Az énekes immár 50 koncertre bővített londoni fellépéseire az O2 Arénába mindössze négy és fél óra alatt kelt el a 750 ezer jegy, a következő három évre tervezett világkörüli turnétól pedig legalább 300 millió fontos (közel 100 milliárd forint) bevételt várnak a szervezők. Ezekkel az adatokkal a visszatérő Jackson a jelenleg legjövedelmezőbb turnésztárt, Madonnát is lekörözheti: az énekesnő tavaly csak vacak 175 millió font körül (forintban ez kicsit több mint 56 milliárd) keresett Sticky & Sweet című koncertkörútján, és ezzel lett a 2008-as év legjövedelmezőbb turnésztárja. Jacko fellépéseinek sora ráadásul további állomásokkal bővül majd, a The Sun szerint szeptember és január közt még van egy derekas űr a dátumok közt, amiket még ezután fognak kitölteni. A felmerülő helyszínek közt van New York, Las Vegas, Mumbai és Párizs, a teljes turné pedig vagy három évig fog tartani – ígérik a szervezők.

A koncertszervező cég feje, Randy Phillips a lapnak elárulta: „Sose hittük volna, hogy 50 koncertet kell meghirdetnünk Londonban. Úgy tűnik, Mike elkövetkező két éve ezekkel telik majd. Kérdezte is még az elején, vajon mennyi ideig lesz majd Angliában, én meg csak annyit mondtam neki, hogy ’hát, annyit, hogy a végén még akár angol útlevelet is kaphatsz’”. A szervező szerint az énekes most épp háttértáncosait válogatja és nagyon elfoglalt. A turné az énekes nyíltszíni szétesésének lehetőségén kívül hagyományos izgalmakat is tartogat a rajongók számára, például beígért új számokat. Az alábbi mondjuk elég britnis.