Steiner Kristóf apját sose zavarta, hogy fia meleg
2009.02.19. 11:38 - stroke
A műsorvezető apja azt tanította fiának, hogy a világ sokszínű, és neki egyetlen dolga van az életben: boldog legyen. „Miként nézett volna ki, ha az őszinte vallomása után bekeményítek” – kérdezte a papa, aki állítása szerint felkészítette a fiát arra, hogy támadások fogják érni amiatt, hogy a saját neméhez vonzódik. „A fiamnak nemcsak a családjával, hanem a környezetével is szerencséje van. Mi legalábbis nem tudunk róla, hogy bántanák. Talán ha egyszer-kétszer gúnyolták a gyerekek az utcán, de Kristóf lerázta őket.” Steiner Gyula azt is elmondta a Story magazinnak, hogy fiának eddig három komoly kapcsolat volt, és mindegyik férfit kedvelte.

Kommentek
2009.02.19 15:47:41zoldcsillag
2009.02.19 15:17:30 Senta
A sok apró példát most elhagynám, kettőt emelnék ki:
Diszkrimináció ellen küzdenek, pedig a pozitívat elvárják. A szomszédaim melegek, szuper jó fejek. Nemrég együtt mentünk bulizni, és egy szintén meleg sráccal vitába keveredtem egy szakmai dolog kapcsán (saját területemet érintő téma volt). Személyeskedés nélkül vitáztunk, amikor az utolsó érve az volt, hogy attól ne nézzem hülyének, mert meleg. Köpni-nyelni nem tudtam. Sajnálok minden kisebbséget, mert sok primitív többségi bántja őket. Ez ellen úgy küzdenek, hogy maguk köré vonják, az "azért nem sikerül semmi az életben, mert meleg/cigány/kövér (hogy mindenfajta kisebbségből legyen példa) vagyok" burkot, és amíg a minden embernek elmondhatom a véleményem, ők rögtön ezzel védekeznek. És ez az életre is igaz. Könnyebb ilyenekkel takarózni, mint szembenézni a valóssággal, hogy miért nem sikerülnek a dolgok, vagy miért nem szereti mindenki. Őket is megértem, mert ezzel biztos sokszor szembesülnek, de ezek a sztereotípiák meg kellene, hogy erősítsék őket. Sokan a kényelmesebb utat választják.
Mivel ez hosszú lett és zagyva (közben egyik kollégám is csesztet), a lényeg röviden: ha a pasim lehülyézem, vagy visszaszól vagy magába száll. Ha ezt egy meleggel vagy bármelyik kisebbséghez tartozóval teszem, rasszista, primitív bunkó leszek.
A másik:
Egyik összejövetelükről láttam egy videót. Egy feszületet gyaláztak meg. Miért nem lehet békésen és intelligensen küzdeni az elfogadásért? Így semmivel nem különbek, mint akik bántják őket, tehát nem szólhatnak rájuk semmit. Én sem értek egyet a római katolikus egyház bigott felfogásával, de így nem is fog megváltozni. És egyik meleg szervezet sem határolódott el ezektől az állatoktól. Akkor a katolikusok miért változtassanak az ő hozzáállásukon? A pápa még nem égetett meleg zászlót...
És Isten ments, nem akarok vallási vitát is indítani. Csak ne várd el, hogy tiszteletben tartsanak, amíg te sem tisztelsz másokat.
2009.02.19 15:48:54Garison
zoldcsillag
idéznek Neked egy Jancsó filmből:
"Igen, a seggberúgás és a vakság ugyanaz...+
Előzmény itt:
www.youtube.com/watch?v=5oYU89sybGs
"Csak arra célozgatok, hogyha valami régi is, meg az állatoknál is van, az nem feltétlenül érv amellett, hogy ez egy normális és jó dolog."
Pont az lenne jó, ha nem más mondaná, magyarázná meg, h mi miért normális és jó...
Sztem mi, akik a melegek elfogadásáról beszélünk, nem azt mondjuk, h de jó dolog azonos neműekkel szexelni, csak azt, h pont annyi joguk van, mint másoknak. Ettől még elítéljük a perverzeket.
De ezt Magyarországon nehéz bizonyos embereknek megmagyarázni. Biztos van magyarázata, sztem látni, kell, h ez az ország más népek szerint fasiszta és kommunista is, de ezt itt mindenki letagadja, nem nézz szembe vele. Akárcsak egy látens meleg, aki tagadja vonzalmát. Ebből sose születik jó dolog...
2009.02.19 15:55:45Senta
2009.02.19 15:47:41 zoldcsillag
OK, amiket írtál, azok gázok, ja... ugyanakkor olyan hülyeséget, mint amit az 1. sztoridban írtál, és olyan paréjságot amit a 2.-ban, vastagon elkövet bárki... ha nem a feszület, ellen akkor más szimbólum ellen, ha nem meleg mivoltára hivatkozik, akkor másra. Tudnék, de sem írok példákat, mert végeláthatatlan vita kezdôdne, nekem meg most nincs sok idôm sajna.
Köszönöm a beszélgetést!
Csók és Mók mindenkinek!
S.
2009.02.19 15:58:59ErősPisti
Azon gondolkodtam, hogy vajon az uszoda öltözőjében hogyan vedlenék át fecskébe mondjuk pont Steiner Kristóf mellett...nehezen menne, az biztos.
2009.02.19 16:04:04Senta
2009.02.19 15:58:59 ErősPisti
Ennyire rettegsz tôle? Annyira nyiszlett vagy, hogy nem tudnád megvédeni magad, ha "támadna"?
Mellesleg százszor válogatósabbak, mint gondolnád... nyugi.
2009.02.19 16:11:46jorda
ENGEM SEM ZAVAR,HA NEM TUDOK RÓLA !
AZ AZ EMBER ÉRZÉSE,HOGY DIREKT-ALJAS MÓDON-PROVOKÁLJÁK A TÖBBSÉGI TÁRSADALMAT!
TETSZIK-NEM TETSZIK EZ NEM AZ EMBERI FAJ FEJLŐDÉSÉNEK A KÖVETKEZŐ LÉPCSŐJE!
2009.02.19 16:13:26efai
persephone1: És amikor a hetero pasik análisan izélgetik a nőket, akkor mi van a nagy finnyáságoddal?
2009.02.19 16:14:31zoldcsillag
2009.02.19 15:48:54 Garison
Ha nem megy magunktól, támaszkodjunk másokra...
