Keleti Györgyi tagadja, hogy kerítőnő lett volna
2009.04.01. 17:45 - moana
A Gáspár Győzike által többször is beperelt Blikk azt állítja, óriási bajban van Keleti Györgyi, ugyanis az olasz rendőrség gyanúja szerint több lányt is kiközvetített Olaszországba, vagyis futatta őket. Az illetékes hatóságok a lap állítása szerint a magyar Nemzeti Nyomozóirodával is felvették a kapcsolatot. A Nemzeti Nyomozóiroda sajtóosztálya csupán annyit volt hajlandó közölni az üggyel kapcsolatban, hogy valóban teljesítettek jogsegélyt az olasz hatóságok előterjesztésére, de többet nem áll módjukban mondani. Keleti Györgyit az Aktív című műsor munkatársai is megkeresték az üggyel kapcsolatban, és ő sms-ben válaszolt. Az üzenetben leírta, hogy ne nézzék ennyire hülyének, és hozzátette, bizonyára ő a felelős az ózonlyuk kialakulásáért, és John Fitzgerald Kennedy meggyilkolásáért is. Tóth Vera elképzelhetetlennek tartja, hogy Keleti Györgyi lányok közvetítésével foglalkozna - derült ki az RTL Klub Fókusz című műsorából. Keleti Andrea elmondta, egy újságból értesült arról, hogy húgának van egy modellügynöksége. Hozzátette, nem hiszi, hogy testvére kerítőnő lenne, de sokszor tett már olyat, amire a családtagok nem számítottak.

Kommentek
2009.04.01 17:53:35pszichoapu
ja. biztos hogy nem volt az. biztos hogy nem. biztos hogy nem.
2009.04.01 17:55:42zsipe
ááá! nem is ugy néz ki.
2009.04.01 18:01:24להבין לאboratné babacool shalomka
hhhhhhhmmmmmmmm:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
2009.04.01 18:12:43Zep
le se szarom
2009.04.01 18:12:54redballon
ő nem óriási bajban, hanem óriási mellben van:)
2009.04.01 18:14:07redballon
őőőő
2009.04.01 18:19:10Kendaq Pendragon
pszichoapu: nembiztos hogynem....:DDD
2009.04.01 18:21:59Bajszos Póni
ez a nö annyira ronda, komolyan mondom még ha ő fizetne, akkor sem.
2009.04.01 18:51:42malenkij robot
Már megint egy szende, szűzlány kerül bajba.xD
2009.04.01 18:54:08malenkij robot
Már megint egy szende, szűzlány került bajba,akit igazán jól ismer apuci.
2009.04.01 19:04:14Komcsigyanús
emberek!
de hát az a nő olyan ronda, mint a bűn!!!
egyébként is: monnyon le!
2009.04.01 19:24:54NYLON
Baszki letudta írni Kennedy nevét xD
2009.04.01 19:25:40roche
Majd hülye lenne saját maga ellen vallani nem?
2009.04.01 19:40:52OMara
A pornófilmet is veszettűl tagadta, sűrű könnyhullatások között. Az sem zavarta, hogy a tetoválások is elárulták. De lehet, hogy csak az alacsony 100 eurós tarifát szégyellte, mert akkor derűlt ki, hogy Annácskánál, 1000 euró egy menet.
Ám ha nincs semmi szakmája , csak ki kell fizetni valamiből azt a rengeteg plasztikai beavatkozást, különben nem tud pénzes pasit fogni magának, aki kitartja.
Érdekes, ezeknek a celebnőknek, ha kenyérre nem, de ciciműtétre mindig telik. Lásd, Anikó, vagy Zalatnay.
2009.04.01 19:58:20gftamas
Ha ennyire ért a kerítéshez, akkor jöhetne hozzánk is. Egy festés ráférne a miénkre is. :) Jó páros lennénk. Én kefélnék ő meg mázolna. :)
2009.04.01 20:04:55tour_guider
gftamas : ezhittem lehigyozom a bokám... akkorát röhögtem a kommenteden :D:D:D:D:D
2009.04.01 20:05:20tour_guider
i=o az első szóban :D:)
2009.04.01 20:05:48tour_guider
helyesen:
gftamas : ezhittem lehugyozom a bokám... akkorát röhögtem a kommenteden :D:D:D:D:D
2009.04.01 20:31:49roche
#
2009.04.01 19:58:20 gftamas
Ha ennyire ért a kerítéshez, akkor jöhetne hozzánk is. Egy festés ráférne a miénkre is. :) Jó páros lennénk. Én kefélnék ő meg mázolna. :)
EZ TETSZETT:)))))
2009.04.01 20:35:17Gottfried
Tóth Vera okosabb maradt volna, ha nem szól bele.
