A hazai állatkertek közül egyedül Budapesten látható, Közép- és Dél-Ázsiában őshonos ázsiai vadkutyákat tavaly óta mutatja be a városligeti intézmény. A négy kölyök még március 18-án született, ám a kicsik az első heteket a közönség szeme elől elrejtett helyen, egy afféle „kutyaházban”, illetve a kifutóhoz csatlakozó belső férőhelyen töltötték. Mostanra azonban elég fejlettek, és az idő is elég meleggé vált ahhoz, hogy a kifutóra kimerészkedjenek. A négy felnőtt állat mellett így most már a kölykök is a szabadban töltik az idő nagy részét. Az állatokat a Nagyszikla oldalában található kifutónál tekintheti meg a nagyközönség - tudtuk meg a Fővárosi Állat- és Növénykert sajtóközleményéből.

A vörös farkasként, illetve az Indiában beszélt kannada nyelvből eredeztethető dhole néven is ismert állatok jellegzetes vöröses szőrzetet viselnek, amely miatt néhány figyelmetlen látogató sokszor rókának nézi őket, holott annál sokkal erőteljesebb felépítésűek. A Nemzetközi Természetvédelmi Unió (IUCN) által sebezhetőnek minősített természetvédelmi helyzetű fajból vadon már csak pár ezer, állatkertekben pedig mintegy kétszáz egyed él. A kis ázsiai vadkutyák 60-64 napos vemhesség után jönnek a világra, számuk ellésenként 3 és 6 között szokott lenni. A születésükkor alig negyedkilós apróságok kéthónapos korukra szoknak át teljesen az anyatejről szilárd táplálékra. Egyévesen már az ivarérettséget is elérhetik, élettartamuk pedig akár 10-15 év is lehet. ( A kép forrása: Fővárosi Állat- és Növénykert)