Segítek, mert látom az értő olvasással gondjaid vannak:
Nem azt írtam, hogy nem normális, hanem az én véleményem szerint nem az. Ez egy szubjektív dolog. Utána leírtam, hogy a Te érveid sem győztek meg ennek az ellenkezőjéről.
De akkor most tovább megyek: eddig több objektív/szubjektív érv szólt a véleményem mellett. Attól, hogy szerintem ez nem normális, még élhetnénk egymás mellett, csak aki kiáll és elmondja vmiről a véleményét, vállalja, hogy másnak más a véleménye. És nem feltétlenül kell a másikat erőszakosan meggyőzni!
Ha nem dugnának a leszbik feszülettel, hanem tisztelettel viseltetnének mások iránt, sokan nem anyáznák őket.
2009.02.19 16:15:58ErősPisti
Na már megint a félelem, a rettegés...vajon akkor ezért nem koedukáltak az öltözők???
2009.02.19 16:18:41csepeszil
a melegekkel semmi gond, a sok média támogatott agyhalottal van baj, olyan típusúakkal mint ez a szennyzsák, meg Győzike, Fekete Pákó, egyik se tud semmi értelmeset felmutatni, hagytuk, hogy a fejünkre nőjenek, ők legyenek a példaképek! kihangsúlyozom, nem a melegekkel van bajom, Freddy Mercuryt nagy embernek tartom, még példaképnek is, de az tényleg vad, hogy újabban az a menő, hogy buzi vagyok, meg ezt nyalok!!!!
2009.02.19 16:21:59Senta
Banyek, Te írtad...
2009.02.19 16:24:17Garison
Zoldcsillag
Köszönöm, így már megértem,igazad van:) Hiszek Neked, most már én sem leszek elfogadó senkivel és beilleszkedem hozzátok.
Értő olvasás:) Ez kurva jó:)
2009.02.19 16:29:46csepeszil
no sok liberális segg.... ja ezt nem egyszer kezdtem már így, de sebaj, ZÖLDCSILLAG véleménye eléggé húsba vágott mi?? mert én űgy veszem ki, hogy a nagy támadás amit lerendezett utána egy két egyén szart se ért, mindössze mert egy komoly érvet amit leírt, egyik se tudott megcáfolni, sőt még egy valamire való ellenérvet se olvastam utána!! GARISON meg SENTA szar mi az igazság??? ja s ha úgy véditek a kisebbséget, hadd jöjjek még egy helyezettel!! hol picsába voltatok a palesztin gyerekek gyilkolásánál??? mert akkor semmi kissességvédő kommentár nem olvastam tőletek!! pedig ha megnézzük, hasonló a helyzet, egy nép csoport el van nyomva, erőszakos betelepítésnek kitéve... de őket a nagy Igazságos Izráél írtja, tehát nekik meg van bocsájtva...nagy baj a hipokrízis, és kurvára sok 'liberális' szenved benne!!!!
2009.02.19 16:30:30Cliff
minden nem meleg, nem cigany rasszista!halleluja
2009.02.19 16:34:27pókerandi
Jorda, miből gondolod, hogy melegek meg akarják váltani világot? :) Szerintem, ezt meghadják nekünk, heteróknak! :)))
Egyébként a homoszexuálisok szükséges részét képzik a társadalomnak, nagyon fontosak pl. a túlszaporodás megállítására.. vagy mivel ugyanannyi adót fizetnek mint mi de nem nevelnek gyereket, így gazdaságilag is fontos tényezők. Nem beszélve a müvészetben betöltött szerepükről. De történelmünk abszolut meghatározó alakjai között szintén rengeteg meleg volt... Leondardo Da Vincit-ől Tchaykovsky-ig, Abraham Lincoln-tól Nagy Sándorig ..Tom Cruise-tól George Michael-ig :))
2009.02.19 16:37:31Senta
2009.02.19 16:29:46 csepeszil
Nézd... nekem az a szokásom, hogy egy bizonyos szintû elvakultság fölött, IQ/tanulatlanság alatt nem kommunikálok, mert minek... Kényes téma esetén pedig igyekszem a lehetô legudvariasabban fogalmazni, épp azért, hogy ne anyázás, hanem olyan vita alakuljék ki, aminek haszna lehet. Tehát: Szevasz!
2009.02.19 16:37:31zoldcsillag
Garison
Az,hogy a melegek egy jelentős csoportjának viselkedésével nem értek egyet, és nem tartom a világ legtermészetesebb kapcsolatának azt, amit az evolúció is zsákutcának ítélt, még nem jelenti, hogy általában nem vagyok elfogadó. Nehéz ezt megemészteni, nem?
Felőlem aztán mindegy, tekintsük normálisnak, és engem nem normálisnak. Ettől még tök jól fogom érezni magam. Szuper életem van, körül vagyok véve egy csomó értékes emberrel, akik között olyanok is vannak, akik ebben a vitában melléd állnának, de elfogadjuk és tiszteljük egymást és egymás véleményét. Durva, mi? Várom is a patás ördögöt, hogy értem jöjjön:)
Neked viszont sok frusztrációd lehet:)
Nem érzel ellentmondást:
"Pont az lenne jó, ha nem más mondaná, magyarázná meg, h mi miért normális és jó..."
"Mitől ne lenne természetes a homoszexualítás, ha létezett már az ókorban, jelen van az állatvilágban is."
"Örülök,h vannak még értelmes emberek:)"
Értelmes az, akit Te annak tartasz.
Olyan jókat kuncogok ezen a fórumon, vicces fiú lehetsz Te is, várunk közénk:)
2009.02.19 16:39:58pókerandi
zöldcsillag, az általánosítás nagy butaság.... kérlek ne felejtsd el, MINDEN EMBER KÜLÖNBÖZŐ. (tök mindegy, hogy hetero-e, vagy sem)
2009.02.19 16:41:03ErősPisti
Személy szerint koedukált öltözőket szeretnék, mert kirekesztőnek érzem, hogy csak a melegek kukkolhatnak legálisan, mi heterok meg nem...
2009.02.19 16:42:34ErősPisti
őőőő...nem mi heterok, csak én hetero...sorry
2009.02.19 16:50:11Attilajukkaja
Zoldcsillag
Ki mondta, hogy a homoszexualisok nem szaporodnak? Es most nem arrol beszelek, hogy Jodie Foster is szult ket gyereket, hanem arrol, hogy meg mindig nem haltak ki. Sok-sok hetero es bi ujracsinalja, folyamatosan reprodukalja oket. Ez is a szaporodas egy formaja.
