, hát akkor meg ne csodálkozzon, hogy kap egy-egy nyaklevest. Válasszon egy szelíd, intelligens férfit, mert olyan is van, rengeteg, akkor nem kell majd a rendőrséget kihívni, ha nézeteltérés van.

  • 2009.02.10 16:06:24trollkotze

    "A férfi (ahogy írtad) már azért is "magasabb rendű", mert erősebb."

    Érdekes definíció.



    "a mai emancipált

    válltöméses kiskosztümös szinglikurváknak

    nyugodtan le lehet keverni két büdös nagy pofont"

    Merthogy? Nem tudják, hol a helyük? (konyha etc.)

    Nem kezdem most elemezni, hogy mennyi vastag sztereotip csúsztatás van már ebben az egyetlen mondatban is.

  • 2009.02.10 16:11:39trollkotze

    "Előfordulhat hogy kell a pofon."

    Például mikor? Amikor visítós hisztériás rohamot kap, ami azért nem egy minnennapos dolog, pláne nem minden nőnél, vagy amikor kiderül, hogy átment rajta egy fél focicsapat, miközben te épp az anyádat látogattad?

    Mert előbbi eseten hasznos lehet a _kicsi_ kijózanító pofon (hidegvíz is megteszi), de nem azzal a céllal, hogy kárt tegyél benne. Utóbbi esetben pedig - nos, el tudom fogadni, hogy elborul az agy és lendül a kéz, mielőtt a delikvens átgondolná, hogy ez épp a tehetetlen gyengeségének a fizikai megnyilvánulása. Semmilyen más jó okot nem látok rá.

    Úgy általában, ha egy nő elbánik veled, hosszútávon jobban jársz, ha pofozkodás és egyéb kicsinyes bosszú helyett méltósággal viseled. (Ez a fordított helyzetre is vonatkozik.)

    Szvsz.

  • 2009.02.10 16:21:33ritenna

    volt egy nő ismerős aki, addig idegesitette a férjét , mig az egy jó irányitott nyaklevest adott az asszonynak..

    ez a 3 havonta eljátszotta ezt és azt mondta: nekem kell a pofon , meg a verés ,mert utána szeretek a legjobban a férjemmel kefélni

    akkor a legjobb"...



    háááát nem tudom

    de kinek ez , kinek az:..

  • 2009.02.10 16:25:24ritenna

    ez a--nem akartam odairni

    bocs , összevissza irok

    nem jó napom van ma:(8

  • 2009.02.10 17:56:01rednorb

    legocska:

    Én sajnálom ha vertek, biztosan nem esett jól. De én nem erre mondtam azt a csak úgy-ot. Téged rendszeresen vertek, nem? Ha Rihannát mindig így elkalapálják meg harapdálják, akkor feltűnik másoknak is. Az ő esetében lehet hogy csak most fordult elő. Lehet hogy pont félrekúrt (elnézést a hölgyektől), vagy valami kiemelkedően sértő dolgot csinált amivel Chris lelkivilágába gázolt. Ha nem verte folyamatosan, akkor nem tudom elképzelni, hogy Rihanna teljesen ártatlan. Vannak emberek akiknek nem kell külön ok (nők is, ajaj). Ők azok akiket idiótának neveztem.

    Amúgy azt is írtam hogy még soha nem éreztem hogy meg kéne ütnöm a barátnőmet, és nem is szeretnék olyan nővel élni, akinél előfordulhat hogy meg akarnám ütni. Én nem erre vágyok egy kapcsolatban. Ha idáig jutnék, akkor az valószínű a kapcsolat végét is jelentené.

  • 2009.02.10 18:04:39rednorb

    pcr:

    Képzeld az agressziót bizonyos mértékben indokolják a hormonok. A nők attól még ugyanolyan állatok mint a férfiak hogy másként viselkednek. Neked biológián nem ez jött le? Az ember egy külön... lény? Nem vagyunk besorolhatók az állatok közé? Vagy mitől vagyunk annyival különbbek? Egyáltalán azok vagyunk?

    "Nincs indok és nincs kifogás egy férfi sem emelhet nőre kezet!"

