Három üveg vodkát ivott meg és egymás után kétszer vetette ki magát öt emelet magasból egy orosz férfi, aki szinte karcolás nélkül úszta meg a nem éppen mesébe illő kalandot, írja az MTI.
A 22 éves férfi felesége halálra rémülve nézte végig, ahogy részeg férje kitárta moszkvai lakásuk konyhaablakát, majd öt emelet magasból a mélybe vetette magát. Csodával határos módon azonban túlélte a zuhanást és szinte karcolás nélkül tért vissza az emeletre. Ám a ráadás sem váratott sokáig magára, ugyanis míg üvöltöző felesége a mentőket tárcsázta, addig a férfi újból kiugrott az ablakon, és megint túlélve az életveszélyes mutatványt. A megdöbbent orvosok csupán apró karcolások és horzsolások miatt kezelték őt.
"Egyetlen dolgot tudok csak mondani - nagyon szerencsés voltam. Fogalmam sincs, hogy először miért ugrottam ki, de amikor visszajöttem és hallottam, ahogy a feleségem mérgesen üvöltözik velem, úgy gondoltam az lenne a legjobb, ha megint elhagynám a szobát - az ablakon keresztül" - mondta a férfi aki az eset óta felhagyott az ivással és teljesen józan életet él.