2009.02.19 16:53:59Garison
2009.02.19 16:29:46 csepeszil
Én nem tok olyan intelligens lenni, mint Senta, így csak annyit írok: Te egy pöcs vagy, méghozzá kispöcs, sokat kéne még tanulnod, h egy Indexes hírt, vagy bármit értelmez.
Veled tényleg kár vitatkozni, és amúgy a többiekkel sem az a cél,h meggyőzzük a mi igazságunkról, csak jóérzésű embernek muszáj beleszólnia a Ti kirekesztő, hülye dumátokba.
2009.02.19 17:00:06WiseLady
Vannak heterók, vannak melegek. Mindig is voltak, mindig is lesznek. Nincs ezekkel semmi baj.
Azokkal viszont, akik itt élből és harcosan, zömében heteróként mindenáron, a másikat lenácizva, homofóbozva védenek egy réteget, no ezekkel óriási baj van.
Ugyanaz, mint libatömés-koppasztás. Igaz Rékuc?
2009.02.19 17:10:23tyberius
Na, már megint ugyanaz van, mint minden melegekkel kapcsolatos cikk után a velveten... Anyázda. Persze pont ezért hozták le a cikket, sok hozzászólás = sok oldalletöltés :)
Rékuc, nagyot nőttél a szememben. Nem hiszem, hogy sok csaj lenne, aki el tudja fogadni, hogy a párja bi. Ami azt illeti, egy heteró jóbarátomat is így vesztettem el: a csaja féltékeny volt, mert attól félt, el akarom csábítani a pasiját...
Egyébként meg a vicc az, hogy Kristóf, függetlenül attól, hogy meleg-e vagy sem, szerintem szimpatikusabb, mint a magyar "celebvilág" kb. 95%-a... Nincs elszállva magától, és van humorérzéke. De sebaj, ez mind nem számít, utáljuk azért, mert buzi... hát gratulálok.
2009.02.19 17:17:02zoldcsillag
2009.02.19 16:50:11 Attilajukkaja
Fejet hajtok ezelőtt. Mint oly' sokszor, most is megfogtad a lényeget:)
Én nagyon bírom az érveken alapuló vitákat, ezektől épül az ember lánya, szóval köszi Mindenkinek!
csepeszil, a palesztinok helyzete is igen érdekes téma, bármikor szívesen.
2009.02.19 17:21:30Rékuc
tyberius: én szerencsésnek tartom magam, hogy ezzel az élménnyel gazdagodhattam.
Ő volt az első, akivel nyíltan beszélhettem a homoszexualitásról (29 év alatt ez elég siralmas statisztika), és rengeteg dolgot nem tudtam. És baromira örülök, hogy mindent megkérdezhettem és tanulhattam, tanulhattam. És igen, kérdeztem olyat is, hogy bárkire rá tudna indulni? :)
Bárcsak a barátod nője is mert volna kérdezni...
2009.02.19 17:21:43zoldcsillag
Még egy: lássuk be, hogy a világ szerint fasiszták és kommunisták vagyunk? Ha a világ mondja, biztos úgy van... Pl. a franciák? Ahol felgyújtották a zsinagógát és verik a négereket? Vagy az olaszok? Ahol állami szinten harcolnak a bevándorlók és a kisebbségek ellen, mert minden rosszat ők hoznak? Vagy a románok? Akik progromot hirdetnek a romák ellen?
Hol történnek Magyarországon ilyenek? Kicsiben talán, de nagyban? Ugyan már...
2009.02.19 17:22:30Senta
zoldcsillag... én részben úgy vagyok ezzel a kérdéssel, hogy nem érv kérdés, hanem szívé és toleranciáé. Nincs mindenre észérv. Ha valamit bedobok én, azt megcáfolod Te... vagy fordítva... magamnak is nehéz lenne voksot letenni, ha csak az érvekre támaszkodnék, hiszen egyik sem bizonyított... marad tehát amit fentebb írtam... nekem jobb így élni.
2009.02.19 17:22:46énis
igazából nem azért utáljuk, mert buzi, hanem azért, mert már a csapból is ez folyik, hogy ki a buzi és ki nem. Tehát, ha úgy gondolják, hogy senkinek semmi köze ahhoz, hogy ki hova dugja, akkor ne is teregessék ki..
2009.02.19 17:24:45Rékuc
énis: de ha jól látom, te sem a fúziós reaktorokról fórumozol, hanem itt kommentelsz... :)
2009.02.19 17:27:21égafater
hú vaz, mennyi komment egy ilyen komoly hírre! :-)
2009.02.19 17:28:36Bajszos Póni
Mókuskák ti itt duruzsoltok ebben a gyagya buzipostban, miközben én a Hugh Jackmanban tépem magam?
ejnyebejnye
2009.02.19 17:31:04Senta
Megyek, Drága...
2009.02.19 17:33:30zoldcsillag
2009.02.19 17:22:30 Senta
Szerintem az is ésszel felfogható, ha valaki a szívére hallgat... Egyébként magyarázom a bizonyítványom, igazad van, hülyén fogalmaztam. Igazából csak arra akartam célozgatni, hogy ez legyen egy barátságos vita, és senki ne pörögjön rá túl komolyan.
2009.02.19 17:36:14Senta
zoldcsillag... egyetértek, csak tudod parallel szopom Póni faszát, így nem tudok kellôképpen elmélyedni a témában és a másik bevallom, kicsit jobban is izgat. :) Láthatod, már ránk is pirított :)))
2009.02.19 17:39:26vényesssy
Schoppenhauernek és Platonnak igen érdekes gondolatai vannak a homoszexualitásról. Érdekesek... Nem agresszívak. Tanár vagyok. Hetero és két gyermek apja. Exosztályfőnök. Volt diákom meleg. Nem utálom, mert értékes ember. Ő is olvasta Platont és Schoppenhauert. Jókat beszélgetünk. A sex nem jut eszembe vele kapcsolatban. A nejemre koncentrálok immár kilenc éve. Jó élni.
2009.02.19 17:39:42Reckl_Amál
"Cucli
csak gratulálni tudok azoknak, akik kiforgatják a szavaimat lebunkóznak stb...
ez a stílus drága "barátaim" titeket is ugyanolyanná tesz,mint amit gondoltok rólam...
amálkának meg üzenem, hogy menj dugj egy jót, attól nem leszek ennyire frusztrált:)) ha a lányokat szereted akkor meg vegyél egy jóóóó naaaagy vibrátort, hidd el, csodákra képes;)
"
Én menjek dugni, amikor te vagy a büdös kurva?!
