Liptai Claudia és Gesztesi Károly nagyon-nagyon jóban van, szó  sincs költözésről, úgy néz ki, mintha nem tudnának elszakadni egymástól – árulkodott a Blikknek egy stábtag, aki a Jóban Rosszban forgatásán leste meg válófélben lévő galambpárt. A házaspár januárban jelentette be, hogy elválnak, nem sokkal később az is kiderült, hogy Gesztesi volt neje, aki közös telken, de külön álló házukban él a színész korábbi gyermekeivel, terhes. Liptainak májusig kellene elköltöznie a közös otthonból, de a stábtag úgy látja, túl jól megvannak ahhoz, hogy szétköltözzenek, hiszen a forgatáson kedvesek egymással, közösen mennek még az öltözőbe is, sőt néha össze is bújnak. Persze ez a pletyka mostanság már kétnaponta bukkan fel, úgyhogy erős a gyanú, talán a válás sem volt igaz.