A művésznő hatalmas felháborodásának adott hangot, miután az RTL Klub befagyasztotta fizetését, majd kirúgták a Szombat esti láz című műsorból, sőt, azt is kifejtette, beperli a csatornát. A Blikk információi szerint azonban Medveczky még mindig nem indított pert az RTL Klub ellen, állítólag azért, mert nem érdekli. "Őszintén szólva most nem foglalkoztat ez az ügy. Még nem döntöttem el, mit teszek. De ezekben a napokban csak a születésnapommal foglalkozom, hiszen ma töltöttem be a 68. életévemet, és több barátom is meglepetéssel készült ez alkalomból. Szóval most az ünneplésnek, nem a pereskedésnek van a helye és az ideje", mondta a Blikknek Medveczky, aki korábban állandóan azt szajkózta, mennyire alacsony a nyugdíja, így minden forintra szüksége van.

Medveczky, aki az RTL Klubbal történt szakítása után a TV2-nek is  csak a Megasztár díszvendégeként jelent meg a képernyőn, szerződésszegés miatt bukta el a közel egymilliós gázsiját. A művésznő sokszor bántóan nyilatkozott a Szombat esti láz stábjáról, többek között Ördög Nóráról és Náray Tamásról. Amikor írásban figyelmeztették, a művésznő egyik barátját kérte meg, hogy tolmácsolja véleményét a sajtónak.