Maradi gondolkodású, ostoba ribanc vagy. Sokkal jobb lenne, ha Kristóf szaporodna, minthogy ilyen ostoba, ordenáré cafkák!
2009.02.19 17:39:57énis
Rékuc: ja próbálom jobb belátásra bírni homokos honfitársaimat, hogy hagyjuk már a témát, kurva unalmas hallgatni. Viszont úgy érzem muszáj kimondani és hol máshol,mint egy buziposton
2009.02.19 17:50:03Senta
Beszéljünk egymással szépen, gyerekek.
Amálka, hozd ki az ellenôrzôdet. :)
2009.02.19 17:51:02Rékuc
amál: riszpekt! For prezident! :D
2009.02.19 17:53:50zoldcsillag
Senta, Amálka lehet, hogy inkább azt szeretné, ha büntetésként a térdedre fektetnéd és jól elfenekelnéd:)
Out of topic: hogy lehet vki maradi gondolkodású, és ordenáré ribanc? Nos? Csak szerintem logikai bukfenc?
2009.02.19 17:55:55énis
zoldcsillag: hát úgy, hogy ugyan szereti a szexet, de csak a misszionárius pózt :-DD
2009.02.19 17:58:01Senta
2009.02.19 17:53:50 zoldcsillag
De akkor téged is bébi... hamár így "összemelegedtünk" :)))
Énis!!!! EZ CSODÁLATOS VOLT :DDDDDDDD
2009.02.19 18:00:08Attilajukkaja
Zoldcsillag
"Fejet hajtok ezelőtt. Mint oly' sokszor, most is megfogtad a lényeget:)"
Te ismersz engem?
Amugy, csak azt remeltem, hogy most belemkot valaki es elkezdhetek egy jo dogos es parttalan vitat az evoluciorol es a szaporodas filozofiajarol, ami tulajdonkeppen nem is erre a posztra valo ;o))
2009.02.19 18:00:31zoldcsillag
énis:))))))))))))))))
Senta:)))))))))))))))
Ez így kerek egész. Nem lehet sem belekötni, sem überelni:) Fejet hajtok
2009.02.19 18:05:53Attilajukkaja
Zoldcsillag
"hogy lehet vki maradi gondolkodású, és ordenáré ribanc? Nos? Csak szerintem logikai bukfenc?"
Miert, mi ebben az ellentmondas vagy a bukfenc??
Amugy a leves es a fofogas elkeszitese kozben annyit szeretnek hozzafuzni a temahoz, amit mar ilyen-olyan formaban tobben is elmondtak: a szelsosegek, azok NO GOOD. Soha es semmiben. Kommentben sem.
2009.02.19 18:07:51zoldcsillag
Attilajukkaja
Elég régóta olvaslak Titeket. Válság van, kevés a munka a cégnél...
Jó pár név és stílus ismerős. Pl. Senta, énis, Tom (aki feltöltődik), Canna, ritenna (akit régóta nem láttam), Stipi, Póni..........
2009.02.19 18:09:55Attilajukkaja
Ja, es mindenben egyetertek Sentaval! Tudom, hogy ez mar uncsi,...de nem tehetek rola, ez igy alakult. Kozte es koztem. Eleg volt egy pillantas kettonk kozott es tudtuk, hogy elobb-utobb, aaaaaaaah... :o)
2009.02.19 18:09:59zoldcsillag
Lehet, hogy én vagyok, de a maradi lányok nem szoktak ordenáré ribancok lenni, legalábbis ebben a formában, ahogy Amálka írta. Szerintem...
2009.02.19 18:13:42Attilajukkaja
Zoldcsillag
Teeeeeeenyleg? Akkor biztos irtal mar valahova, de en nem emlekszem rad. Az en munkahelyemen is valsag van, de mar husz eve, ugyhogy mi nyugisan dolgozunk tovabb. Ezert aztan nem tudok minden poszton villogni, he-he. Lehet, ezert nem lattalak. Bocsi.
2009.02.19 18:17:20zoldcsillag
Ma gondoltam rá először, hogy olyan jókat szórakoztok, hogy kipróbálom. Hátha tényleg jó kommentezni. Veletek vesztem el a szüzességem, kár, hogy Tom ezt már "nem élhette meg"
2009.02.19 18:20:52Attilajukkaja
Zoldcsillag
Mivel a zoldsegtaskak szarra fottek volna a levesben, ha mindent visszaolvasok, ezert csak altalanossagban valaszoltam. Tudom, ez tilos!
Szoval mar a Bibliaban is talalkoztunk nehany ribanccal. Igaz, azok megtertek es labmoso szakmunkasokkent tertek vissza. De sok olyan ember van pici hazankban, aki maradi gondolkodasu, megis olyanokat muvel, hogy meg en a verlibsi (nem parthozzaallas szempontjabol!!!!) agyam is elcsodalkozik.
De lehet, hogy most valami vadbaromsagot irtam, mert azt sem tudom, mi a TE fogalmad a maradisagrol meg a ribancrol...
Fuuu, ez nehez kerdes,...de kozeledunk ahhoz, amit el akartam kerulni :o)
2009.02.19 18:25:33Dohányzó Zsiráf
Egy "bennfentes szemszögéből" nézve
Na, sok érdekes hsz volt itt is :)
Szeretném más megvilágításba is helyezni ezt a témát, különösen azt a sokat hangoztatott érvet, h "mindenkinek a magánügye hogy ki mellé fekszik le az ágyba". Nos, ez sajnos nem teljesen így van. Ugyanis egy ember (legyen az heteró vagy meleg) életének nagyon is szerves és meghatározó része az, h ki a társa akivel pl együtt él. Mást ne mondjak, egy irodában, ahol összehaverkodsz a kollégákkal, egy idő után teljesen természetes, h a magánéletről is beszéltek. "Szóval a jövő héten szabadságon leszel? Tényleg, és hová utazol? És kivel?" Ugye, mennyire hétköznapi beszélgetés? Az utolsó kérdésre adott -- őszinte -- válasz viszont egy pillanat alatt "nem-hétköznapi" fordulatot hozhat, ha a válszadó meleg. Ha pedig nem akarja elmondani, akkor kénytelen egyfolytában hazudni. Vagy azt, hogy haverokkal, vagy, ami még kényelmetlenebb: a "barátnőmmel." Mert onnantól kezdve éveken keresztül hazudozni kell és mindenféle sztorikat kitalálni... fel nem tudja fogni, aki nem élte át, hogy ez milyen borzasztó érzés, és hogy mennyire nehéz, és hogy közben vigyázni kell, nehogy lebukjon, vagy ellentmondásba keveredjen egyik sztorija a másikkal.
