A Best magazin szerint nagy csajozó hírében áll a volt Megasztáros, aki mostanában a Jóban Rosszban című sorozatban alakítja Svéd figuráját. A 25 éves fiú szerint mára már az édesanyja sem tudja számon tartani a soron következő lányt, de Puskás szerint ez így van rendjén. „Mikor éljek, ha nem most? Úgy gondolom, hogy inkább az a durva, amit a mai tizenévesek tesznek. Állítom, hogy némelyikük tizenöt évesen többet élt, mint én” – nyilatkozta a lapnak, majd hozzátette, hogy milyen jó lenne basának. „Lenne egy háremem, imádnának a nők, mert a lelkükkel is foglalkoznék.” Bevallása szerint persze még soha nem csalt meg senkit: „Na ez az, amit elítélek, játszani mások érzelmeivel."