    Ezt te csak így meg tudod ítélni? Te tudhatsz valamit amit én nem (vagy fordítva?).

    B változat: Kedvenc filmed a Tökéletes Világ

  • 2009.02.10 18:14:52rednorb

    kiskalacs:

    Már megint ez a zéró tolerancia faszság. Mert ha egy férfi hangosan beszél, akkor ideges fajta. Ha ideges fajta, akkor ingerlékeny. Ha ingerlékeny, előbb-utóbb ütni fog. Ha üt, akkor harap is. Ha harap, akkor kés is a kezébe akad előbb-utóbb. Ha megvág, akkor meg fog ölni. Csak idő kérdése. Mindenkit börtönbe aki hangosan beszél.

    Az agyam elszáll ettől a gondolkodásmódtól. Szerintem ahány ember, annyi féle temperametum. Európában törvény előtti egyenlőség és demokrácia (legalábbis a legtöbb helyen demokratikus köztársaság) van. Senki nem fog kényszeríteni, hogy olyan férfihez menj hozzá, aki neked nem tetszik. Ha meg bevállalod, akkor az nem csak az ő hibája lesz. Pont úgy felelősséghárítás ez, mint az "akkor mehet a börtönbe" vélemény.

  • 2009.02.10 18:19:53rednorb

    La Pantera:

    Én azért nem varnám szegény Rihanna nyakába az egészet. Kapott szegény eleget. Néha nem áll az ember a helyzet magaslatán, nem tudja mit kéne tenni. Szerintem Chris se tudta teljesen mit csinál. Csak azon szoktam nevetni, amikor megszeppent arccal néz, hogy olyan volt ez, mint derült égből a villámcsapás.

    Kíváncsi vagyok együtt maradnak-e ezután.

  • 2009.02.10 18:24:25gyaloghurka

    ez egy vadbarom!Nőre kezet emelni, nem sül ki a szeme? Saját fajsúlyával állt volna ki!Védtelen, gyengét, nem dicsőség verni, hanem szégyen!!!!

  • 2009.02.10 18:33:09trollkotze

    rednorb

    ""Nincs indok és nincs kifogás egy férfi sem emelhet nőre kezet!"

    Ezt te csak így meg tudod ítélni?"

    A kulcsszó: kezet emelni egy emberre. Nem mondom, hogy nincs olyan tett, melynek méltó büntetése lenne. De fontos, hogy ne különböztessük meg: kezet emelni egy _nőre_, mert itt kezdődnek a bajok.

  • 2009.02.10 19:02:17Gatto Negro

    Mit szeretne a nő?

    1. Kemény, férfias, határozott férfit, aki mellett "gyenge nő" lehet.

    2. Gyengéd, romantikus, jólelkű pasit, aki a tenyerén hordja és lesi minden gondolatát.

    3. Ez a fickó lehetőleg legyen egy és ugyanazon személy.

    4. Csettintésre változzon át 1-ről 2-re és viszont, amikor csak ő akarja.

    Na, ilyen pasi nincs. Ha mégis, az vagy megjátssza magát, vagy pszichiátriai eset.

    Mindegyik férfiban megvan mind a kettő csak a keverési arány más. A nőnek nincs más dolga, csak kiválasztani azt a keveréket, amelyikről úgy gondolja, hogy neki a legjobb. Ha rosszul választ, akkor meg úgy jár mint Rihanna és még sokan mások.

  • 2009.02.10 19:04:01rednorb

    fortisszimafingusz:

    Hát igazából nem tudom hogy lenne a jó. Én nem hiszem hogy mindent szabályozni kell. Egyszerűen nem képesek rá a szabályok, hogy megoldják a problémáinkat. Ezért kritizálok minden olyan véleményt, aki leírja hogy így meg úgy kéne csinálni, és akkor lesz a jó. Nem működik ez az általánosítás dolog. Szerintem van különbség aközött, ha férfi férfira, vagy férfi nőre emel kezet. Szerinted nincs? Két férfi között az erőviszonyok gyakran azonosak, a nők viszont ki vannak szolgáltatva (van kevés kivétel, láttam már nőt férfit verni). Tehát nem teljesen fair játék, és úgy érzem ez a kiszolgáltatottság okoz rengeteg gondot.

