A zenész, miután megtudta ikonná vált, kijelentette, nem hiszi, bárki ügyesebben dolgozza fel a dalait, mint ahogyan azok most szólnak. „Kételkedem abban, hogy az eredetinél jobbak lesznek. A szövegre háklis vagyok, ha elrontják, ideges leszek” – mondta. Demjén Ferenc ezzel szemben arról mesélt, hogy már minden volt az életében, épp csak ikon nem, de tudja, ezt is túléli majd valahogy. Pataky viszont csak boldogságot érzett amiatt, hogy az MTV sztárrá avatta -írja a Bors. Nyáron mindhárom zenész kénytelen lesz meghallgatni, hogy a mai zenekarok, miképpen dolgozzák fel a slágereiket.