Az üzletember szerint volt felesége csak hat hónapig tud valakiért lángolni, így Kis Tamás napjai meg vannak számlálva. Huszonnégy évnyi házasságuk alatt nyolcszor volt halálosan szerelmes, és akkor a volt férj a futó kalandokat még össze sem számolta. Az énekesnőt a Bors napok óta hiába próbálta elérni, nem veszi fel a telefont, kedvese, Kis, viszont nem kívánta kommentálni Klapka szavait. „Elmondta már, hogy éjjel-nappal szeretkezik, aztán azt is, hogy nem. Elmondta, hogy férjhez menne, aztán azt is, hogy nem. Mit mondhatna még? Orvosi eset” – mondta Klapka, majd arra hívta fel a figyelmet, hogy volt felesége nemcsak a hozzátartozóit járatja le nyilatkozataival, hanem önmagát is.