  • 2009.02.10 19:16:49skiita

    ha Rihanna ezek utan nem rugja seggbe a palit ugy hogy elszall, akkor nem sajnalom a luvnyat. Amelyik nö ezt türi, az egy büszkeseg nelküli akarmi, de nem igazi nö. Aki meg nöre kezet emel, az az en szememben egy gyava fereg, akit kimeletlenül letaposok. Volt ra pelda.. Kedves leanyzok es asszonyok, ne hagyjatok magatokat.

  • 2009.02.10 19:22:10ekutya

    Gatto Negro



    Én leszek neked 1-2 amikor csak akarod :P.

    Kicsit feketén fehéren látod a dolgokat. A cicák is színvakok?

    Szerinted létezik kutya-cica barátság?

  • 2009.02.10 19:40:26krumplicukor

    Mondom utánanézek ennek a díszpéldánynak, ki is ő, aztán némi döbbenettel látom, h a srác még csak 19. Gugli a barátunk, kijön ez is: "From the ages seven to thirteen, Brown was scarred by the domestic violence his mother endured from her boyfriend. He claims to "hate him to this day" .



    Hát így lesz ez egy szép, kerek történet.



    Legalább Rihanna ki tud szállni ebből, remélem lesz annyi esze és önbecsülése, h ezt meg is teszi.

  • 2009.02.10 19:55:58Gatto Negro

    ekutya!

    Persze, csak meg kell tanulniuk egymás nyelvén beszélni.

    A komment első része tényleg fekete-fehér, de a második a szürke számtalan árnyalatáról szól és abból több van mint tisztán feketéből vagy fehérből.

    Rihanna még nagyon fiatal, elsőre meg nagyon ritkán választanak jól az emberek (néha még másodikra, meg harmadikra, meg negyedikre sem). Majd jobban megismeri a világot és benne önmagát és akkor majd megtanul jól választani is (remélem).

  • 2009.02.10 20:03:09tomsawyer

    írjak én ide?

    Akarom én ezt?

    Hmm

  • 2009.02.10 20:09:17tomsawyer

    áhhh nem.

  • 2009.02.10 20:11:39kis patkány

    Gatto Negro, és ekutya



    Figyuzzatok...





    www.sdtactics.com.au/images/Photos/cat_dog_fight.jpg



    www.cybersalt.org/cl_images/1zzzzxa/cats/catdiet.jpg

  • 2009.02.10 20:14:49tomsawyer

    kis patkany

    provokálsz? :D

  • 2009.02.10 20:17:57kis patkány







    ÉÉÉÉÉÉN?!?!?!







    :D

  • 2009.02.10 20:23:40tomsawyer

    Nem kis patkány...áh, nem. Hanem a Medve-mama...róla irkálok itt órák óta...:D

    Te egy kedves, bájos, kicsit játékos állat vagy. :D

  • 2009.02.10 20:26:17skiita

    www.eduport.hu/cikkepek/200604/patkany.jpg

  • 2009.02.10 20:27:24kis patkány

    A "kedves, bájos" jelzőkkel megsértettél.



    EGY BÜDÖS PATKÁNY VAGYOK, NA!!!



    :D

  • 2009.02.10 20:29:35kis patkány

    2009.02.10 20:26:17 skiita



    fortsanders.net/files/003dtkkc.jpg

  • 2009.02.10 20:31:36Gatto Negro

    Kispatkány!

    Nagyon aranyos képek, elmentettem mind a kettőt. Köszi!

  • 2009.02.10 20:35:51skiita

    www.welt.de/multimedia/archive/00227/rattenindienpa_DW_W_227948g.jpg

    Hehh...:D

  • 2009.02.10 20:39:13kis patkány

    A patkány én vagyok...

    De kié a láb????? (Ráadásul szúrós lábszaggal...)

  • 2009.02.10 20:41:03skiita

    az enyem nem. az en labszagom nem szur...csak büdös.:)

  • 2009.02.10 20:41:14kis patkány

    ruthless.zathras.de/fun/top-secret/catAndRat.jpg

  • 2009.02.10 20:43:01Senta

    JUKKA, HOL VAGY???