Én meg pont el tudom képzelni, hogy a becsületes magyar bolsevik papától pont ilyesmit tanult ez a némber.
Vadparaszt, meg a többi komszomolista, lehet engem megint fasisztázni.
2009.04.01 20:38:11roche
Ringyó volt az is marad.Ennek már a vérében vn.
2009.04.01 20:38:25roche
+a
2009.04.01 20:54:36zsipe
A Gáspár Győzike által többször is beperelt Keleti Györgyi,felelős az ózonlyuk kialakulásáért, és John Fitzgerald Kennedy meggyilkolásáért is.A Nemzeti Nyomozóiroda sajtóosztálya csupán annyit volt hajlandó közölni az üggyel kapcsolatban, hogy valóban teljesítettek jogsegélyt a Győzike előterjesztésére.
2009.04.01 21:04:31far?hát?
Zsipe !
Köszönjük és kívánunk Neked boldog Április elsejét !
2009.04.01 21:07:55zsipe
far?hát? Nektek is! :D
2009.04.01 21:09:41ufó - elszáll az agya M/magától
2009.04.01 20:35:17 Gottfried
nyugi, van itt még rajtad kívül olyan, aki utálja a kommereket...
;))
2009.04.01 21:11:37far?hát?
Keverem, kavarom, kiverem...
2009.04.01 21:35:50ufó - elszáll az agya M/magától
beverem, levarrom, felverem...
2009.04.01 21:36:26ufó - elszáll az agya M/magától
kivéve ha jégveremről van szó...
2009.04.01 21:54:5134 papa
Megítélésem szerint a papa nem tehet felnőtt korú kislánya viselt dolgairól.
2009.04.01 22:01:00White_Angel
A papa nem is tehet róla, de lehet holnapra kiderül a hír mégis igaz. Nem lepődnék meg.
2009.04.01 22:06:59Zoltan895
Miért nem tehet róla a papa? Ő nevelte , nem???
2009.04.01 22:09:10Gottfried
34..!
Most már persze nem a gondviselője a kis repedtsarkúnak, de mikor a szépre meg a jóra kellett volna rávezetnie gyermekeit, akkor keleti elvtárs csak a saját bolsi példáját mutatta nekik.
ismerek olyat, akinek apja-anyja besúgó volt, de ő a gyerekeit hittanra járatja, emellett meg is metéltette őket, hogy svábból zsibráknak léphessenek elő.
Ezek a bájos gyermekek akkor is azt tanulják meg, amit otthon látnak, a szarkeverést, hiába a hittan!
2009.04.01 22:14:38borovi
2009.04.01 20:35:17 Gottfried: lehet engem megint fasisztázni.
Gottfrid tényezőnek hiszi magát. LOOOL
2009.04.01 22:16:30ufó - elszáll az agya M/magától
2009.04.01 22:09:10 Gottfried
ööö..., mint mondottam volt, a kommereket utálom, de... a zsibrákozás nem a gumicukor blogra való...
még ápr. 1.-én sem...
2009.04.01 22:17:53gyulika
GYÖRGYIKÉM, KEZDJ EL IDEGESKEDNI MERT EZ NEM ÁPRILISI TRÉFA!!!!!!! NA TOTH VERA ,BÖLCSEBB LETTÉL VOLNA .HA MEG SEM SZÓLALSZ .
2009.04.01 22:33:06szliper
Meg az is hülye, aki ilyet egyáltalán kommentel.
2009.04.01 22:44:54Gottfried
Bocsánat, tévedtem, lehet, hogy palesztinnak képezi a gyerekeket.
Én még kezdő vagyok a blogolásban, de tényleg itt fönt a címben ott a gumicukor, ami tehát azt jelenti, hogy a celebeket az ő szintjükön szabad csak herótozni, a mélyebb összefüggésekre kitérni illetlenség.
Borovi, a kezeddel miért nem tudtad leírni rendesen, hogy Gottfried? Csak kimásolva jött össze!
Ráadásul azt sem tudom, mi az a LOOOL
2009.04.01 23:07:56Kangörény_
gottfried, itt nincsenek mélyebb összefüggések, akármit mondtak neked erről a lipótban.
