Mint azt már írtuk, a csütörtöki Fábry showban jócskán eljárt a szája Komár Lászlónak, már ami a szexuális életét érintő kérdéseket illeti. Az énekes nem is nagyon akart leszállni a témáról, és azok után, hogy a gatyába élvezős esetét megosztotta a nézőkkel, újabb történettel szerette volna felkelteni az érdeklődést.
Egy óvszerről kezdett el mesélni, ami eltünt egy aktus alkalmával, amikor Zalatnay Saroltával szexeltek. Fábry viszont az énekesbe fojtotta a szót, és megállapodtak abban, hogy majd a következő alkalommal befejezi a sztorit. A Napi Ász viszont kíváncsi volt az esetre, és Zalatnaynál érdeklődtek, hogyan is történt a gumis eset. Az énekesnő szerint Komár összekeveri valakivel. „Ha ez a történet velem esett volna meg, bizonyára emlékeznék, és nem is szégyellném bevallani, hiszen emberi dolog az ilyesmi is” – nyilatkozta a lapnak. Komár pedig rövidre zárta a beszélgetést, véleménye szerint a téma már le van lőve.