  • 2009.02.10 20:59:33ekutya

    kis patkány



    te aljas cselszövő. Itt az igazság:



    users1.ml.mindenkilapja.hu/users/kutya-cicanevelde/uploads/Cica-kutya-1.jpg



    www.kepeslap.com/images/8341/Cica-kutya-5.jpg

    :P

  • 2009.02.10 21:12:16skiita

    OKOS:)

    www.zug.hu/galeria/kepek/img_1989.jpg

  • 2009.02.10 21:18:10kis patkány

    2009.02.10 20:59:33 ekutya



    Azok csak "fotosoppal" kiszuperált képek...

  • 2009.02.10 21:26:47ritenna

    ezek olyan édes képek

    skiita:))

  • 2009.02.10 21:51:38ekutya

    A férfiak és nők között is vannak ellentétek. Néha van 1-1 kisebb súrlódás.

  • 2009.02.10 22:12:10samu121

    2009.02.10 12:22:38 zoldmandula33

    Na,ezt kár volt elolvasnom,mert a késelésről nem hallottam, és eddig ezen akörnyéken biztonságban éreztem magam :((

  • 2009.02.10 22:30:24samu121

    2009.02.10 14:00:19 Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és



    Sean Conneryről azoknak kell tudniuk,hogy valójában milyen akik kapcsolatba kerülnek vele,akik a környezetében élnek.nekünk akik csak a vásznon látjuk,maradjon meg ideális férfinak,olyannak amilyen a valóságban nincs,hogy amikor épp összeomlunk,mert úgy tünik egyetlen épkézláb férfi sincs kerek e világon,akkor eszünkbe juthasson . Ó dehogy nincs,ott van pl. Sean Connery (akit kizárólag a szerepei alapján itélünk meg )

  • 2009.02.10 22:46:33samu121

    2009.02.10 19:02:17 Gatto Negro

    Szia Gatto :))))

    Mostanra jöttem rá,hogy Te minket tegnap este jól átvertél,nemcsak humorod van,de igazán pontos észreveteleid is...

    Valdd be végre,hogy Phd-t iró psychiáter vagy,aki itt gyüjt anyagot.... SSS

  • 2009.02.10 23:03:16Gatto Negro

    Szia Samu 121!

    Sajnos nem, de az ötlet roppant hízelgő és vonzó!

  • 2009.02.10 23:13:40mista

    én vagyok vak, vagy a tmz.com képein tényleg szinte semmi sem látszik ezekből a borzalmas sebekből?

  • 2009.02.10 23:22:59Anyegin

    mista: én sem látok ott semmit. Sehol semmi seb.

  • 2009.02.10 23:45:12samunéni

    "A férfi (ahogy írtad) már azért is "magasabb rendű", mert erősebb."



    Na gyerekek,mivel mostanáig nem jutottatok el sehová,én meg nem találom,hogy eredetileg kitől származik a fenti idézet,figyelmetekbe ajánlanék én is néháyn dolgot.



    Először a jó öreg teremtéstörténetet,mely szerint az Isten a sárból megalkotta Ádámot,majd az ő bordájából Évát,

    vagyis,amint azt már többen levezették:A férfi sárból lett,a nő emberből..



    Másodszor:Weöres Sándor szerint:

    A nő: tetőtől talpig élet.

    A férfi: nagyképű kísértet.

    Senki ne mondjon véleményt addig,amig végig nem olvasta:

    www.lelkititkaink.hu/weores_sandor_no.html



    Aztán,ha lehiggadtatok olvasgassátok A és B Pease idevonatkozó müveit.



  • 2009.02.10 23:54:25skiita

    A hugom szerint a ferfi a fej! a nö viszont a nyak amely a fejet iranyitja...hm.:DDD

  • 2009.02.11 00:14:28ekutya

    velvet.hu/blogok/helyszinelo/2009/02/10/beleveste_a_nevet_partnerebe_az_egyejszakas_kaland/



    Ezen kiakadtam kicsit. Légyszi Tom, vagy valaki, segítsetek már. Mindenhonnan csak ez az erőszak :(.