Másik példa: "Hogy telt a hétvége? Bulizni voltatok, tényleg? És hol?" Ha a(z újfent őszinte) válasz egy melegdiszkó neve, akkor már megint rögtön kiderül a "turpisság." Vagy pedig nem derül ki, mert esetleg egy másik, önmagát "bátran felvállaló" kolléga már elmondta mindenkinek, hogy a "bujkáló" kollégát melyik bárban látta szombat este a szerelmével csókolózni, táncolni, szórakozni. B verzió: "nem mondom meg, hogy hol voltam bulizni, és kivel." Ez sem ésszerű.
A másik variáció, hogy az emberünk könnyedén, lazán hajlandó felvállalni a másságát, aztán vagy rettegnie kell a megvetéstől / kirúgástól / elő-nem-léptetéstől / főnök + kollégák utálatától, vagy (szerencsés esetben) nem. És akkor még örülhet, ha az őszinteségéért cserébe nem azt kapja, h "miért kell direktben a pofámba tolnia hogy meleg, amikor ez az ő magánügye."
Harmadik eset: hetek óta nem látott szerelmed végre hazaérkezik, és te izgatottan várod őt a repülőtéren. Amikor végre kijön a tranzitból, odarohansz hozzá, átöleled, legszívesebben a nyakába ugranál.... de STOP! Még egy apró puszit sem lehelhetsz az ajkára a viszontlátás örömére, mert egy zsúfolt reptéri váróban bármikor arra járhat valaki, akinek ez nagyon nem tetszik, és odajöhet, beszólhat, esetleg megverhet. Mert "ne mutogassák magukat a köcsögök", mert "ez magánügy." Kellemes élmény lehet, ugye? Úgy üdvözölni a kedvesedet, mintha csak haverok lennétek. Egy kézfogással.
Azt már csak "mellékesen" hoznám szóba, milyen az, amikor a családnak sem lehet elmondani, és hazudni kell _évtizedeken_ keresztül, hogy miért nem házasodik már meg, miért nem mutatja be a kedves "barátnőjét." Ilyen esetben jobb lelépni és elbujkálni. Kedvezőbb esetekben is nehézkes, hogy a szülők látogatása idejére az életed párját "el kell paterolni" valahova, hogy ne találkozzanak egymással. Közös karácsony, húsvét, születésnap, vagy csak egy rokonoknál töltött stb. szóba se jöhet.
Úgyhogy ennyit a magánügy-kérdésről.
Ami Kristófkát illeti (személy szerint nem nagyon bírom őt, mert sztem az a fajta ripacs buzi, akiket én is nehezen bírok elviselni), a helyzete különösen kényes. Ő egy sokak által ismert médiaszereplő. A médiaszereplők alapból nem élhetnek nyugodt magánéletet, mert sokkal többen "látják" őket, mint a magunkfajta egyszerű embert. Aki az ő helyzetében van, két dolgot tehet: vagy bevallja saját maga nagy nyilvánosság előtt, vagy előbb-utóbb lebukik, és valamelyik bulvárújság fogja megírni vezércikkben. Mert az ilyen újságok vásárlóit bizony ez is érdekli. És akkor akár így, akár úgy mindenképpen az erre allergiások "arcába lesz tolva" a tény.
A melegfelvonulás szerintem is egy faszság, mert többet árt mint használ. Azt a (hamis) képet alakítja ki a kevésbé tájékozottakban, h minden meleg "ripacs, fartúró traveszti" aki a szent keresztet gyalázza. Ezzel a gyalázással én sem értek egyet , mert az én barátom is hívő keresztény (én nem vagyok az), bár éppenséggel a mindenkori pápák szoktak kikelni a melegség, mint a "társadalom legmélyebb fertője" ellen. Csoda, hogy felbosszantja az érintetteket? A pápa ugyanazt csinálja (folyamatosan), amit a felvonulók csak évente egyszer. Csak míg a pápa verbálisan, addig a felvonulók teátrálisan. Ismétlem, ettől függetlenül nem értek vele egyet, mert csak az én helyzetemet (is) nehezítik vele.
Na, asszem egyelőre elég ennyi :) Bocs, kicsit hosszú lett.
2009.02.19 18:26:23Attilajukkaja
Zoldcsillag
Tom el es virul,..de egyelore csak a kivalasztottaknak valaszol. Hej, lesz ez meg ugyse!
Sajnalom, ha a szuzessegedet nem eppen ugy vesztetted el, ahogy elkepzelted. Nem te vagy az elso.
De ram azert is fanyalog sok sorstarsam, mert ilyenkor azt szoktam mondani, hogy "Welcome to the Club". Azt hiszik ez ilyen benyalos szovegem. Lehet, hogy igazuk van,.... Majd utolag legyenek rossz almaim emiatt...
2009.02.19 18:27:10zoldcsillag
Én már nagyon lefáradtam, látom te is el vagy havazva, szerintem nézz át a hugh jackmanes posztra, az igen vicces, és még gondolkodni sem kell:)
2009.02.19 18:30:42Senta
Ott kell csak igazán, Zöldcsillag :)))
2009.02.19 18:36:52Attilajukkaja
Dohányzó Zsiráf
Pfu. Ez szep volt.
Ha valaki stiliszikai vagy grammatikai kommenteket probal hozzafuzni, kerem jelezze azt egy dolt betus gr vagy st betukombinacioval, hogy meg veletlenul se foglalkozzunk vele!
Annyira bant, hgy mar eddig is tobb idot toltottem ezen a poszton, amit jelenleg az idobeosztasom megenged. Buli lesz nalunk ma este!! Es EN fozok.
Igy muszaj lesz most "megfutamodnom,...de remelem, hogy Senta nem neheztel meg ezert.
2009.02.19 18:42:32tyberius
Dohányzó Zsiráf: Igen, ismerős a szitu... És lehetne sorolni az élethelyzeteket, amelyek mutatják, hogy a melegség csak akkor magánügy, ha rejtegeted. Az meg úgy nem igazán élet. Ha meg felvállalod, akkor az életedbe bele vannak kódolva a konflikusok.
Diákkorom óta jópár munkahelyet megjártam már, de eddig egyetlen olyan helyen dolgoztam, ahol nem volt probléma ebből, ahol teljesen természetes volt, hogy a kollégák egy része bizony a saját neme iránt vonzódik. Persze amilyen szerencsém volt, ott még diákmunkásként dolgoztam, fél év után lécelnem kellett onnan is. Aztán amikor befejeztem a sulit, nem kaptam náluk állást...
