Meleg lesz Guy Ritchie Sherlock Holmesa

2009.03.02. 10:07 - -bry-

Nemcsak gondolatait, ágyát is megosztja dr. Watsonnal Sherlock Holmes, Sir Arthur Conan Doyle legendás nyomozója Guy Ritchie készülő filmjében, írja az MTI. A krimitörténetbe pipával a szájában bevonult Holmes szerepét Robert Downey jr., segítőtársáét, dr. Warsonét pedig Jude Law alakítja a brit rendező mozijában.
"Két olyan embert játszunk, akik történetesen szobatársak, sokat birkóznak, és egy ágyon osztoznak. Elég durva" - mondta Downey. "Guy azt akarta, hogy a Watson és Holmes közötti kapcsolatra essen a hangsúly. Mindketten galádak és bonyolultak" - tette hozzá Law.
A filmet gyártó Warner Bros. stúdió a minap cáfolta a brit bulvársajtóban felröppent híreket, miszerint egyes jelenetek újraforgatására volt szükség. A közlemény szerint a stúdió illetékesei még nem is látták a kész filmet, a leforgatott anyaggal pedig a rendező és a stúdió is elégedett. A Sherlock Holmes című produkció premierjét november 13-ra tűzték ki Nagy-Britanniában.

Kommentek

  • 2009.03.02 10:24:16Moncsalaki

    Fűűű, tetszik a szereposztás :-)

  • 2009.03.02 10:32:16Lord of the Sith

    Végülis ha cselekmény nincs , be lehet rakni egy-két szexjelenetet.De én nem vagyok kiváncsi melegpornóra.Elképzelem , hogy Holmes "pipázik" Watson szipkájával.Broáf !Remélem a muzulmánok rövidesen seggbedugják az egész rühes társadalmukat !

  • 2009.03.02 10:45:12Cucli

    ez olyan lesz,mint a brodbek mánten?

    miért kell mindenbe belecsempészni??

    fektették volna egy jó kis gyilkosságra a hangsúlyt:((

  • 2009.03.02 10:51:31nagy1

    Undorító ez a buzipropaganda.



    "A közlemény szerint a stúdió illetékesei még nem is látták a kész filmet, a leforgatott anyaggal pedig a rendező és a stúdió is elégedett."



    Hát persze, az ilyet meg se kell nézni, elégedettek lehetnek, a lényeg, hogy a beteg magatartásformák népszerűsítésével züllesszék tovább a még megmaradt normális társadalmat.

  • 2009.03.02 11:15:11WinG

    Hát ezt nem hiszem el. Gyerekkorom kedvenc történetei voltak a Holmes sztorik. Áhh, nem mondok semmit, ez gusztustalan és illúzióromboló :(

  • 2009.03.02 12:16:15Tpancs

    WinG ezt nem mondod komolyan!

    Már gyerekkoromban lejött, hogy SH meleg.



    szerethetnénk úgy is, ahogy van, nem kéne felfújni ezt az egészet.

  • 2009.03.02 12:36:52nagy1

    Tpancs:



    Igen, szerethetnénk úgy is, ahogy van, nem kell belőle is homárt csináni. Gyerekkoromban én azt se tudtam, mit jelent ez, a Dallasban Lucy fiúja képében szembesültem először a "homokos" kifejezéssel, de a szülők hiába magyarázták, nem értettem...



    Apropó, Superman nem volt homár abban a passzos ruhában?

  • 2009.03.02 13:04:35xDEWx

    Guy Richie tudja mit csinál, nem véletlenül hangsúlyozta ki a melegszálat. egyébként meg sztem ebben nincs semmi szenzáció vagy botrányosság. 21. század, bazz.

  • 2009.03.02 13:31:33Vladika

    Na ez brutális lesz... Nyomozás közben csipkedik egymás valagát. Meg olyan édibébi homi hangon dumálják meg, hogy ki kit szurt meg ... izé! szurt le a meleg bárban. Dugig lesznek a mozik. De nem velem! Boa

  • 2009.03.02 13:35:01irregular

    Londonban bőven lesz néző. Gay Guy.

  • 2009.03.02 13:53:45Tpancs

    nagy1, lehetett volna belőle aszex fazont is csinálni, de az meg manapság nem divat. :/

  • 2009.03.02 15:23:02WinG

    Tpancs: az lehet, hogy SH meleg, de a könyvben tisztán lejön, hogy Watson nem az. Erre bőven elég bizonyíték, amikor a Négyek Jelében arról beszél, ahogy beleszeretett Miss Morstanbe.

