Lily Allen azt mondja, sikerült annyira elfogadnia a testét, hogy ha ízléses képeket készítenének róla, elvállalna egy meztelen fotósorozatot - íjra a Digital Spy. "Jól érzem magam a bőrömben. Perszen nem csinálnék "Hé nézzétek a melleimet" típusú képeket" - nyilatkozta az énekesnő az Extra című műsorban. Hozzátette a mostani, vékonyabb alakja annak köszönhető, hogy kevesebbet jár el otthonról szórakozni, valamint egészségesebb ételeket fogyaszt, mint korábban. Lily Allen legújabb albuma nemrég jelent meg, ezért az utóbbi hónapokban csupa érdekes dolgot nyilatkozik. Legutóbb azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy egy holland lapban megjelent nyilatkozatát a News of The World valószínűleg pontatlanul fordított le, és az jelent meg, hogy Lily Allen Hollandiában azt nyilatkozta, a gyerekeknek ki kellene próbálniuk a drogokat, mert jópofa dolgokat csinálnak az ember agyával. Az énekesnő végül az ügyvédén keresztül azt tanácsolta a lapnak, hogy szerezzenek egy hollandul jobban beszélő alkalmazottat, mert ő nem mondott ilyet.