Jelenleg itthon dolgozom, itt legalább senki nem szól be, hogy egy fiú fényképe van az íróasztalon... :)
2009.02.19 18:54:36ekutya
senta
jóarc vagy. Simi a popsidra (most jól benyaltam :P)
Azt mér gondoljátok hogy Tom meleg? A melegek nem lesznek szerelmesek nőbe. Azért ennyire Tom se jó színész.
www.youtube.com/watch?v=EcgIxfNim7o&feature=related
2009.02.19 18:54:42Dohányzó Zsiráf
2009.02.19 18:36:52 Attilajukkaja: Stilisztikai / grammatikai? Az én hsz-emben nem volt ilyen... vagy ezt nem nekem írtad? Lehet, félreértettem valamit...
2009.02.19 18:42:32 tyberius:
"a melegség csak akkor magánügy, ha rejtegeted. Az meg úgy nem igazán élet." - na, nekem nem sikerült ezt ugyanilyen röviden megfogalmaznom, de ez a lényeg. Szerencsére az én helyzetem nem olyan rossz, mint a példák amiket leírtam. Mások tapasztalataiból (is) építkeztem, de volt, ami saját élmény.
2009.02.19 19:00:19Senta
2009.02.19 18:25:33 Dohányzó Zsiráf
Én nagyon köszönöm, hogy ezt így leírtad, azt hiszem, hogy sokan nem gondolnak bele, hogy mennyivel másabbak, nehezebbek a hétköznapjaitok... hátha néhányan elgondolkoznak a kommented kapcsán... Thx:S.
2009.02.19 19:01:52Senta
2009.02.19 18:54:36 ekutya
Én abszolut nem gondolom, és sztem csak poénkodás volt.
2009.02.19 19:04:18Senta
2009.02.19 18:54:36 ekutya
ja, hogy Tom Cruise-ra gondolsz? Hát, látod ôt magasról leszarom, akármiféle is... nemtom... passz. :)
2009.02.19 19:10:14Attilajukkaja
Dohányzó Zsiráf
Tudom is en, hogy kinek mit irtam? Nem kell mellreszivni semmit.
Az ember neha orul, maskor bosszankodik ezen a hulye Gumicukron. Miutan agyba bujsz, ugyis ez jar majd a fejedben. Lehet, akkor majd minden atalakul, elrendezodik. vegiggondolod azt, amit te irtal es azt, amit masok.
Lehet, hogy minden a helyere kerul....
Nalam igy szokott lenni :o)))
(Vagy nem!!!)
2009.02.19 19:13:23Gatto Negro
Dohányzó Zsiráf!
Senta már leírta amivel kezdeni akartam, úgyhogy folytatom mással.
Ez az átmenet kora mindenki számára. Húsz évvel ezelőtt így kiállni és elismerni, hogy valakinek máshogy, mással kell a szerelem, elképzelhetetlen volt. Mindenki tudta, de senki nem beszélt róla. A nehezebb felfogásúaknak és az intoleránsaknak most habzik a szájuk, de újabb húsz év múlva ez a téma (remélhetőleg) abszolút érdektelen lesz.
Annak idején a nők akik szavazati jogot követeltek, éppilyen megvetésnek voltak kitéve. Kitartás! De az rajtatok is múlik, hogy ez az átmenet milyen hosszú és mennyire viszontagságos lesz.
2009.02.19 19:17:25Dohányzó Zsiráf
2009.02.19 19:00:19 Senta:
Nagyon szívesen, örülök, ha tetszett. Dehát pontosan ez is volt a célom. :) Rávilágítani olyan helyzetek nehézségére, amelyek másoknak teljesen természetesek, mert nem kell aggódniuk ilyesmik miatt.
2009.02.19 19:10:14 Attilajukkaja:
Nem szívtam mellre semmit, asszem csak félreértettem azt, amit nem is nekem írtál :)
Ágyba bújás után pedig én már inkább nem gondolkozom ezeken, sokkal jobb vmi jó könyvet olvasni és kikapcsolni / lefárasztani vele az agyamat. Akkor legalább nem a mindennapi problémák járnak az eszemben ;)
2009.02.19 19:23:07Dohányzó Zsiráf
2009.02.19 19:13:23 Gatto Negro:
Tökéletesen igaz, amit írsz. Köszi a biztatást, én kitartok. ;) És amint már korábban mondtam, az én helyzetem azért szerencsére messze nem ennyire rossz (ismeretségi körömben sajnos vannak sokkal nehezebb sorsok). Ami a repülőtéri "élethelyzetet" illeti: abban a pillanatban úgy döntöttem, vállalom a "kockázatot", és engedek az érzelmeimnek (nyakbaugrás s a többi...) Szerencsére nem zavart senkit "túlságosan" :o))) Úgyhogy valóban haladunk, 20 év az 20 év.
2009.02.19 19:33:02Senta
2009.02.19 19:23:07 Dohányzó Zsiráf
:)))
2009.02.19 19:34:17Gatto Negro
Dohányzó Zsiráf!
Ha egy csomó polgárpukkasztó, felvonuláson parádézó máskéntgondolkodónak majd esetleg megjön a jobbik esze, talán még annyi se lesz:)
2009.02.19 19:50:14gangsters
Vaze...
Engem sem zavart soha, hogy Stájer Kristóf meleg.... mi ebben olyan nagy dolog.
2009.02.19 19:57:56Dohányzó Zsiráf
2009.02.19 19:33:02 Senta:
Hát igen :) Ahol csak lehet, próbálom az életet a maga teljeségében megélni, de mindig tudom, hol a határ, és hogy mi az, ami már szándékos és lealacsonyító provokáció lenne (nem megyek Magyar Gárda-felvonulásra a barátommal kézen fogva. Meg sehogyan sem). Azt kell mondjam, nem jellemző (legalábbis Budapesten), hogy egy-egy merészebb "akció" miatt bárki odajönne pörölni... az embereknek itt magas az ingerküszöbe, inkább csak simán elfordítják a fejüket.