  • 2009.02.11 00:25:30samu121

    Skiita,a hugod jól tudja,ez pont igy van.

    És,ha a fejen belül lévő dolgokról (agy ) is pontos info-kat akarsz,akkor Te is lapozgasd

    Pease-k könyvét :)

  • 2009.02.11 00:25:32ekutya

    samunéni



    Na jó, de Weöres Sándor is férfi volt, te meg itt nőként reklámozod magad.

    Ettől még a férfi az erősebb, nem?



    "Isten a sárból megalkotta Ádámot"



    Tehát ezzel azt mondod hogy a sárból készült emberből készült ember, az jobb mint a sárból készült ember? Hol tesz ez jót a női létnek? Inkább karcoltad volna a neved egy férfiba (morcos vagyok)

  • 2009.02.11 00:46:18skiita

    samu121, a hugom egy minden hajjal megkent kis ördög.:)

  • 2009.02.11 00:48:40samunéni

    Az attól függ,hogy ki az a férfi és ki az a nő,akit összehasonlitasz.Meg attól is,hogy miben méred az erőt,izomban,agyban,lélekben ?

    Javaslom a Pease könyvet.

    Az erőszakot nem tudom elfogadni,bármelyik oldalról jön is.

    Amit irtam,azt nem a cikk váltotta ki,hanem az az acsarkodás,ami itt a post ürügyén megindult

    Nem gondolom,hogy versenyezni kellene,hogy a nők vagy a férfiak jobbak vagy erősebbek,ezért javaslom a könyvet,ami kettesben olvasandó,együtt nevetni saját és a másik felimert tulajdonságain sokkal jobb,mint

    vagdalkozni (akár üveggel,akár szóval)

  • 2009.02.11 00:53:19skiita

    amen

  • 2009.02.11 00:58:22samu121

    2009.02.11 00:46:18 skiita

    "samu121, a hugom egy minden hajjal megkent kis ördög.:) "

    :DD

    vagyis tökéletes nő lehet,az a fajta akire azt szokták mondani,hogy időnként nagyon nehéz elviselni, de megéri :))



    Délután az valami félreértés volt,nem úgy gondoltam,hogy én váltok a Dr.House névre,hanem,hogyha Tüncikének orvos kell akkor hozzá küldjétek,nekem volt ma elég bajom.

    Élöben jó voltam,de itt mindent összekevertem,akit lehetett megsértettem ,össszezavartam ,úgyhogy azt hiszem most elmentem, meghaltam,már el is temettek.





  • 2009.02.11 00:59:09ekutya

    én már a cicákkal is barátságot kötöttem. mit akarhatsz még?

  • 2009.02.11 01:04:06skiita

    NEM GOND:) aludj jol, Samu.

  • 2009.02.11 01:08:24skiita

    velvet.hu/celeb/geu090210/

    ma remalmaim lesznek ettöl.

  • 2009.02.11 01:45:40Rei

    stipistopié a nap kommentje részemről xd

  • 2009.02.11 03:28:37Attilajukkaja

    Lehet, hogy valamit kihagytam, de Samu121 es Samuneni ugyanaz a doktorno?

  • 2009.02.11 08:20:01samu121

    2009.02.11 03:28:37 Attilajukkaja

    :)Remélem,tegnap Póni valakit igy szólitott meg és én magamra vettem,csak Neki akartam igy válaszolni,de úgy látom több is becsúszott ezene a néven.



    Ha mégse rámgondolt akkor sincs gond,úgyis összeviszsa beszéltem (de csak itt!!!) egésznap,aki figyelt rám ma már mehet is J.A-hoz őszhaj eltüntetési tanácsért.



    Szép napot :)

  • 2009.02.16 17:35:02paris

    Lehet h van rá oka de akkora csak nem h igy megverje :s

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Hamarosan itt a nyár!
    Hamarosan itt a nyár! Gondoljon már most a nyárra és válasszon ajánlataink közül a vakációra! 2.500 Ft / fő / éjtől
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 43.080 Ft / főtől

Hirdetés

hirdetés