Több tízmillióba került Dévényinek a válás
2009.03.11. 10:02 - .syl.
A lemezlovas és neje, Dévényi Kathy válását hivatalosan is kimondták kedden, aminek eredményeképpen exneje több tízmillió forinttal lett gazdagabb, írja a Blikk. Dévényi egy újpalotai lakópark luxuslakását és egy Velencei-nyaralót ruházott át megcsalt nejére. Az asszony elégedetlen, csak az utolsó pillanatban írta alá a papírokat, hogy ne legyen pereskedés.
"Ha kívülállóként nézem, korrekt ajánlatot kaptam, de megint más mindez az én szemszögemből. Azért fogadtam mégis el, mert egy válásnál mindig vannak keserű pirulák, amit le kell nyelni" - nyilatkozta a lapnak Dévényi Kathy, aki úgy érzi, túl van már azon, hogy egykori párja megcsalta. "Mára már nem szorul össze a gyomrom, és a szívem sem dobban meg, ha beszélünk egymással"- tette hozzá. Dévényi szerint igazságos volt az osztozkodás. A pár 22 év házasság után vált el, neje 2007-ben adta be a válókeresetet - ekkor unta meg, hogy férje állandóan flörtöl.



Kommentek
2009.03.11 10:05:40rittina
Jesszus! ez a görény is kell valakinek?
2009.03.11 10:12:17gonosz gombóc
rittina, mindig vannak képernyőre vágyó kisjánykák, akiknek tehetség híján nincs más útjuk a médiába... Ennek meg elhiszik, hogy még jegyzik valahol. :-)
2009.03.11 10:12:33efai
egy ilyen öreg bácsi megcsalja a feleségét? szerintem ez fizikailag lehetetlen:)
2009.03.11 10:17:50Johnny Favorite
Akinek ilyen nemzetközi slágerei vannak....ez meg sem kottyan ez a pár milla!
www.youtube.com/watch?v=j66tyEkI2UA&feature=related
2009.03.11 10:23:14gonosz gombóc
Dévinyi már fiatalon is eszméletlen ronda volt, de építőtáborban még elment... akkor is voltak buta, szereplésre vágyó tinik, ma is vannak. De nekem a külseje nem is fáj annyira, mint a ripacssága. Na attól hányok.
2009.03.11 10:23:59nyomi
Van meg befolyasa tibibacsinak... Van amediaban tehetseges lanyka, aki nem a vakuumkepessegevel jutott be legalabbis latszolag? :D
Gondolomvan, de arrol itt nem irnak :)
2009.03.11 10:27:02rittina
Szia Johnny! köszi, legalább megvidámodott szürkelelkem:)
2009.03.11 10:28:48Johnny Favorite
És rittina megnézted..illetve felvetted esetleg az Angyalszív c. filmet?
(tegnap előtt volt...asszem)
2009.03.11 10:29:51kiskalacs
lemezlovas....milyen szo marez? :)
2009.03.11 10:31:15rittina
Johnnykám! ezt lődd le , de nekem meg van a film és a hétvégén sort keritek rá megnézem majd:)
halálkomoly, beszámolok , de csak Neked:)
2009.03.11 10:32:44Zep
leszarom
2009.03.11 10:41:46Cucli
mi a tökömből van ennek ennyi pénze????
a felesége is megéri a pénzét... KatHY?? ripacs az is gondolom, meg jó nagy sznob
2009.03.11 10:50:54lofaszjoskasenki
a hájas vén fasz is megnyalja még a sót?
2009.03.11 11:34:48Lord of the Sith
Aki friss , fiatal, zaftos puncira vágyik , csak fizessen.
2009.03.11 11:53:35peanut
Igaza van Katinak, ami jar az jar es sokkal tobbet erdemelt volna. Kedves mindenki aki fikazza Tibi bacsit...ti vajon milyen testaranyokkal rendelkeztek?
2009.03.11 12:08:58buta_liba
peanut
én még látnám a farkam a hasamtól, ha volna
2009.03.11 12:13:50efai
peanut: én nem vagyok se kövér se százéves:)
2009.03.11 13:28:22ózon
Tibi bácsi, jól eldobta a pöttyös labdát.
2009.03.11 13:39:11aritimi
Akkor most a flörtök vagy megcsalás miatt váltak el ?
Vagy a kettő ugyanaz ?
2009.03.11 14:13:47gonosz gombóc
peanut: szerinted csak az mondhat véleményt egy filmről, aki elvégezte a filmművészetit? Csak az dícsérhet egy festményt, aki maga is tud festeni? Csak az kritizálhat egy dalt, aki zeneművész?
Tojni se tudok, mégis megmondom egy tojásról, hogy jó-e.
2009.03.11 14:18:00Macaroon
Ja ezen már túl vagyunk, ráadásul fiatal lányok fekszenek neki, siralmas!!!
2009.03.11 14:32:21buta_liba
ha van hozzá gyomruk...
2009.03.12 15:21:48kepy
El sem tudom képzelni hogy az öregúr megcsalta a "Katyt", ne röhögtessen már!