2009.04.01 23:17:40ufó - elszáll az agya M/magától
2009.04.01 23:07:56 Kangörény_
hordágy ágnes bezáratta fensőbb utasításra a lippppótot...
eszt illene tudnija...
2009.04.01 23:26:09tomsawyer
34 papa
tetszel nekem...minden felmelegedés nélkül
2009.04.01 23:27:57tomsawyer
Amíg a Lipóton volt addig nem kommentelhetett, de sajnos tényleg bezárták. Az összes beutalt közöttünk jár-kel és hugyozik az úttestre minden nap
2009.04.01 23:31:32Gottfried
Tényleg hülyén fogok meghalni, - majd rám sem ismernek a koporsóban - de
MI AZ A LOOOL???
2009.04.01 23:33:19razor_fika
Ki a faszom ez?
2009.04.01 23:34:01Ay leánya
Fent nevezett Ágnesnek irása van arról,hogy orvosi egyetemet végzett és ezt a szakmát gyakorolhatja.
Jogilag teljesen rendben van a dolog,
Fő a jogbiztonság !
Egyébként nem azokkal van a fő gond,akiket kizavartak a Lipótból,hanem akiket sohasem zártak be :((
2009.04.01 23:34:12razor_fika
Gottfried: LOL - "laughing out loud" vagy or "laugh out loud"
en.wikipedia.org/wiki/LOL
2009.04.01 23:35:55razor_fika
Vagyis hangosan röhögni valamin. Vannak további fokozatai is, pl. ROTFL, ROTFLMAO
:)))))))))))
2009.04.01 23:42:38Gottfried
A bolondok nem azért kerültek (régebben) a Lipótmezőre, mert a sok gondolkodástól elkopott az agyuk!
Gondolkozzatok ti is nyugodtan, NEM FOG FÁJNI, sőt fejleszti az agyatokat, ahogy eddig is fejlődött váll alatt mindenféle bi- tri- stb- cepszetek a konditeremben!
2009.04.01 23:45:49tomsawyer
Gottried
ez a kezdők tapasztalatlansága....
Hanyagold a politikai témát, és imádni fognak itt.
NO Lipót
:)
Csáó
2009.04.01 23:46:57tomsawyer
bocs kihagytam a nevedből az ef betűt, elő szokott velem fordulni, nagyon szétszórt vagyok
2009.04.01 23:47:56Gottfried
"laughing out loud" vagy or "laugh out loud"
pompás, most már csak ennek az értelmét kéne kiírnotok magyarul, mert a cirill betűkkel egy életre elvették a kedvemet a nyelvtanulástól.
Amúgy megtisztelő számomra, hogy ilyen műveltnek gondolsz.
2009.04.01 23:51:15tomsawyer
értelme= hangosan nevet
2009.04.02 00:12:00Ay leánya
2009.04.01 23:42:38 Gottfried
ez az én agyamra is vonatkozott ?
akkor azt is megmondanád,hogy milyen irányban kellene fejlesztenem ?
(nyelvet nyilván ne tanuljak,hiszen te sem teszed)
2009.04.02 00:14:59hulyemagyar
bacakurva
2009.04.02 02:14:19qqri
márki zsuzsi is esélyes erre a nő-futtatás címre :D
ime egy levél, amit egyik ismerősöm kapott a minap:
Szia! Ne haragudj,hogy zavarlak de a képeidet látva gondoltam jó munkalehetőséget ajánlanék neked! Jó ismerettségem lévén Los Angelesben 6 bárral vagyok most leszerződve ami csak bővülni fog, ahova csinos,dekoratív lányokat várnak sok szeretettel.. A munka ugyanúgy néz ki Amerikában mint Európában bármelyik bárban! Ha felkeltettem érdeklődésedet kérlek küldj egy számot és szóban mindent elmondok, vagy várom hívásod! Számom: 06-20-665-2132
Üdvözlettel: Márki Zsuzsi
hidd el egy beszélgetést megér mindenképp várom hívásod,hogy személyesen is tudjunk beszélni!
Kedvenc részem belőle:
"A munka ugyanúgy néz ki Amerikában mint Európában bármelyik bárban!"
valószínü :D
ezt tenném még hozzá:
iwiw.hu/pages/user/userdata.jsp?userID=9689220
"Egy igazi jó barát." cimű kép pl.
mindenki találja ki a saját maga kis összeesküvés elméletét :)
2009.04.02 02:16:22lekvárosbukta
én azért megbasznám
2009.04.02 07:06:41fakabát
Ha nem abból él akkor bizonyítsa miből keresi a pénzét, miből adózik, és mit dolgozik, nem olyan bonyolult ez. A nyugdíja is ennek megfelelően legyen nulla forint
2009.04.02 07:55:27netsrot
A KÚRVA ANYÁTOKAT VELVET SZERKESZTŐK!