2009.02.19 19:34:17 Gatto Negro:
Én is panaszkodtam már rájuk egyszer-kétszer egy (nem meleg, de toleráns) ismerősömnek, aki rávilágított: annak idején a nők egyenjogúságáért harcoló "szélsőséges" szüfrazsettekre is hasonlóan felháborodva nézett az emberek nagy része, talán még a nők jelentős része is. Ez is egy érdekes gondolat... minden mozgalomnak vannak különösen kirívó "ultrái." Ennek ellenére továbbra sem tartom a módszereiket célravezetőnek, de hát lehet, hogy én túl konzervatív vagyok :) Megfigyelhető azonban, hogy a melegbárok elleni támadások (Molotov-koktél, stb) főleg július eleje környékén (a felvonulás körül) szaporodnak el, és pl most a téli időszakban egyszerűen nincsenek ilyenek. Lehet, hogy a visszafogottabb módszerek célravezetőbbek lennének? Nem tudom. Persze lehet azt is hangoztatni, hogy néhány támadás miatt ne futamodjunk meg, mert azzal elismernénk a "hidegek" győzelmét (kétségkívül lehangoló lenne). De én mégis azt mondom, hogy békésebb eszközökkel többre mennénk (a Barátok közt c. sorozat "minden néző számára szimpatikus fiúról kiderül, h meleg és mégis kedvelik a nézők" koncepciója, és emlékezetes pozitív fogadtatása egy jó példa erre).
2009.02.19 20:02:19Dohányzó Zsiráf
A Molotov-koktélos támadásokról még annyit: az is érdekes, amikor a gay pride-ellentüntetők azt mondják, nincs bajuk a melegekkel, csak ne vonuljanak fel és ne propagáják a homoszexualitást, hanem maradjanak meg az ő kis jól bevált éjszakai szórakozóhelyeiken... még tán igazat is adnék nekik, de akkor miért kell ezeket a kis jól bevált éjszakai szórakozóhelyeket felgyújtani? Már elbújni sem szabad?
2009.02.19 20:04:24gangsters
"Már elbújni sem szabad?"
De.
2009.02.19 20:30:45zsúr, na, lista
Gusztustalan fostartály.
2009.02.19 21:02:16Jó Estét
jesszom...
Komolyan sztem is azok hangoztatjak, hogy utaljak a melegeket akik fosnak attol hogy melegnek nezik oket, merhat milyen mar. Az nem olyan macsos, meg minden. En pl faszan tudom hogy hetero vagyok, ellenben ha veletlen valaki masnak gondolna, aztis leszarnam, es nem erzem szukseget annak hogy hangosan szidjam oket. Konyorgom, most kozuletek, hanyotoknak van napi szinten problemaja a melegeknek? Kozuletek mindenkit zaklatnak naponta az utcan, vagy mi? Persze az aki tolja magaba a metamfetaminokat azokat erdekes mennyivel kevesebben szidjak, pedig pl ok tobb kart okoznak a tarsadalomnak, vagy akar az adocsalok, de nem, a melegek a tarsadalom metelye... Amugy en sem tartom egy feltetlen termeszetes dolognak, de konyorgom amig nem fogdossak a seggem a metron ki nem szarja le mit csinalnak?
2009.02.19 21:12:24Persephone01
ugyan már, honnan tudjátok, hogy homofóbok dobálnak a bárokra moltov koktélt? Sokkal valószínűbb, hogy cigány uzsorázsok, akik nagy ívban tojnak arra, hogy odabent mit és hova dugnak. Ők csak a pénzüket akarják.
2009.02.19 21:12:42Németh Krisztina
Rékuc!
Azért én nem mertem volna ilyen pasival együtt lenni, de minden elismerésem a Tiéd! Komolyan! Elfogadni valakit olyannak, hogy más, mint a szokásos, az nem semmi!
A homikat részemről elfogadom, sőt, ismerek egyet, aki nagyon rendes. Hát Istenem, más mint,mi. És? Magánügye.
2009.02.19 21:15:35rob-rob
Minden látens meleg agresszív homofób lesz, ha ez a téma előkerül?
2009.02.19 21:31:36husii
2009.02.19 13:34:54 Cucli
főiskolára...azt a mindenit. egyetemre gondolom nem vettek fel (hál' istennek)
2009.02.19 21:39:00husii
2009.02.19 14:15:46 Magenta
"Én is azt olvastam, hogy azok ágálnak annyira a melegek ellen, akik látens melegek."
ebben van valami...de mondjuk az esetek többségében a szülők, vagy a barátok hatására lesz valaki homofób szerintem. ha ilyeneket hall gyerekkora óta.
2009.02.19 21:47:46Attilajukkaja
Elnezest,..de csak most tudtam visszaterni miutan oralisan kielegitettem nehany rokonomat. Isteni volt a vacsora! Megnyaltak mind a...
Dohanyzo Zsiraf
"Ágyba bújás után pedig én már inkább nem gondolkozom ezeken, sokkal jobb vmi jó könyvet olvasni és kikapcsolni / lefárasztani vele az agyamat. Akkor legalább nem a mindennapi problémák járnak az eszemben ;)"
De jo neked!!! En itt lazitok. Nekem nem mindennapi gondom a Steiner Kristof!!! Van picit nagyobb is :o)
Tsak vitzz volt, no ;o)
(Ahogyan a tied is!)
2009.02.19 21:58:37husii
2009.02.19 15:07:55 vernarancs
hű de jó, hogy te ennyire tudod, hogy ez betegség és hogyan öröklődik. okosabb lehetsz a biológusoknál és orvosoknál, akik a mai napig nem tudják. nobel díjat érdemelsz.
2009.02.19 22:14:29Attilajukkaja
Ritenna
Hol vagy??? Mar Zoldcsillag is hianyol!!!
2009.02.19 22:18:53husii
2009.02.19 15:58:59 ErősPisti
a melegek elég válogatósak, úgyhogy ne aggódj, inkább elfordítják a fejüket, nemhogy kukkoljanak téged!
2009.02.19 22:27:28Rékuc
Ms Smith
nem úgy kell elképzelni, hogy egy hotpantsban seggét riszáló gyökérre cuppantam rá.
Megismertem egy kedves aranyos srácot, akinek a múltban volt párkapcsolata férfiakkal is. Minden másban pont olyan volt, mint bármelyik férfi.
Ennyi, nem fogtam fel nagy drámaként.
2009.02.19 22:33:21Reynald
Buta embereknek:
"A magánügy olyasvalami, ami az egyén privát szférájából érdemben nem nyúlik át más
emberek életébe, illetve más emberek azt érdemben nem befolyásolják.
A szexualitás ilyen értelemben elvileg valóban magánügy. A homoszexuálisok pedig mit sem
szeretnének jobban, mint azt, hogy életük azon területe, amely másoknál, a többségnél ténylegesen,
az Alkotmány által védetten privát szféra, náluk se legyen közpréda, gúny, nevetség
és a középkort idéző jogszabályok tárgya. Közkeletű megfogalmazással élve: a társadalom ne
nyúlkáljon senkinek az alsónadrágjában!
