A Republikánus Párt volt alelnökjelöltjének ismét szégyenkeznie kell egy családtag miatt, ugyanis a rendőrség csütörtökön letartóztatta sógornőjét, a 35 éves Diana Palint - írja a People. A nő, aki a politikus férjének féltestvére, a reggeli órákban hatolt be egy házba, és állítólag azonnal azon szekrény felé vette az irányt, ahol a készpénzt tartották a lakók. Mivel a tulajdonost az elmúlt pár hétben kétszer is kirabolták, azonnal felfigyelt az otthona előtt parkoló idegen autóra. Egy fegyverrel felszerelkezve a fürdőszobában várt a megfelelő pillanatra. Miután sikeresen elkapta a betörőt, sakkban tartotta őt a rendőrök megérkezéséig. Mint kiderült, Diana Palin négyéves kislánya eleinte az autóban várt édesanyjára, majd bement a házba. A kislány állítólag azt mondta a rendőröknek, hogy már korábban is járt itt.