2009.04.02 08:05:42crazydaisy
Az elmebeteg olyan ember aki légvárakat épít, az elmeorvos pedig beszedi érte a házbért.
2009.04.02 08:25:19ufó - elszáll az agya M/magától
2009.04.02 08:05:42 crazydaisy
ez jó... :))
2009.04.02 08:36:55gabika1979
Nem lehet egyszerre mindenkivel dugni és közben szűznek is maradni
2009.04.02 08:50:21Díjjja
Ma is érdemes volt felkelnem, úgy látom!
Ez ám a hír.. :D
2009.04.02 08:53:04gastro vazze
2009.04.02 02:14:19 qqri
Márki Zsuzsi ügyben eléggé melléfutottál, ha az "igazi jó barát" cimű képen szereplő srácra gyanakodsz mindenféle gengszter viszonylatban. Se nem cigány a csóka, se nem gengszter. Gyúrni szeret az biztos, de egy senkinek nem ártó infantilis srác, aki amerikából ruhákat hozogatott be egy időben és azt adta el itthon ismerősöknek. Kb. ennyi.
2009.04.02 08:55:13telekino
lehet hogy a tóth verát is közvetítette,ezért a nagy tagadás :-))))
2009.04.02 08:57:00yamahakata
qqri:
"Egy igazi jó barát." cimű kép pl.
Ezzel a képpel mit szerettél volna bizonyítani????
2009.04.02 09:00:11yamahakata
telekino:
Sajnálom Tóth Verát...túl sok segget kell nyalnia ahhoz, hogy ne merüljön feledésbe a neve.
Fárasztó lehet...
2009.04.02 09:02:48telekino
yamahakata: ahogy mondod :-)))
2009.04.02 09:04:10telekino
de meg kell hagyni,szép csapat a Tóth V. és a Keleti Gy. együtt :-)))
2009.04.02 09:52:28Stipistopi
majomcsapda = makiverem
2009.04.02 10:03:43Cucli
a sírás most nme lesz elég, minimum egy idegösszeomlás van kinézőben.
2009.04.02 10:05:20להבין לאboratné babacool shalomka
a sírás kerülget bazmeg
2009.04.02 10:16:05Cucli
"gyere sírj a vállamon" :)))
2009.04.02 15:19:08qqri
yamahakata és gastro vazze -nak:
az érdekes rész amit kiemeltem látom nem esett le, igy ide irom újra:
---
Kedvenc részem belőle:
"A munka ugyanúgy néz ki Amerikában mint Európában bármelyik bárban!"
---
Érdekes burkolt megfogalmazás... ennyi, igen paranoid vagyok. írhattok bármit, igy gondolom!
Az emlitett képet meg leszarom, kössetek belém, de én nem igazán láttam még megbizható üzletembert rommátetoválva, rommágyúrva, igy kerülöm is az ilyeneket. ennyi. no offense.
továbbiakban ebben a témában nem reagálok, meg lehet mondani az okosat...
2009.04.02 15:29:21yamahakata
"kössetek belém"
Nem kötöttem beléd, csak kérdeztem mert nem értettem... :/
2009.04.02 18:07:12gastro vazze
én meg csak tényt közöltem. az egy más kérdés, hogy a tetkós srác nem túl eszes, de különben végtelenül kedves. ennyi nem több.
2009.04.03 10:29:54akivan
ocska ribanc,valaki vegyen már fel rola egy 5e Ft-os, "szopol e" videot
2009.04.03 11:49:31panic
OFF: Átkattintottam a cikkre és mit látok a főoldalon... Debreczeni Zita megszólalt! Eddig néma volt vagy mi? Ez valami csoda lehet...
2009.04.03 11:55:05yamahakata
18:07:12 gastro vazze
Nem ismerem a srácot (mégcsak nem is ismerős) de szerintem is az lenne a minimum, ha valakiről linkelünk egy képet akkor megmagyarázzuk, hogy ezt miért tesszük.
Nem értettem. Láttam a fotón egy tetkós faszit és ennyi...
Fasza...magyarázat nuku... :(
2009.04.06 11:30:06Purell
www.relazioniroma.com/annuncio.php?id=1036&cit=8