  • 2009.03.02 15:28:11Stipistopi

    a végén még Lestrade felügyelő is beszáll harmadiknak.

  • 2009.03.02 15:34:46Lord of the Sith

    A hét törpe is gyanús.Hét férfi egy házban , nő nélkül.Javaslom ennél is a gay verzió elkészitését.

  • 2009.03.02 15:41:03buta_liba

    ok, de akkor derüljön végre fény miss marple leszbikus kapcsolataira is!

  • 2009.03.02 15:46:19Stipistopi

    meg dzsesszika flecsör kapcsolataira is :D

  • 2009.03.02 15:47:39Cucli

    WinG

    akkor ő bisexuális,nem?

    csak ez lehet a megoldás...:))

  • 2009.03.02 15:54:33viax

    A 007-est is felmelegítik majd?

  • 2009.03.02 15:59:18Cucli

    az számomra egyértelmű, hogy bond meleg, és a sok nő csak az álca miatt kell neki...

  • 2009.03.02 16:16:26viax

    Basszus!Most,hogy mondod...hogy a francba nem vettem èszre?!

    Lehet,hogy màr a jó Bud Spencerèk is?

  • 2009.03.02 16:22:14Stipistopi

    a régi Starsky és Hutch is az volt :)

  • 2009.03.02 16:58:32viax

    a halàlos fegyverben is homokoztak?

    Qrva èlet...

  • 2009.03.02 17:12:29Stipistopi

    :D

  • 2009.03.02 17:16:43Gatto Negro

    WinG!

    15:23:02



    Tökéletesen igazad van, ráadásul a történet szerint el is vette feleségül. Holmes meg kábítószerfüggő volt, de álszent világunkban ezt nem lehet filmre vinni (pozitív hős ugyebár). Max. biszex lehetett, mert állítólag szerelmes volt Irene Adlerbe.

  • 2009.03.02 17:21:42viax

    azèr van ennyi meleg mer a hupikèkeken nöttek fel?

    Mondjàtok,hogy a Keresztapa az nem!!!

    Ugye nem??!!

  • 2009.03.02 20:05:19alighieri

    Na, jó, most már bevallhatom: Guy Richie vagyok.

    Kész.

    A dédim Kiskundörözsméről származik, így én kicsit beszél magyar.

    Most összeszedem magam. Mert elmondom , hogy esett, távoli honfitársaimnak...

    A minap mondtam a Maddie-nak: Asszony! (én csak így hívom, bár már játszásiból elváltunk de a megszokás, ugye)

    Szóval: Asszony te! Figyejjé' má' ide! Arcodba tolom a kabbbalista talmudomat, vagy mi a faszomat, ha nem nézel mán' ide! Kéne csinálni egy filmet, arra gondoltam játszhatnál benne, úgyis régen buktam meg.



    Erre aszongya az asszony: Mekkora egy picsa fejed van, Guy, a lófasz játszik a valag filmedben, a múltkor is valami buzival kellett hemperegnem. Vigyázzá,' mert úgy kisemmizlek, mehetsz haza Sálgótárjánba, a bótba eladónak! Csinálj, inkább a Serlokhólmszró' filmet, oszt azzal törőggyé' mert a banóónal torkonszúrlak te barom!



    No, ezen legott elméláztam.

    Így aztán most forgatok a Holmesról, aki meleg.

    Guy voltam a ködös Álbionból...

    Isten óvja a Királynőt...meg ilyenek





  • 2009.03.02 20:52:34viax

    Nemnem!!

    Te Colombó vagy :-))

  • 2009.03.02 20:55:02AmiW

    alighieri

    :DDDD

  • 2009.03.02 20:55:13viax

    A sztori viszont maradandó!!



    :-o))))))))

  • 2009.03.02 21:03:30alighieri

    Nem, én tomsawyer vagyok:D

    Ciao:D

  • 2009.03.02 21:24:54viax

    tudoooomdom!



    De libbent a ballonod sarka ahogy visszanèztèl.

    Álruhàban.Többször is.



    Ave tomsawyer!

  • 2009.03.04 14:25:50Fauves

    "Hát persze, az ilyet meg se kell nézni, elégedettek lehetnek, a lényeg, hogy a beteg magatartásformák népszerűsítésével züllesszék tovább a még megmaradt normális társadalmat."

    nagy1, hol élsz te, te erkölcsös fasz?

  • 2009.09.28 11:25:43L'Angelus

    Sherlock Holmes egyetlen hiteles megjelenítését Jeremy Brett végezte. A többi rozoga, és ha csak a fele hír igaz, a következő fekáűlia lesz.

Ez megy a velvetenEz megy a velveten

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!
hirdetés