Michael Jackson bejelentette londoni koncertjeinek pontos dátumait
2009.03.10. 14:48 - -bry-
Július csaknem minden páros napján lép fel Michael Jackson a londoni O2-Arénában - közölte kedden a koncert szervezője, Randy Phillips. A koncertek a következő napokon lesznek: július 8, 10, 12, 14, 16, 18, 22, 24, 26 és 28. A londoni koncert jegyeire már több mint egymillió előjegyzés érkezett, így a szervezők arra számítanak, hogy minden fellépés telt házas lesz. A jegyeket szerdától vehetik meg a hivatalos rajongói klub tagjai, míg mások péntektől juthatnak hozzá a belépőkhöz.
Randy Phillips szerint "minden várakozásukat felülmúlta az előzetes érdeklődés és biztos benne, hogy showbiznisz történelmet írnak majd." Arra is válaszolt, hogy lesz-e esetleg újabb Jacko koncertsorozat, ha sikeresek lesznek a fellépések. Phillips elmondta: "azok, akik most lemaradnak, elsőként értesülhetnek egy újabb koncertsorozatról."
Michael Jackson múlt héten jelentette be egy sajtótájékoztatón a londoni koncerteket, amelyeknek a címe "This Is It (Ennyi). A jegyárak 50 font (17 ezer forint) és 75 font (25 ezer forint) között lesznek. (FH)

Kommentek
2009.03.10 15:05:20Qwertyui
Úgyse fogja bírni, összeesik már az első valamelyiken.
2009.03.10 15:26:28tomsawyer
Ezt az információt vártam, epedve...
Most megyek és ágybérletbe kezdek a Londoni Aréna előtt, hogy minnél jobb helyem legyen..:S
2009.03.10 15:35:20Cucli
az tuti, hogy történelmet írnak, ha jacko egyben marad a végére...
2009.03.10 15:37:06tomsawyer
A következő hír: egy jótéknysági árverésen lehet licitálni a részeire
2009.03.10 15:37:27tomsawyer
a koncert után
2009.03.10 15:38:01Parfé
Nagyon szurkolok Neki, már várom a koncertet:)
You are the greatest:-)))
2009.03.10 15:38:18Cucli
az orra csúcsot fog dönteni...
2009.03.10 15:40:10tomsawyer
Cucli
...mint amelyik a legtöbbször lett visszaragasztva pillanatragasztóval egy hét alatt...
2009.03.10 18:03:48Quadra74
Sok mindent lehet rá mondani, de ez az ember többet jótékonykodott mint a legtöbb sztár és ezért becsülendő. Minden jót neki.
2009.03.11 00:30:39Valleypond
Elég feszített tempó.Vajon fogja bírni?