Mint ahogyan azt a tegnapi 10!-ből is megtudtuk, nincsen bulvár Hajdú Péter nélkül – bár a TV2 műsora arra is rávilágított, hogy inkább elfelejtené mindenki. A Bors címlapsztorija most abban merül ki, hogy Sarka Katát ismét felkérte a CKM, hogy dobálja le a ruháit, de a producer hallani sem akar felesége pucérkodásáról. Pedig az asszony vetkőzne a szülés után, mert így szokták a világsztárok is – írta a lap.

 
A CKM főszerkesztőjének elege van Hajdú hisztijéből, mint mondta, Sarka egyből kötélnek állt, de az urával nem akarnak vitába szállni: „A múltkor is megégettük magunkat, amikor visszaszedette a lapokat a standokról. Súlyos összegbe került a hisztije. Ezt még egyszer nem engedhetjük meg magunknak” – nyilatkozta Pantl Péter.