Ez lenne az ideális. De amíg a környezet és az állam támad, a melegek védekezni kényszerülnek.
Cikkezni, felszólalni, tüntetni, demonstrálni. És ez – jó-e vagy sem – így logikus:
amíg a külvilág nem hagyja, alkalmasint megakadályozza, hogy valakinek a szexuális
orientációja magánügy legyen, addig nincs joga elvárni, hogy maguk az érintettek akként
kezeljék.
A szexualitás magánügy. Az igazságtalanság közügy."
2009.02.19 22:55:48Attilajukkaja
Reynald
"A szexualitás magánügy. Az igazságtalanság közügy"
Ez nagyon szep. Mindaddig, amig mindenkire egyarant vonatkozik.
2009.02.19 22:58:07Rühösborz
Hogy ez a steiner mekkora egy ratyi. A belem kifordul tőle. Broáf.
2009.02.19 23:03:49Orbán leváltása előtérbe került!
Ez egy aranyos srác, sokkal jobb mint a fingós,gusztustalan Fábry sándor. Pedig hát..
2009.02.19 23:21:14Reynald
velvet.hu/blogok/gumicukor/2009/02/19/steiner_kristof_apjat_sose_zavarta_hogy_fia_meleg#c4937023
Sztem olvasd el és fogd fel ezt a hozzászólást.
2009.02.19 23:22:510o0o
A buzikkal az a fő probléma, hogy rendkívül büszkék rá, hogy buzik. Pedig esztétikailag sem indokolja semmi ezt a büszkeséget, erkölcsileg is nullás a dolog, (közismerten a buzik "mindenevők") és evolúciós szempontból pedig egyenesen katasztrófa a helyzetük. Szóval nem igazán értem, mi a melegbüszkeség igazi oka?
2009.02.20 00:55:23ZetoR
fújj fújj fújj
2009.02.20 01:33:40a8zoli
ok van másság rendben. de nem kell reklámozni...
engem igazából csak ez zavar néha bennük hogy ezzel tudják eggyik másikuk magukra felhívni a figelmet. maradjanak símán underground mint a régebbi világ-felfogásban és sztem az korrekt. nekik is lehet kevesebb attrocitás meg a konzervatívabb gondolkodásúaknak is jobb .
2009.02.20 01:47:29McH
Csak egy rövid vélemény:
A szélsőségesek sehol, semmilyen formában nem normálisak, se a melegverők, se a feszülettel szórakozó melegek, se a nácik stb.
Nekem alapvetően nincs bajom a melegekkel (van egy-két ismerősöm), de két férfit nem szeretnék látni az utcán csókolózni, nem szólnék be vagy akármi, csak félrenéznék, számomra nem kellemes látvány. És ezzel a legtöbb ember így van, a felvonulás meg erre játszik rá, és a hülye média miatt még félrenézni se igazán lehet (ez nem feltétlenül a melegek hibája).
És az hogy a melegség természetes-e... Nem tök mindegy??? Van és lesz is, és nem a melegek okozzák a legtöbb társadalmi problémát, úgyhogy elfogadás és türelem. Szerintem az egész emberiség nem természetes, Smith ügynök egész jól kifejtette ezt a Mátrix-ban Morpheus-nak (és ebbe beleértem magamat is).
2009.02.20 02:25:38megint
Felőlem azt csinálnak amit akarnak, nem tehetnek valóban róla, ettől még lehetnek normálisak, csak ne smároljanak előttem mert rosszul leszek, nah, erről meg én nem tehetek, csoda , hogy még nem állt ki valamilyen műsorban és mondta: Kristóf vagyok, médiasztár, és meleg:):) jah, természetesen ha két nő smárol avval semmi bajom, tudom ez ugyanaz , de mit csináljak, azt szivesen nézem.
2009.02.20 02:27:49megint
Lassan az is hír lesz, ha valaki kijelenti, hogy heteró, sőt az inkább az lesz(sajnos)
2009.02.20 03:39:52sityu
vimeo.com/3089746?pg
Ha a videon látható kampányra ámerikában is szükség van, az azt jelenti, hogy másutt sem mindenki fogadja el ezt az ügyet.
Szóval nem különleges az itteni homofóbok megnyilatkozása.
Nekem semmi gondom nincs a melegekkel, nem gondolom, hogy a melegség ragályos volna, s sokkal jobban szeretném ha a rejtőzködő melegek arcán a rejtőzködés félelme helyett a videón látható boldogság lenne látható itthon is. De ahhoz az kellene, hogy ne kelljen nekik titkolózniuk.
Nincs túl sok meleg ismerősöm, a fene nagy elfogadó hozzáállásom is csak amiatt van, mert úgy gondolom, hogy egyetlen gyerekem esetében sem lehetek biztos abban, hogy nem derül-e ki róla, hogy homoszexuális. Bár egyelőre semmi jel nem mutat erre, de ha így alakulna, nagyon szeretném, ha olyan országban élhetne, ahol nem kellene rettegnie se neki se nekem emiatt. S mivel minden meleg általában valakinek a gyereke, én más szülőknek sem szeretnék rosszat.
S ha az ember nyitott szemmel, füllel él, elég sokat olvashat, elég sok filmet láthat arról, hogy a homoszexualitás nem választás kérdése (hiába is gondolják ezt másként egyesek). S ha nem választás kérdése, akkor nem gondolom, hogy jogunk lenne korlátozni az ilyen embertársainkat.
2009.02.20 04:06:20Parasite
ebből látszik mennyire buta ez a nemzet. hogy ez még mindig téma. nincs jobb dolgotok, mint másoknak a faszát nézni hova dugja? hát nem kurvára mindegy? mitől lesz neked ettől több vagy kevesebb? felőlem birkát is dughat, ha fizet adót, vesz jegyet a bkv-ra, nem lop/csal/hazudik/ver át másokat, hanem emberként tisztességesen él és tesz a világért.
2009.02.20 08:57:13Méhenkívüli
Nekem azzal sincs semmi bajom, hogy ez az akárki meleg, meg hogy a kutyájával csak héberül beszélget. Mi lenne ezzel a baj? Sőt, azzal sincs bajom, hogy ma ezek a hírek. Morálisan és szellemileg is igényes nemzet a magyar, nagy szerencsénkre.
2009.02.20 08:57:18hegyilany
Vérnarancs, azt mondják, a látens melegek a legnagyobb homofóbok...